Az esélyek egyenlősége 2005/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Humánerőforrás

Az esélyek egyenlősége 2005/5

VII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Pályi Anita dr.
Humánpolitikai csoportvezető


Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közel 600 fő foglalkoztatásával az ország legnagyobb létszámmal működő polgármesteri hivatala. Egy ilyen létszámú hivatalban az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése és az esélyegyenlőség előmozdítása sajátosan alakul.

 

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben (Esélytv.) az alapvető szabályok kerültek megalkotásra. Az esélyegyenlőség biztosításában fontos szerep jut az állam mellett a munkáltatóknak is. Az egyenlő bánásmód követelményét minden munkáltatónak be kell tartania a munkához való hozzájutás, a jogviszony létesítése és megszüntetése, a képzési és előmeneteli rendszer, a munkafeltételek megállapítása, bérezés, juttatások területén. Az Esélytv. vezette be az esélyegyenlőségi terv fogalmát, melyet első ízben 2004. december 31-ig kellett elfogadni az ötven főnél több munkavállalót foglalkoztató költségvetési szerveknek és többségi állami tulajdonban álló jogi személyeknek.
A Terv hatálya
A 2005. január 1. napjától 2006. december 31. napjáig terjedő időszakra elkészített esélyegyenlőségi terv (Terv) hatálya a hivatalban foglalkoztatott összes munkavállalóra – függetlenül a foglalkoztatási jogviszonyától – kiterjed. Azonban 5 hátrányos helyzetű csoportot emel ki, amelyekre különösen tekintettel kell lenni, ezek: a nők; a 40 évnél idősebb munkavállalók; a romák; a fogyatékos, megváltozott munkaképességű személyek; a két vagy több tíz éven aluli gyermeket nevelő, vagy gyermeket egyedül nevelő munkavállalók.
 
A hátrányos helyzetű dolgozók aránya a hivatalban kép alá
A Terv tartalmazza a munkavállalók foglalkoztatási helyzetének – így különösen azok bérének, munkakörülményeinek, szakmai előmenetelének, képzésének, illetve a gyermekneveléssel és a szülői szereppel kapcsolatos kedvezményeinek – elemzését, valamint a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, két évre megfogalmazott céljait és az azok eléréséhez szükséges eszközöket. Fontos eleme a Tervnek, hogy az egyenlő bánásmód megsértése, a zaklatás, jogellenes elkülönítés, megtorlás előfordulása esetére biztosított egy olyan belső, munkahelyi eljárás, amely útján a munkavállaló jogorvoslatot nyerhet.
A Terv és a gyakorlat
A jegyző az esélyegyenlőségi feladatok ellátására referenst bízott meg. A referens bármely munkakör betöltésére kiírt pályázati eljárásban részt vesz, az eljárásban részt vevőkről nyilvántartást vezet. Feladata továbbá a célcsoportokra vonatkozó konkrét vizsgálatok lefolytatása 2005. december 15. napjáig, valamint a Terv teljesülésének vizsgálata, erről beszámolót készít 2006. március 31. napjáig. A Terv hatálybalépését követően lefolytatott pályázatok során a pályázati felhívás megfogalmazásakor kor, nem, nemzetiség, családi és egészségügyi állapot szempontjából különbség tételére nem kerülhet sor, az álláshirdetés megjelentetéséhez az esélyegyenlőségi referens egyetértését ki kell kérni. A referens eljárása, jelenléte a munkavállalói oldal részéről rendkívül pozitív elismerést váltott ki.
Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a hivatalban a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó munkavállalók helyzete javult.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu