Közoktatási feladatok ellátása a Miskolci Többcélú Kistérségi Társulásban 2005/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Oktatás

Közoktatási feladatok ellátása a Miskolci Többcélú Kistérségi Társulásban 2005/4

VII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Kormos Vilmos dr.
főosztályvezető


Miskolc kistérség önkormányzatai a helyi önkormányzatokról (1990. évi LXV. tv.) és a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről (1997. évi CXXXV. tv.) szóló törvények alapján 2004 júniusában önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati többcélú társulást hoztak létre. A megalakulás célja az volt, hogy a kistérség lakói a közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben és minél magasabb szinten jussanak hozzá. A helyi önkormányzatok ezzel a társulási formával optimalizálhatják szolgáltató feladataikat, megfelelő szakmai színvonalon és elviselhető anyagi ráfordítással működhetnek.


A társult önkormányzatok a kormányrendeletben meghatározott feladatok közül az oktatás, nevelés, az egészségügy – szociális ellátás, területfejlesztés, a közrend-közbiztonság, bűnmegelőzés és belső ellenőrzés területén működnek együtt.
A miskolci kistérséget 40 település alkotja, 280 ezer lélekszámú, melynek székhelye Miskolc, ahol 180 ezer ember él. Az elaprózott kis településekből álló társulás valamennyi résztvevője megtapasztalta, hogy a feladatellátásban az együttműködés az egyetlen járható út. Legjellemzőbb példa erre a megyénkben 1997-ben létrejött és azóta is eredményesen működő 12 közoktatási társulás. A társulási tapasztalatoknak köszönhető, hogy már 2003 decemberében a Belügyminisztérium IDEA munkaprogramja keretében itt indult „A nagyváros és térsége” modellprogram. Célja az, hogy az együttműködés korábbi formáira építve elemző-értékelő alapot adjon és gyakorlati segítséget nyújtson a térségi feladatellátás megoldási lehetőségeinek kidolgozásához.
A rendszerváltással együtt járó politikai és gazdasági változások társadalmi létünk csaknem valamennyi területét érintették. A gazdasági szerkezetváltás elhúzódása településenként 20-50 %-os munkanélküliséget, a magasabban kvalifikált munkaerő elvándorlását, a családok hagyományos támogató, szocializáló funkciójának gyengülését, a gyermekpszichológiai problémák növekedését és a gyermekvállalási kedv csökkenését eredményezte. A demográfiai hullámvölgy fokozatos mélyülésével a felnövekvő generációkban jelentősen emelkedett a részképességzavarral, a tanulási nehézségekkel, magatartási, beilleszkedési és egyéb pszichológiai problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek száma. Ezek a gondok a közoktatási, a szociális, az egészségügyi, sőt a bűnüldözési, bűnmegelőzési területeket is érintik.
A közoktatási feladatok megoldására kidolgozott rendszer
A közoktatási területen a feladat az, hogy ebben az elaprózott településszerkezetű régióban egy pontos helyzetelemzést követően olyan iskolahálózatot és hozzákapcsolódó szak-és szakmai szolgáltató rendszert kell kialakítani, amely egyrészt az önkormányzatok rossz gazdasági helyzetében is finanszírozható, másrészt hatékonyan támogatja a fiatalok eredményes iskolai életpályáját és munkaerőpiaci integrációját.
Az északkelet-magyarországi régióban Miskolc működteti a legnagyobb és az egyik legeredményesebb közoktatási rendszert. Az elmúlt évtizedekben egyrészt a pedagógiai feladatellátás csaknem valamennyi területen óriási tapasztalatok halmozódtak fel, másrészt középiskoláinknak a beiskolázási területe a környező településekre is kiterjedt. Városunk érzi méretéből és szakmai adottságaiból adódó felelősségét környezete közoktatási helyzetének javításáért és ugyanakkor érdeke, hogy a középiskoláiba kerülő tanulók jól felkészültek legyenek.
A szakszolgálati területek közül a logopédiai szolgáltatási, a nevelési-és pályaválasztási tanácsadó tevékenység kerül a kistérségi feladatok közé. Ki kell emelni ezek közül a városban már öt éve működő, a Meixner Intézet munkatársai közreműködésével kidolgozott dyslexia prevenciós rendszert, a tanulási, beilleszkedési nehézségek, a beszédhiba szűrését, terápiáját és fejlesztő tevékenységet. Célunk a tanulást akadályozó problémák korai kezelése, megszüntetése. A szolgáltatásokat igyekszünk minél közelebb vinni a gyerekekhez, ezért két decentrumot (Miskolc, Felsőzsolca) és öt mikro térségi központot alakítottunk ki. Hisszük, hogy ezek a bázishelyek és az utazó szakember gárda (logopédus, pszichológus, fejlesztőpedagógus) eredményesen fog közreműködni szakszolgálati céljaink megvalósításában.
A szakmai szolgáltató funkciót a Miskolci Városi Pedagógiai Intézet (VPI) látja el a kistérségben. Ez a feladat kiterjed a képesség, készség tantárgyi és pedagógiai mérésekre, a továbbképzések szervezésére, tanügyigazgatási tanácsadásra, pedagógusok és diákok tájékoztatására és a mikro térségi központokban, a környező településeken működő pedagógusok számára szakmai munkaközösségek szervezésére.
A kistérség valamennyi településén szeptembertől kezdve megindulnak a kiemelt területeken a szakszolgálati szűrések és a VPI által tervezett mérések. Ezek eredményei birtokában a szakmai szolgáltató (VPI) helyzetelemzést készít, s olyan továbbképzési rendszert alakít ki amely az érintett iskolák és pedagógusok számára biztosítja a probléma megoldásához szükséges szaktudás megszerzését.
A feladatellátás színvonalát emeli az informatikusaink által kidolgozott Kistérségi Közoktatási Adattár, amely a döntéselőkészítést támogató minden szükséges aktuális információt tartalmaz.
A program a Microsoft internetes szerverére készült el , ASP programozási nyelven és így lehetőség van arra, hogy a programot a hivatal WEB szerverére feltéve az intézmények az interneten keresztül elérjék és adatokkal feltöltsék. Intézményi szinten a program fenntartásának egyetlen feltétele a számítógépek internethez való megfelelő kapcsolódása. Minden intézmény csak a saját adataihoz tud hozzájutni, az összesített adatok csak külön jelszóval a hivatalból érhetők el.
Bízunk benne, hogy a több évtizedes tapasztalatainkra épített kistérségi fejlesztések építő módon hozzájárulnak a régiónk gazdasági, társadalmi felemelkedéséhez is.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu