MOBILITÁS pályázat (HUMAN-MB08)

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Pályázatok

MOBILITÁS pályázat (HUMAN-MB08)

évfolyam, lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



Végső beadási határidő: 2010. szeptember 27.

MOBILITÁS pályázat (HUMAN-MB08)

A kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter nevében az
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) és az Országos
Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) a 2008-2010 közti időszakra
pályázatot hirdet ’MOBILITÁS’ címmel, a kutatói karrier előmozdítása
érdekében, a kutatók nemzetközi mobilitásának támogatására (HUMAN-MB08
jelű pályázat).

Jelen felhívás a MOBILITÁS pályázat 2010. évre vonatkozó újra nyitása.

Változás:

C.: Reintegrációs témakörben a projekt futamideje:

– Tavaszi fordulóban min.2 év – max.2,5 év,
– Őszi fordulóban min.2 év – max.2 év lehet.

A pályázat célja:

Az NKTH-OTKA-EU 7. Keretprogram (Marie Curie akciók) által közösen
finanszírozott MOBILITÁS pályázat célja PhD fokozattal vagy legalább
négy év teljes állású kutatói tapasztalattal rendelkező:

– kutatók tudományos karrierjének előmozdítása, nemzetközi tapasztalatszerzésük, mobilitásuk támogatása révén,
– illetve a nemzetközi, Európán kívüli országban szerzett kutatói
tapasztalat hazai hasznosulásának elősegítése, Magyarországra
visszatérő kutatók támogatásán keresztül.

Miért érdemes pályáznia?

– Mert a pályázat hozzájárulhat sikeres karrierépítéséhez
– Mert a támogatás segíti szakmai fejlődését és tapasztalatszerzését Európában és Európán kívül
– Mert együtt dolgozhat szakterületének legjobbjaival, a világ bármely részén is vannak
– Mert támogatást nyerhet ahhoz, hogy Európán kívülről visszatérve kutatói pályafutását Európában folytathassa
– Mert önrész nélkül juthat vissza nem térítendő támogatáshoz

Ki nyújthat be pályázatot?

A pályázat valamennyi témakörében PhD fokozattal vagy legalább négy
év teljes állású kutatói tapasztalattal rendelkező kutatók nyújthatnak
be projektjavaslatokat.

Milyen tudományterületeken lehet pályázni?

A pályázat minden tudományterület felé nyitott, a legfőbb értékelési
szempont a szakmai kiválóság. A pályaműveket 4 szakterületi bizottság
értékeli a következők szerint:

– műszaki tudományok
– természettudományok
– élettudományok
– társadalomtudományok

Milyen tevékenységeket támogat a pályázat?

A., Kimenő mobilitási témakör (HUMAN-MB08-A):
magyar állampolgárságú kutatók nemzetközi tapasztalatszerzésének
elősegítése, kiemelkedő nemzetközi kutatóhelyeken végzett
kutatómunkájuk támogatása révén.

B., Bejövő mobilitási témakör (HUMAN-MB08-B):
nem magyar állampolgárságú kutatók nemzetközileg elismert magyarországi
kutatóhelyeken történő alkalmazása, és ezáltal a nemzetközi
kutatás-fejlesztési együttműködések, a tudás-transzfer előmozdítása.

C., Reintegrációs témakör (HUMAN-MB08-C):
annak elősegítése, hogy – a pályázat benyújtását megelőző legalább 36
hónapban – Európán kívüli országban dolgozó kutatók kutatóegységet
alakítsanak ki Magyarországon.

Mit finanszíroz a pályázat?

A pályázat keretében 100% vissza nem térítendő támogatást lehet
nyerni a támogatott kutatási projektet megvalósító kutató személyi
költségeinek fedezésére, ezen felül a kutatót befogadó vagy kiküldő
hazai intézmény is támogatást kap menedzsment és rezsiköltségeihez.

Projekt futamidő, igényelhető támogatás:

Pályázati témakörök Minimum időtartam

(év)

Maximum időtartam

(év)

Minimum összeg

(millió Ft/év)

Maximum összeg

(millió Ft/év)

Kimenő 1 2 10 15
Bejövő 1 2 10 12
Reintegrációs        
(tavaszi forduló) 2 2,5 12 30
(őszi forduló) 2 2 12

30

Mikor és hová kell a pályázatokat benyújtani?

A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani az OTKA Irodába

– elektronikusan az EPR elektronikus pályázatkezelő rendszerén keresztül www.otka.hu/index.php?akt_menu=1442

illetve
– postai úton, ajánlott küldeményként a következő postacímre
OTKA IRODA
1476 Bp. 100. Pf. 289.

A pályamű nyomtatott példányát eredeti aláírásokkal, a
Mellékletekkel együtt minden más pályázati és egyéb anyagtól
elkülönítve kell postára adni.

A küldeményre rá kell írni a pályázattípus jelét:„HUMAN-MB08-A”, vagy „HUMAN-MB08-B”, vagy „HUMAN-MB08-C”.

2010-ben a pályaművek értékelésére kétszer kerül sor:

Beérkezési határidők:

– 2010. május 25. (elektronikus) és május 28. (postai benyújtás)
– 2010. szeptember 27. (elektronikus) és október 1. (postai benyújtás)

Felvilágosítás:

– Az OTKA Iroda telefonszámán munkaidőben: +36-1-219-8700
– Kérdéseit felteheti e-mailben is az MB08@otka.hu /’MB’ ’nulla’ ’nyolc’/címre elküldve. A tárgymezőben (subject) is tüntesse fel a pályázati azonosítót: HUMAN-MB08.

 

 

 

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu