Kórház a város közepén 2005/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Egészségügy

Kórház a város közepén 2005/3

VII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Prof. Dr. Repa Imre főigazgató



A Kaposi Mór Oktató Kórházat 1846. november 2-án alapították. Az eltelt megközelítőleg 160 év alatt az intézmény fejlődése, átalakulása folyamatos, melyben az elmúlt 6 év kiemelkedő időszaknak számít.


Az intézmény Kaposvár Megyei Jogú Város belvárosában található meg. 987 ágyat működtet 217 orvos, 957 szakdolgozó és 270 munkatárs a gazdasági apparátus területén. Az intézményben 24 klinikai osztály, 92 járó szakrendelés működik. A múlt évi működési adatok alapján 41 ezer fekvőbeteget, 1 millió egyszázezer járóbeteget látott el. 18.286 műtétet végzett, a szülések száma 1.204 volt, az intenzív ellátásban részesülők száma pedig 432. Ezen adatok egy rendkívül nagy volumenű, folyamatos tevékenység mutatószámai, melyhez szükséges a tárgyi és személyi feltételek folyamatos biztosítása mellett egy átfogó organizáció, szervezés.
A magyar egészségügyben ismert szervezési és finanszírozási viszonyok az egészségügyi intézményeket működőképességük határára sodorja azokon a helyeken, ahol a tulajdonos önkormányzatok mástól várják a segítséget, de maguk csak szóban tesznek a javítás érdekében.
A Kaposi Mór Oktató Kórház fenntartója és tulajdonosa a Somogy Megyei Önkormányzat azon kevesek közé tartozik Magyarországon, akik szívügyüknek érzik vezető egészségügyi intézményük sorsát nemcsak Kaposvár és Somogy megye, de a régió egészségügyi ellátása és szervezése miatt is. Ennek a munkának kiemelkedő jellemzői, hogy a megyei kórházban 1990 óta a negyedik címzett támogatásból történő rekonstrukció zajlik, ennek kezdete 2001, legnagyobb értékű, 3 ütemből áll, és a műtéti tömb teljes felújítását szolgálja. Összértéke 7 Mrd forint és várható befejezése 2007. Ez a kiemelkedő beruházás is pontosan mutatja azt a tudatos tevékenységet, melynek fő célja egy egytelephelyű tömbkórház létrehozása a jelenleg 67 épületben zajló egészségügyi tevékenység helyett.
A Somogy Megyei Önkormányzat vezetése és Közgyűlése elvárja a kórház menedzsmentjétől a magas szintű, szolgáltató szemléletű, gazdaságilag stabil működés megszervezését és irányítását. Emiatt ha kell, vezetőváltást eszközöl, mint ahogy azt megtette 2003 szeptemberében.
A kórház az új menedzsment tevékenységével gazdaságilag stabillá változott, az adósságspirálból kikerült. Több évre szóló felújítási, szervezési, szakmai előrelépési program került kialakításra és elfogadtatásra, melynek megvalósulása lehetővé teszi a Kaposi Mór Oktató Kórház rangjának, szerepének visszaállítását nemcsak Somogy megye és Kaposvár területén, hanem a dél-dunántúli régióban és országosan is.
2003. szeptemberétől országos konszolidációs program keretén belül a közgyűlés által jóváhagyott intézkedési terv került megvalósításra, mely az új kórház menedzsment rövid-, közép- és hosszútávú stratégiájának az alappillére volt. Ezen terv a racionális, gazdaságos működtetés mellett egy növekedési pályára történő átállást tűzött ki célul. A végrehajtáshoz külső szakértők bevonására is sor került elsődlegesen a bevételek növelése és a kiadás csökkentése céljából. Ezt szolgálja az intézményben bevezetett fedezetalapú keretgazdálkodás. Az adósságállomány megszűnt, a 2004. év zárszámadása több száz milliós pozitív szaldót mutatott. Természetesen a tartalék pénzeszközök rögtön megszűnnének, ha az európai szinthez közelítő alkalmazotti fizetés lenne, vagy a több tízéves épületek, műszerek felújítás, illetve kicserélésre kerülnének. Jelenleg az egészségügyben dolgozók részére életpályát, perspektívát nehéz nyújtani, és nagyon nehéz elérni a szolgáltató szemléletű gazdálkodó filozófiát.
Az eltelt időszak alatt beruházásokra és fejlesztésekre is több jutott, de nem elegendő, még a címzett támogatást is beleértve. Ennek ellenére a Sürgősségi Betegellátó Centrum megvalósult, szolgálva az akut ellátást mind Kaposvár, mind Kaposvár kistérségének vonatkozásában. Jelentős előrelépés látható a diagnosztika területén mind a radiológia, mind az izotóp- és labordiagnosztika vonatkozásában. Kis lépések taktikájával egyetértésben a megye vezetésével igyekszik az intézmény a több évtizedes elmaradást ledolgozni, hogy megfeleljen ellátási feladatainak mind a dél-dunántúli régióban, mind országosan.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu