Ez az előadás elhangzott a Jegyző és Közigazgatás XXXIV. konferenciáján.

Az elmúlt években egyre jobban elterjednek az elektronikus megfigyelõ rendszerek (kamerarendszerek). Megfigyelõ rendszerek telepítésére, mûködtetésére számos, eltérõ jogi megítélésû helyszínen sor kerülhet: utcákon, munkahelyeken, társasházakban; emellett a rendszerek különbözõek abban a tekintetben, hogy csupán a képek továbbítása történik, vagy sor kerül azok rögzítésére, tárolására is.

Mind a megfigyelést, mind a rögzítést végzõ rendszerek esetében le kell szögezni: amennyiben azon természetes személyek nem ismerhetõk fel, és a felismerés semmilyen módon nem is lehetséges (pl. felvételrész nagyításával), a megfigyelés, rögzítés nem érinti sem a személyes adatok védelméhez való jogot, sem egyéb személyhez fûzõdõ jogot.

A képmás, hangfelvétel rögzítése a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény alapján adatkezelésnek minõsül. Az adatvédelmi törvény „eredeti” megfogalmazása szerint személyes adat minden, meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, és adatkezelés minden, személyes adatokon végzett mûvelet. A felvételek megítélésnek kérdését egyértelmûvé tette a törvény 2004. január 1-jén hatályba lépett módosítása, amely szerint adatkezelésnek minõsül a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése is. Bár van, aki vitatkozik ezzel, határozott álláspontom az, hogy az adatvédelmi törvény értelmezése alapján csak akkor beszélhetünk adatkezelésrõl, ha rögzítés valósul meg; amennyiben a felvételek nem kerülnek rögzítésre, csak továbbításra – vagyis a rendszer a személyes jelenlét, megfigyelés helyettesítésére szolgál csupán –, nem történik adatkezelés. Ha nem történik rögzítés, akkor nem kell figyelembe venni az adatvédelmi törvény rendelkezéseit, a személyiségi jogokra azonban ebben az esetben is tekintettel kell lenni. A megfigyelés ugyanis nem egyszerûen helyettesíti a személyes jelenlétet, attól némileg eltér, így alkalmazása sérthet személyhez fûzõdõ jogokat – ennek gyakori esete, ha a megfigyelés titokban történik.

Minden esetben azonban, amikor a továbbított képek rögzítésére is sor kerül, figyelemmel kell lenni az adatvédelmi törvény rendelkezésére, amely szerint személyes adat csak akkor kezelhetõ, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény, vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Az érintett hozzájárulása csak akkor tekinthetõ megadottnak, ha az önkéntes, vagyis tényleges választási lehetõség alapján kerül megadásra. Ilyenformán a közterületi megfigyelés semmiképpen nem alapulhat hozzájáruláson, hiszen a közterületen való megjelenést illetõen nem beszélhetünk választási szabadságról.

Közterületen mindössze két szerv jogosult megfigyelõ rendszert mûködtetni, a rendõrség és a közterület-felügyelet.

A rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 42. §-a hatalmazza fel a rendõrséget az adatkezelésre:

„A rendõrség a rendõri intézkedéssel öszszefüggésben az intézkedéssel érintett személyrõl, a környezetrõl, illetõleg a rendõri intézkedés szempontjából lényeges körülményrõl, tárgyról kép- és hangfelvételt készíthet. A rendõrség közterületen, közbiztonsági célból képfelvevõt helyezhet el olyan módon, hogy annak jelenléte az állampolgárok számára nyilvánvalóan észlelhetõ legyen. A felszerelt képfelvevõ elhelyezésérõl, mûködtetésérõl tájékoztatni kell a lakosságot. A rendõrség által készített képés hangfelvételek, illetõleg az abban szereplõ személyes adatok csak az esemény helyszínén elkövetett bûncselekmény vagy szabálysértés miatt kezdeményezett eljárás során, valamint körözött személy azonosítása céljából használhatók fel. Ha az esemény helyszínén kép- és hangfelvételen rögzített cselekmény miatt büntetõ- vagy szabálysértési eljárás nem indult, továbbá, ha az abban levõ adatok nem képeznek maradandó értéket, a kép- és hangfelvételt legkésõbb az esemény idõpontjától számított hat hónap elteltével meg kell semmisíteni.”

Ezen felhatalmazás alapján egyértelmû, hogy a rendõrség egyes intézkedésekrõl – pl. jármû átvizsgálása –, illetve eseményekrõl – pl. tüntetések – készíthet felvételeket. Az is egyértelmû, hogy ezek a felvételek csak szabálysértési vagy büntetõeljárás során, valamint körözéssel összefüggésben használhatók fel, ennek hiányában a felvételeket hat hónap elteltével meg kell semmisíteni. Nem egyértelmû azonban az „egyszerû” közterületi kamera helyzete, amely sem konkrét eseményhez, sem intézkedéshez nem kapcsolódik, egyszerûen „figyel”. A kamerának jól láthatónak kell lennie, és arról tájékoztatást kell adni, de felmerül a kérdés: rögzíthetõk-e a továbbított képek? Mindenekelõtt azt kell leszögezni, hogy a kamerák célja csak a bûnüldözés és a bûnmegelõzés lehet, vagyis csak olyan modell fogadható el, amelyben a továbbított képeket rendõr folyamatosan figyeli, és bûncselekmény, vagy annak gyanúja esetén azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket (pl. riasztja a járõröket). A megfigyelés nélküli rögzítésnek a bûncselekmények megelõzésében, megszakításában nem lehet szerepe, a módszer hatékonysága a felderítésben is kérdéses.

