A Nyugat-dunántúli régiónak markáns szervezési elvei, működési szisztémája, történelmi hagyományai vannak, amelyek révén eltérő fejlődési pályát járt be, mint az ország más területei.
Ennek a régiónak a határai nem feltétlenül az államhatárok mentén húzódnak – a tervezésnek értelmezhető keretet a Bécs-Pozsony-Budapest-Zágráb-Maribor-Graz erőtér ad. Az kíván némi odafigyelést, hogy ennek az országrésznek az igényei és lehetséges célkitűzései különböznek az általános nemzeti szinten értelmezett feladatoktól és kihívásoktól.

A multinacionális cégek jelenléte lehetővé tette, hogy a települések bevételeik nagy részét ne szociális kiadásokra, szinten tartó intézkedésekre, hanem tényleges fejlesztésekre költsék, és voltak, akik ezt meg is tették.
Azok a települések, amelyek ezt az utat járták, 20-30 évre biztonságban tudhatják magukat. Sárvár rendhagyó fejlődése például arra bizonyíték, hogy nemcsak forgalmas útvonalak mellett, nemcsak egyéb infrastrukturális feltételek teljesülése esetén számolhatunk az ipar megtelepedésével. Köztudott, hogy Sárváron van az ország egyik legmodernebb ipari parkja, annak ellenére, hogy a város sem méretében, sem gazdaságföldrajzi elhelyezkedésében nem ideális adottságú.
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan alakul az első nemzeti fejlesztési terv sorsa. A végrehajtás nehézségei vajon ráébresztenek-e bárkit is arra, hogy a társadalmi szempontból legérzékenyebb szektorok fejlesztése központi vezérléssel megoldhatatlan? Ha ez a szemléletváltás megtörténne, a második NFT hatalmas előnyre tenne szert elődjével. A fejlesztésnek ez a logikája szöges ellentétben áll a centralizált állam által preferált pályázati módszerrel. A projektszemlélet teljességgel alkalmatlan arra, hogy folyamatokat menedzseljen. Annak, amiről mi beszélünk, a tárgyalásos, konszenzuskereső megoldásnak alapfeltétele a bizalom. Ezt kívülről jövő kezdeményezésekkel, távolból indukált akciókkal lehetetlen megteremteni. Mindezek alapján azt mondom, hogy a második nemzeti fejlesztési tervnek nincs más dolga, minthogy a régiók 5-7 évre kiszámított, több ütemre bontott fejlesztési csomagjait finanszírozza.
Nyugat-Dunántúlon megszűnt a kettős beszéd lehetősége. Ha én egy hálózati párbeszédben világossá teszem a pozíciómat, és ennek képviseletében lépéseket teszek, az korrekt dolog. De az, hogy mondjuk egy euroregionális együttműködés keretében a határon túl ezt, itthon meg azt az álláspontot foglalom el, az egyszerűen hazugság. Minden bizonnyal ennek a régi, rossz beidegződésnek az ellenhatásaként is értelmezhető az a nálunk kialakult álláspont, mely szerint nincs szükségünk regionális központra. Úgy tűnik, hogy egy szövetségi alapon szerveződő, feladatmegosztással élő kreatív városhálózat képes betölteni azokat a funkciókat, amelyeket a decentralizáció regionális szintre delegál. Ennek a berendezkedésnek azonban nagyon határozott alapelvekre van szüksége ahhoz, hogy ne csak látszatra, hanem ténylegesen képes legyen kézben tartani a régió fejlődését. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a város, amely e hálózat részeként nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy adandó alkalommal mégis csak a hatalmi viszonyok mentén érvényesítse érdekeit, regionális szinten gyakorlatilag ellehetetleníti magát. Ez persze nem totális kiközösítést jelent, de mindnyájan tisztában vagyunk azzal, milyen az, ha valaki gyanússá válik egy közösségben.
Fontos, hogy értsük a különbséget a sokszintű és a sokközpontú kormányzás között. Az előző egy vertikális struktúra, amely bár megosztja a feladatokat, de mégiscsak egyetlen központ irányításának rendeli alá azokat. Az utóbbi pedig egy horizontális szerveződés, amely nemcsak, hogy kiegyensúlyozottabb, de sokkal variábilisebb is az előzőnél. A 2007-től az EU-források várhatóan háromszor akkorák lesznek, mint a jelenlegi időszakban. Évi 8-900 milliárd forint többlet-forrást lehetetlen hatásosan felhasználni csak központi szintű végrehajtással. 2002-2004-hez képest 2005-2007-ben Magyarország egészen más, valódi tárgyalási pozícióban lesz az Európai Bizottság képviselőivel, megszűnik a csatlakozó országok csomagban kezelése. Tudatosodott, hogy a puha előkészítő időszakban késlekedéssel elmulasztott lépéseket az Európai Bizottsággal folyó tárgyalási szakaszban megszülető politikai szándék megléte esetén sem lehet már korrigálni. Régiónkénti önálló ROP tárgyalása esetén szükséges az egyes régiók részvétele az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokban. Szükséges az ehhez szükséges kapacitások biztosítása.
Most először a regionális elv érvényesülése nem az ágazati, szakpolitikai elvvel szemben fogalmazódik meg. Az ágazati siker alapfeltétele lesz, hogy megfelelő munkamegosztás tud-e kialakulni a regionális és szakpolitikai szempontok, szervezetek között.
A térségi kapacitásoknak a potenciálja alatti kihasználtsága a forrás-felhasználás hatékonyságát és ezzel hosszútávon az ország versenyképességét veszélyezteti, épp ezért az ország számára is hosszú távú érdek a valódi decentralizáció.