Térinformatika az igazgatásban 2005/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közbiztonság

Térinformatika az igazgatásban 2005/3

VII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Heizler György tű. ezredes



A Katasztrófavédelem feladata az állampolgárok és anyagi javaik védelme. Ez a feladat csak az igazgatás szövetébe ágyazódva, a közigazgatási szervekkel szorosan együttműködve oldható meg hatékonyan. Munkáknál ez szolgál zsinórmértékül.


Ehhez adattokkal kell rendelkeznünk az egyénekről, az épületekről és az ezeket veszélyeztető tényezőkről. Ez a nagytömegű adat és a gyors rendelkezésre állás számítógépet igényel, ha az adatainkat összekapcsoljuk az érintett térrel, új lényegi összefüggésekre juthatunk. Ezért döntöttünk a térinformatika alkalmazása mellett.
Erre építve kialakítottunk egy olyan Veszélyhelyzet-kezelési Központot, amely képes katasztrófahelyzetekben a megyei közigazgatási szervek közötti hatékony koordinációra és a Megyei Védelmi Bizottság számára gyors döntés előkészítésre. A helyi események felszámolásakor pedig támogatja a polgármestereket és a közigazgatási apparátust. Ugyanitt megteremtettük a válságkommunikáció és a lakosság-tájékoztatás feltételeit.
A 84 térképi réteg alkalmazásához olyan programokat dolgoztunk ki, amelyek képesek a térképről bármilyen grafikai alakzat takarása alól bármelyik térképi réteg adatait leválogatni. Ez azt jelenti, hogy veszélyes anyag baleseténél (Kaposvár Húsüzem – ammónia) pontosan meghatározható az érintett terület és lakosság, de a belvíz veszély is prognosztizálható. Fonyódon 200 ha-nyi tőzegmező égésénél felmértük a településrészen élőket és ennek ismeretében az önkormányzattal kidolgoztuk az elzárkóztatás és a kitelepítés lehetőségeit. A rendszer kifejlesztéséért 2003-ban San Diegóban térinformatikai nívódíjat kapott igazgatóságunk.
Ezt követően a térinformatika megelőzési-igazgatási célú alkalmazását fejlesztettük. Ilyen a települési szintre lebontott veszélyforrás elemzés és a kritikus infrastuktúra (ágazati és kistérségi szintű) vizsgálata, amely a megelőzésben és a védekezésben adhat segítséget az önkormányzatoknak.
Az erdők digitális térképe és adatbázisa elsősorban a tűzoltás irányítást (tűz terjedés, megközelíthetőség, vízforrások, távolságok, hatáselemzés) segíti, de a területek gyors beazonosításában, a tűzvizsgálatban és az EU adatszolgáltatásban is gyorsítja a munkát. Egy nem várt feladatban a gyapjas pille elleni védekezésben a terjedésük térinformatikai feldolgozása ugyancsak segíti a védendő önkormányzati belterületek meghatározását. Hasonlóan eredményesnek bizonyult a veszélyes partfalak állapotának felmérésében. A GPS, jegyzőkönyv és digitális fotó rögzítette a jelenlegi állapotokat, így a későbbi elváltozások, emberi beavatkozások megállapíthatók. A tőzeg és nádas területek, a belterületi árkok feldolgozása pedig lehetővé tette, hogy konkrét segítséget adjunk az önkormányzatoknak.
Az új fejlesztéseket a 2004. évi budapesti térinformatikai konferencián Kiválósági díjjal jutalmazták. Természetesen ezek az eredmények nem valósulhattak volna meg a megyei közigazgatási szervek szakmai együttműködése nélkül, amely együttműködés koordinálásának Somogyban bevált terepe az Államigazgatási Kollégium.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu