Ügyfélbarát önkormányzat

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Megvalósult Projektek

Ügyfélbarát önkormányzat

IX. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



A XVI. kerületi önkormányzat
ügyfélszolgálatán várakozás közben
egy érdekes szerkezeten akadt meg
a szemem, amelyről első látásra azt
hittem, hogy egy lábon álló televízió.
Mint kiderült, a Magyar Hivatalos
Közlönykiadó rukkolt elő egy
„jogszabálytérképpel”, mely arra
hivatott, hogy jogbiztonságot nyújtson
a hivataloknak és ügyfeleiknek.
Ancsin Lászlót, a XVI. kerület
önkormányzatának jegyzőjét arról
kérdeztük, hogy mennyiben segíti
az általa vezetett polgármesteri
hivatal és annak ügyfelei munkáját
a jogszabálytár-terminál.

 

■ Mióta van Önöknél terminál?

Hivatalunk központi helyén, az aulában
már egy éve mûködik. Bármelyik
irányból érkezünk, azonnal észrevehetõ.
Kíváncsivá teszi az embereket a megjelenése.
Ha ügyfeleink bármilyen jogi kérdéssel
érkeznek hozzánk, az információs
pultnál lévõ hölgy rendszeresen a terminálhoz
irányítja õket.

 

■ Miben jelent tényleges segítséget a
terminál a hétköznapi problémákra?

Jellemzõen az ügyfélszolgálatnál dolgozó
kollégákkal történt beszélgetések
után keresnek rá az állampolgárok az
ügyükhöz kapcsolódó jogszabályokra.
Lehetõségük van a témához kapcsolódó
jogszabályok mindegyikét átnézni, és leképezni
azokat a saját problémájukra.
Mondok egy példát. Itt van a sokat emlegetett
vizitdíj kérdése. A huszadik alkalom
után az önkormányzattól – arra az
adott betegségre vonatkozóan – lehet
minden további háromszáz forintot viszszaigényelni.
Az erre vonatkozó hatályos
jogszabályokat a terminálon pillanatok
alatt megtalálják. De bármilyen esetben –
legyen az építéssel vagy állattartással
kapcsolatos – böngészhetnek a terminálon,
például ha csak az ügyintézõnk által
említett jogszabályt szeretné hiteles, írott
formában látni.

 

■ Véleménye szerint mennyire bonyolult
a keresõprogram használata?

Hogy divatos szóval éljek: felhasználóbarát.
Egy számítógépnél sokkal egyszerûbb!
A nagy kijelzõ érintésre reagál. Itt
nem fordulhat elõ, hogy az ember eltéved
a sok információban, vagy kilép a
számára fontos programból, vagy netalántán
egy gombnyomással eltûnjön
minden. Nekem például nagy, duci ujjaim
vannak, mégsem tudok félrenyomni.

 


■ Hogyan járul hozzá az információ szabad
áramlásához az ügyfélterminál?

Mivel vizuálisan is nagyon vonzó, olyanok
is odamennek megnézni, akik nem biztos,
hogy ismerik a jogszabályokat. Felkelti
az emberek érdeklõdését, sokkal többen
igénybe tudják venni és valóban jobban
áramlik az információ. Jogszabályok írják
elõ, hogy mi minden adatot kell hozzáférhetõvé
tennünk az állampolgárok számára.
A terminálnak a Magyar Hivatalos Közlönykiadó
távfelügyeletet biztosít, és folyamatosan
frissíti a jogszabálytár joganyagát.
Ez egy új fajtája a tájékoztatásnak,
nagyban segíti az önkormányzat
munkáját. Nagyon jónak tartom.

INFOTERMINÁL

A Magyar Hivatalos Közlönykiadó az önkormányzatok közremûködésével az
érintõképernyõs jogszabályterminál segítségével olyan rendszert tud mûködtetni
és fejleszteni, amely hozzájárul az önkormányzat és az ügyfelek kapcsolatának
minõségi javulásához, és ez növeli az ügyfelek elégedettségét. A kiadónak
szándékában áll a terminál továbbfejlesztésével a helyi önkormányzatoknál,
illetve kistérségekben a hatályos önkormányzati rendeleteket is feldolgozni
a keresõrendszerben, emellett bõvíteni az infoterminálon szolgáltatott
információk körét.■

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu