Közel fél évtizeddel ezelőtt a társadalmi érdeklődés homlokterébe kerültek azok a személy elleni bűncselekmények, amelyek az egymással szoros fizikai, érzelmi, anyagi, jogi kapcsolatban – egyfajta „együttélési kényszerben” – élő személyek között, a magánszférában valósulnak meg. A családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozó jogsértések azokat érintik leginkább, akik nemüknél, életkoruknál, mentális vagy fizikai adottságaiknál fogva sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak.

Megyénkben 2002. december 10-én került megrendezésre – az országban elsõként, fõkapitányságunk kezdeményezésére – az a kerekasztal-beszélgetés, amely a címben szereplõ témakört foglalta magába. A rendezvényen közös állásfoglalás született a jelzõrendszer hatékonyabb mûködtetésérõl.

2003. év elején a Magyar Köztársaság Rendõrsége a családon belüli erõszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendõri feladatok végrehajtására egy olyan jogi normát alkotott, melyben kiemelt hangsúlyt kapott a társszervekkel történõ szoros együttmûködés. Az intézkedés 24. pontja értelmében a rendõrkapitányságok vezetõi együttmûködési megállapodást kötöttek a városi önkormányzatok jegyzõivel és a városi gyámhivatallal, melyben rögzítették a gyermekvédelmi jelzésadás és együttmûködés rendjét, az esetmegbeszélés fórumrendszerét, a kölcsönös tájékoztatás formáit. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal, valamint a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság együttmûködési megállapodása 2004-ben született meg.

Az intézkedés értelmében a települési önkormányzat jegyzõjének értesítése a rendõrség részérõl minden esetben megtörténik, ha a fiatalkorú szabálysértést követett el; ha az elkövetõ a Btk. 22. § a) pontjában foglalt büntethetõséget kizáró ok miatt nem büntethetõ; a fiatalkorút bûncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Itt kell megemlíteni a bûnüldözési és közigazgatási adatok jelzés, illetve gyermekvédelmi együttmûködés keretében történõ átadásának lehetõségét is.

A gyermekkorúak sérelmére családon belül elkövetett bûncselekmények egy része látens marad, aminek számos oka van. Az okokat vizsgálva az alábbiakat állapíthatjuk meg:

Elõfordul, hogy a szülõk egymást védve, vagy egymástól tartva nem tesznek feljelentést. Minden szülõ szégyennek, titkolandónak tartja ezt a fajta problémát és sokszor még akkor sem mûködnek együtt egyik hatósággal sem, ha a gondoknak elõjelei látszanak.

Sorsokat dönt el az anyagi függõség és „a gyermeknek szüksége van apára” gyakran szajkózott álláspont, ami vitathatatlanul igaz, ám az anyák olykor elfelejtik, hogy néhány esetben jobb lenne a gyermeknek és önmaguknak is a jelenlegi apa nélkül. Így elkeseredetten bíznak abban, hogy a helyzet egyszer jobbra fordul, közben pedig együtt szenvednek gyermekükkel.

A bûncselekmények rejtettségének további okai között találjuk a szégyent, a megalázottságot, a szemérmességet, hiszen a sértettek ezen érzéseik miatt nem szívesen beszélnek a velük történt eseményekrõl, különösen nem a hatóságot képviselõ kívülálló személyekkel. Az alacsony önértékelést, a bosszútól való félelmet ugyancsak a történtek eltitkolásának okaiként említhetjük.

A családon belüli erõszak mint jelenség feltárásának speciális nehézsége az is, hogy a gyermek a családon belül életkoránál, testi és szellemi fejlettségénél fogva kiszolgáltatott közegben él, önellátásra és ügyeinek intézésére nem képes. Az általa tapasztalt történésekrõl még nincs teljesen kialakult tudata, a vele megtörtént negatív események helytelenségét nem ismeri fel, könnyen befolyásolható, és ezen okok miatt személyesen nem tudja érdekeit képviselni és problémáit a megfelelõ helyen és módon jelezni.

Nehéz a bizonyítás a környezet általában tapasztalható közömbössége miatt. Az eljárás során gyakran elõfordul, hogy személyi bizonyítás egyáltalán nem lehetséges, mivel a tanúk nem akarnak tudni semmit az esettel kapcsolatban, csak ne kelljen belekeveredniük. A köztudatban ezek a cselekmények családi ügynek számítanak, amelybe nem szabad beleavatkozni.

A települések önkormányzatai, jegyzõi nagy segítséget nyújthatnak ezen problémák feltárásában, hiszen a családok életérõl nyújtott információk a jelzésadás keretein belül a prevenciós célokat éppen úgy szolgálhatják, mint a folyamatban lévõ ügyek érdembeli befejezését. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatékony együttmûködés már rövid távon is érzékelhetõ változást hozott, s ezt a jövõben is szem elõtt tartva még eredményesebben mûködhetnek együtt a közös cél érdekében. ■