A rögzítésre emellett a hivatkozott rendelkezés nem teremt jogalapot akkor, ha nincs büntetõeljárásra, szabálysértésre okot adó körülmény, körözés során felhasználható felvétel. A „gombnyomásra” történõ rögzítés pedig azért nem megoldás, mert a felderítés szempontjából lényegesek lehetnek az elõkészületi cselekmények, vagyis indokolt lenne olyan módszer alkalmazása, amely a felvételeket bizonyos idõtartamra – percekrõl, esetleg órákról lehet szó – rögzíti. Ez azonban igényelné a törvény módosítását, amelyre ez idáig nem került sor, így a rendõrség lényegében a jogellenes adatkezelés határán egyensúlyoz azzal, hogy a felvételeket rövid idõre eltárolják a megfigyelõ rendszerek.

A másik, közterületen felvétel készítésére jogosult szerv a közterület-felügyelet, amely a közterület-felügyeletrõl szóló 1999. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Ktft.) 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján „az intézkedéssel érintett személyrõl, az intézkedés vagy az eljárás szempontjából lényeges környezetrõl és körülményrõl, tárgyról képés hangfelvételt készíthet”. A készített felvétel „kizárólag az adott eljárásban, jogszabály elõírásai szerint használható fel”. A rendõrséggel kapcsolatban említett dilemmák a felügyelet esetében hatványozottabban jelentkeznek, itt ugyanis egyértelmûen csak az intézkedés rögzíthetõ. Mindezek alapján a közterület-felügyelet által végzett megfigyelés nem szolgálja hatékonyan a bûnüldözés és bûnmegelõzés sokszor hangoztatott céljait.

A közterületi megfigyeléssel kapcsolatban ki kell emelni, hogy az nem történhet titkosan. A rendõrség esetében kifejezetten úgy rendelkezik a törvény, hogy a kamerát úgy kell elhelyezni, hogy „jelenléte az állampolgárok számára nyilvánvalóan észlelhetõ legyen”, illetve a kamera „elhelyezésérõl, mûködtetésérõl tájékoztatni kell a lakosságot”. Bár a felügyelet esetében a törvény ilyen kitételeket nem tartalmaz, az általános adatvédelmi követelmények alapján is egyértelmû, hogy a kamerákat láthatóan kell elhelyezni, és emellett megfelelõ tájékoztatást kell adni. Ebben a vonatkozásban meg említeni, hogy a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet pert indított a Budapesti Rendõr-fõkapitányság ellen a kamerák elhelyezkedésével kapcsolatban. A jogerõs ítélet – melyet a Legfelsõbb Bíróság is felülvizsgált és lényegi részét tekintve helybenhagyott – szerint a kamerák elhelyezkedésérõl nem csupán a rendõrségrõl szóló törvény, hanem az adatvédelmi törvény alapján is tájékoztatást kell adni, ez a tájékoztatás bûnüldözési, bûnmegelõzési okokra hivatkozva nem tagadható meg. A kamerák elhelyezkedésének nyilvánossága ezáltal egyszerre szolgál két alapvetõ jogot: a személyes adatok védelméhez való jogot, hiszen senkirõl sem készülhet titokban felvétel, valamint a közérdekû adatok nyilvánosságához való jogot, hiszen a kamerák elhelyezésére, mûködésére vonatkozó adat közérdekû.

A közterületi és magánterületi megfigyelés között helyezkednek el a sportrendezvényeken mûködõ kamerák: ezek helyszínei lehetnek közterületek, illetve a nagyközönség számára egyenlõ feltételekkel nyitva álló, nyilvános magánterületek, melyek a megfigyelés jogi megítélése szempontjából inkább a közterülettel mutatnak hasonlóságot. A sportról szóló 2004. évi I. törvény lehetõvé teszi, hogy a rendezõ a sportrendezvényen megfigyelõ rendszert mûködtessen. Ennek feltételeit és szabályait a törvény 74–75. §-a részletesen szabályozza.

Eltérõ a helyzet a magánterületen történõ megfigyelés esetén. Saját „magánterületén” bárki mûködtethet megfigyelõ rendszert, arról azonban a látogatókat tájékoztatni kell. Ezzel kapcsolatban alapvetõ szabály, hogy a kamera látómezeje nem irányulhat sem közterületre, sem mások magánterületére – ugyanez a helyzet a közös tulajdon esetén is: valamennyi tulajdonostárs hozzájárulására szükség van. Le kell szögezni azt is, hogy a megfigyelés a birtokláshoz kapcsolódik, azt zavarhatja, így nem csak a tulajdonos gyakorolhatja az információs önrendelkezés jogát, hanem a jogszerû birtokos (bérlõ, haszonélvezõ stb.) is.

Szintén ad felhatalmazást magánterületen történõ megfigyelésre a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény. A törvény alapján a vagyonõr jogosult a megbízó magánterületén elektronikus megfigyelõ rendszert mûködtetni, de errõl kötelezõ az érintetteket tájékoztatni, és a megfigyelés csak akkor jogszerû, ha ahhoz az érintett – akár ráutalással, a területre való belépéssel – hozzájárul. Jogellenes a megfigyelés, ha az érintettnek nincs tényleges választási lehetõsége a belépést illetõen. A felvételeket három nap elteltével törölni kell – ennél hosszabb megõrzési idõt csak egyes intézmények, például pénzintézetek esetében enged a törvény.