Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása: a kezdet 2004/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Kistérségek

Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása: a kezdet 2004/5

VI. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
dr. Kelemen Marcell



2004. június 28-án – két nappal a Belügyminisztérium által kiírt ösztönző támogatásról szóló pályázatban foglalt határidő lejártát megelőzően   48 település részvételével létrejött a Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása.


A Belügyminiszter 2004. április 29-én pályázatot hirdetett a többcélú kistérségi társulások 2004. évi ösztönző támogatásáról. E pályázaton elnyerhető összeg a társulások létrehozatalát, a kistérségi szintű önkormányzati közszolgáltatási feladatok szakmailag hatékonyabb szervezésének elősegítését, a kistérségi feladatellátás korszerűsítését célozta.
Átalakítás
A nagykanizsai kistérségbe Nagykanizsa Megyei Jogú Város és 47 javarészt kisközség tartozik. E 48 település a kistérségben működő három önkormányzati társulás valamelyikének korábban is tagja volt. Az előzetes egyeztetések során kiderült, hogy mind a 48 település egyetért a többcélú társulás létrehozatalával, s abban legalább a területfejlesztési szintű együttműködéssel. A szervezőmunka ezután vette kezdetét, mely az NKTTT szervezete és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közreműködésével történt.
A települések kétharmada tagja a Nagykanizsa és Környező Települések Területfejlesztési Társulásának (NKTTT), így kézenfekvő döntés volt, hogy a többcélú társulás e társulás átalakulásával, annak jogfolytonosságával jöjjön létre.
A kitűzött cél az volt, hogy a kistérséghez tartozó valamennyi önkormányzat a társulás keretében legalább három közszolgáltatás, illetőleg a területfejlesztési feladatok közös ellátását, szervezését vállalja, s ezzel a pályázaton elnyerhető legmagasabb összeghez (80-120 millió Ft) jusson. Ehhez a szakemberek kidolgozták az adott közszolgáltatás jövőbeni közös ellátásának szakmai kereteit és tartalmát.
A többcélú társulás létrehozatalához hosszadalmas egyeztető munkára és valamennyi település képviselő-testületének minősített többséggel történő döntésére volt szükség.
A Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulása létrehozatala során az NKTTT-ben részt vevő 33 önkormányzat hozzájárult a kistérséghez tartozó 15 önkormányzat társuláshoz történő csatlakozásához, majd módosításra került az Alapító Okirat és elfogadták az új Társulási Megállapodást. Ezzel megteremtették a társulási együttműködés szervezeti és tartalmi kereteit.
Két elvárásnak megfelelni
A Társulási Megállapodás kidolgozása nem volt könnyű feladat, mert két elvárásnak kellett egyszerre megfelelni a törvényességen kívül. Egyrészt bele kellett foglalni mindazokat a közösen ellátandó feladatokat, közszolgáltatásokat, melyek a sikeres pályázathoz szükségesek, s az együttműködés tartalmát jelentették, másrészt a társulás működésének szabályait úgy kellett meghatározni, hogy az mindegyik önkormányzat számára elfogadható legyen, ne sértse egyetlen tag alapvető érdekeit sem. Vitára, s hosszadalmas egyeztetésre nem volt idő.
Tekintettel arra, hogy kizárólag csak a területfejlesztés az a terület, amelyben mind a 48 település együtt kíván működni, s a további három közszolgáltatás ellátását nem minden önkormányzat vállalta, ezért például a döntéshozatal szabályainak meghatározásakor figyelembe kellett venni azt, hogy aki valamely feladat ellátásában nem vesz részt, akkor abban az ügyben nem dönthet. Képzelhető, milyen nehéz így elkészíteni a Társulási Megállapodást, olyan mintha négy társulást gyúrnánk egybe, ugyanis mindegyik feladat, közszolgáltatás esetében van olyan önkormányzat, amelyik annak közös ellátásában nem vesz részt.
Közös feladataink
A Nagykanizsa Kistérség Többcélú Társulás érvényes és eredményes pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz. A pályázaton az alábbi, közösen ellátandó feladatokra összesen 40 millió forintot nyert el a társulás.
 Területfejlesztés (19,5 millió): Közös programok kidolgozása: területfejlesztési, környezetvédelmi, turisztikai, erdészeti fejlesztési terv, illetve közös kistérségi projekteket előkészítő dokumentumok, tervek: térségi kerékpárutak, megújuló energiára alapozott energetikai fejlesztés, kistérségi építési törmelék lerakó hely elkészítése.
 Közoktatás (16,5 millió): 29 önkormányzat részvételével pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása: korai fejlesztés, logopédiai szakszolgálat, konduktív pedagógiai ellátás, gyógy-testnevelés, gyógypedagógiai ellátás. A feladatellátás decentrumok létrehozatalával történik, tekintettel az aprófalvas szerkezetre. A decentrumokba gyűjti a szakpedagógus a gyermekeket a térségből, s ott nyújtja a szakszolgáltatást. Ehhez egy speciálisan felszerelt kisbuszt igényeltek a kistelepülések.
 Szociális és/vagy gyermekjóléti intézményi feladatok (6 millió): A térségközpontban, Nagykanizsán működik a Családok Átmeneti Otthona, amelynek jelenlegi 40 férőhelyét bővítik 6 férőhellyel a közös feladatellátásra vállalkozó önkormányzatok, így az átmeneti gondozást biztosító intézmény térségi szintűre bővíti a szolgáltatásait, s valamennyi e feladatellátásban együttműködő önkormányzat lakosainak biztosítja a szolgáltatását.
 Nyilvános könyvtári feladatok:(8 millió): Cél a Könyvtárellátási Szolgáltató rendszer létrehozatala, intelligens kistérségi információs hálózat kialakítása a könyvtárak között. könyvtári szoftver beszerzése a települések könyvtárai számára, könyvtárközi kölcsönzés kialakítása, könyvtári célú internet hozzáférés biztosítása, kiskönyvtárak 8 órás működésének kialakítása.
A többcélú társulás a nagykanizsai kistérségben létrejött és a BM által kiírt pályázaton sikeresen szerepelt. De mindez ez csak a kezdet. A munka, a feladatok javarésze még hátra van. Ki kell alakítani az együttműködés aprólékos szabályait, meg kell teremteni a társulás működéséhez, s a fenti feladatok hosszú távú közös ellátáshoz szükség pénzügyi, infrastrukturális feltételeket. Felkészült, kimagasló szakmai tudással rendelkező munkatársakat kell foglalkoztatni a társulás munkaszervezetében. Mindebben természetesen legnagyobb szerepet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának kell vállalnia: A Társulás működésének legfőbb célja, hogy a kistérség valamennyi polgárának azonos, kiemelkedő minőségű közszolgáltatásokat biztosítson, ahhoz mindenki egyenlő eséllyel hozzáférjen, illetőleg a feladatellátás hatékonysága és színvonala növekedjen. Az önkormányzatok együttműködési szándéka rendelkezésre áll, s költségvetési helyzetükhöz mérten a pénzügyi alapjait is igyekeznek megteremteni a többcélú társulás működésének.
Ám mindehhez a kormányzatnak megfelelő jogszabályi környezetet és központi pénzügyi forrásokat kell biztosítani.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu