Pályázat bűnmegelőzési projektek megvalósítására

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Pályázatok

Pályázat bűnmegelőzési projektek megvalósítására

évfolyam, lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



Benyújtás határideje: 2011. január 20.

A Belügyminisztérium Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztálya pályázatot hirdetett bűnmegelőzési projektek megvalósítására.

A célok megvalósítása érdekében az alábbi projektekre lehet pályázatot benyújtani:

1. komponens: A település és vonzáskörzete együttműködésének ösztönözése a helyi közbiztonság javítása érdekében. A helyi közösség biztonságérzetét jelentős mértékben hátrányosan befolyásoló tényezők jelzésének fogadása és a biztonságérzetet negatívan befolyásoló problémák megoldására alkalmas módszerek kialakítása.

2. komponens: Szegregált, deprivált települések, településrészek, zárványtelepülések, és más módon hátrányos helyzetű települések közbiztonságának fokozása a társadalmi, szociális, közművelődési integráció elősegítésével.

3. komponens: A gyermekek és fiatalok közötti erőszak, valamint a fiatalok áldozattá és elkövetővé válásának megelőzésére komplex modellprogram kialakítása és megvalósítása; illetve a rendőrség, a nevelési és/vagy oktatási intézmény és fenntartója, valamint civil szervezetek együttműködésének fokozása e témakörben.

4. komponens: Országos terjesztésű iskolai bűnmegelőzési programhoz szükséges rendezett zenei jogdíjú kisfilmek készítése, ehhez kapcsolódó oktatási módszertan készítése, a trénerek ki- és továbbképzése, a filmeket tartalmazó adathordozók sokszorosítása, televíziós sugárzási idő vásárlása.

A támogatott projektet 2011. március 16-ig meg kell kezdeni, és 2011. május 15-éig be kell fejezni.

 

A pályázók köre:

1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő intézménye
2. települési önkormányzati szövetség, társulás
3. költségvetési szerv (kivéve: minisztérium)
4. non-profit szervezet

Főpályázóként pályázatot csak olyan szervezet nyújthat be, amely önállóan vállalhat kötelezettséget és önálló adószámmal, bankszámlaszámmal rendelkezik. Ennek hiányában a pályázatot a fenntartó nevében kell benyújtani, és a pályázat „megvalósítója” lesz a teljes jogalanyisággal vagy önálló adószámmal, bankszámlaszámmal nem rendelkező szervezet.

Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. Ez alól kivételt jelent, ha a fenntartó szervezet (főpályázó) több megvalósító szervezet nevében is pályázatot nyújt be.

Egy pályázatra fordítható támogatás összege:
– minimum: 1 millió forint,
– maximum: 5 millió forint.

A megkövetelt saját forrás mértéke: a teljes projekt-költség minimum 10 %-a.

Támogatható projektek száma: maximum: 20 pályázat.

A támogatás összegének tárgyi eszköz és kis értékű tárgyi eszköz (gép, berendezés, felszerelés) beszerzésére maximum 50%-a fordítható.

A nyertes projektek megvalósítására 2011. március 01. és 2011. május 15. között van lehetőség.

Kezelő személy neve: Sövényházy Edit
Kezelő elérhetősége: Telefon: +36 1 999-4320, E-mail: edit.sovenyhazy@bm.gov.hu, palyazat@bm.gov.hu
Benyújtás határideje: 2011. január 20. 24:00

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu