A harmadik évezred első éveiben, a rendszerváltás után 10-15 évvel, az Európai Unióba csat1akozás időszakában a teleü1ések, az ország infrastruktúrája az elmúlt évtizedek következményeit hordozzák

Velük együtt az itt élő emberek tudata is, mélyen a lélek belsejébe temetve, hurcolja magával a korábbi, hazugságra és manipulálásra alapozott, kötelező, erőszakos világnézetet, befolyást, szemléletet. Ilyen körülmények között kell az ország újjászervezését, európai szintre emelését, a társadalom szellemi, jogi és gazdasági életét megújító törekvéseket végrehajtani. E feladatnak a településeken folyó fejlesztési tevékenység, a városépítészeti-építészeti, környezetalakítási munka: igen jelentős hányadát teszi ki, mivel az ennek következtében kialakult épített és természeti környezet hosszútávra meghatározza az itt élő emberek életét. Mindezek nem kis felelősséget jelentenek a sokszor fel nem ismert lehetőséggel, koncepciózus jövőkép felvázolásának szükségszerűségével jár együtt. E munkában az önkormányzatoknak teljes körű jogkört kell kapnia, egyúttal teljes felelőséget ke1l vállalniuk, még akkor is, ha a választott testület tagjai egyénenként a feladatra szakmai szempontból nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel. A feladat ugyanis nem korlátozódik a fenntartás és működtetés közjogi funkcióira, hanem a település tárgyi értelemben vett továbbépítése, az emberek életkörülményeinek javítása érdekében a kultúrált épített környezet kialakítása elengedhetetlenül szükséges. Ez a munka nem nélkülözheti a helyi településpolitikai elhatározásokat, a helyi település lakosainak sajátos identitástudatát, és az építészet-városépítészet avatott, szakmailag képzett szakembereibe vetett bizalmat és együttműködést.
E problémakörön belül külön csoportot jelent a meglévő városközponti, zsúfolt beépítésű tömbök építészeti fontosságú, ugyanakkor a mai helyzetben rendkívül bonyolult folyamatokkal végrehajtható feladathalmaz. A jelenlegi állapotokat, amely egyaránt vonatkozik az ott élő lakosság összetételére, történetére, képességeire és szándékaira, és a meglévő épületállomány, beépítés és használat kaotikus tárgyi valóságára, az elmúlt, mind a rendszerváltás utáni időszakban a tanácsok/önkormányzatok által végzett szakmai szempontból vitatható, korlátozott hatékonyságú beavatkozások hozták létre. Ennek oka az volt, hogy a tanácsok idején az előző 40 év alatt városközpont területére számos nem oda tartozó objektumot és embereket telepítettek be (lakók, lakások, üzemek, stb.) Ennek oka az volt, hogy a múlt értékeit, az elődök, az előző társadalom eredményeit nem becsülték, ideológiai-politikai okokból. Ezért a városközpont területének lezüllesztése nem tévedés, hanem tudatos cselekvések eredménye. Ennek következményeiben élünk, és csak a 80-as években nyílt lehetőség − elsősorban anyagi okokból − a városközpont területének felértékelésére, a tervek elkészítésére. Végrehajtásához azonban sem idő, sem pénz, sem politikai akarat nem volt elegendő, csak részleges megoldások születtek. Az előző 14 év alatt az RRT -k ben közterületre kijelölt szakaszok és a tömbbelsőben lévő alacsony értékű lakások magánosításával hozták létre a jelenlegi állapotot (átkötéseket nem hajtották végre, közterületeket nem alakították ki). Az új önkormányzatok a (kényszerű) magánosítás során nem gondoltak az -akkor még hatályos -rendezési tervekből következő feladatok egyidejű végrehajtásának lehetőségére, és ezért a tervek végrehajtása még az eddigieknél, is bonyolultabbá, nehézkesebbé, jogi-szervezési problémákkal súlyosan megterheltté vált. Így előállt az a helyzet, hogy hatályos városrendezési tervek ellenére, elsősorban a tömbbelsők feltárása az új tulajdonviszonyok miatt lényegesen több ráfordítással, következésképpen bizonytalan megtérüléssel lehetséges, és ezt ráadásul könnyen megakadályozhatja az egyes társasházi tulajdonosok magatartása is.
Ugyanakkor a területek-települések általános szakmai problémái, amelyek mind a fejlesztést – kialakítást, mind a későbbi használatot determinálják, változatlanul fennállnak (gépkocsi tárolás, zöldfelületek hiánya, átépítési-emelet vagy szükséges, új beépítések, tömbrekonstrukciók tisztázása).
Az új várospolitikai szempontok a városközpontokat felértékelik, de a jelenlegi állapot okán a terület a szlömösödés felé tart (ehelyett a területen magas komfortfokozatú és ellátással rendelkező technikailag magas szintű objektumok kellenek a fizetőképes kereslettel rendelkező lakók részére). A történeti városrészek elméleti felértékelődése, a nemzeti örökségvédelem stratégiája, ugyanakkor elvileg új lehetőségek – szemléletek – felfogások kialakulását és működését feltételezik, amely a jelenlegi állapotra egyáltalán nem jellemző, csak néhány kiemelt feladat megoldása történik, de átfogó, hosszú távú, stratégiai szempontok jelenleg nem látszanak működni. A jelenlegi állapot konzerválásában érdekeltek az ottani lakók, üzlettulajdonosok és bérlők, amely társadalmi ellenállást is jelenthet a szükséges változásokkal szemben.
Ilyen természetű problémák kezelése szakmai szempontból kivál6 eredményt mutat a IX. kerület rekonstrukciós tevékenysége során, és biztató kezdetek mutatkoznak a VIII. kerület hasonló törekvéseinél.
A jelenlegi társadalmi környezet, a jogállami berendezkedés. az újonnan kialakult tulajdoni és a pénztőke (hiánya) az ami a város fejlesztés-építés és a település rehabilitásának lehetőségét meghatározza, ez teljességgel megváltozott társadalmi környezetet jelent, amelyben új a jelenlegi jogrendszerrel harmonizáló fejlesztési módszerekkel kell számolni, illetve ilyen módszereket -folyamatmodelleket kell kialakítani, a települések fejlődésének, társadalmának, az ország felemelkedésének, jelenlegi civilizációs szintünk, működésünk, életformánk mind magasabb és magasabb szintre emelésének érdekében. E munkában az önkormányzatok mellett az építészet-városépítészet jelen művelőinek hangsúlyozott szerepük van, amelyet a kölcsönös bizalomra, hosszútávra szóló együttműködésre és a városépítészet szakmai szempontjainak felértékelésére kell építeni.