Mire jutottunk? Mosonmagyaróvári kistérség 2007/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

Mire jutottunk? Mosonmagyaróvári kistérség 2007/2

IX. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Botos Gábor



Partnerség, egyenjogúság és kölcsönösség – három alappillér, amelyre a kistérség tevékenységét az eltelt időszakban építette.

 

 

Ebben a folyóiratban tájékoztattuk az olvasót – alig két és fél évvel ezelőtt – a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás megalakulásáról, tervezett céljairól, bizonytalanságainkról és a várt előnyökről. Egy új intézményrendszer létrehozása papíron egyszerű, ám a működés tapasztalatait nélkülöző jogszabályok alkalmazása sok fejtörést, közös egyeztetést, egymás közötti beszélgetést igényelt. A bevezetőben használt jelző, úgy gondolom, helyénvaló, hiszen egy negyedszázada megszüntetett intézményesített közös feladatmegoldást kellett rövid negyed évtized alatt az együttműködés új filozófiája alapján újjászervezni.

 

Eredményeinkről és hiányérzeteinkről szeretnék számot adni, miben jutottunk előre, érezhető volt-e munkánk a 26 településen, hozzájárultunk-e az esélyegyenlőség elindításához abban a 70 ezres közösségben, amely a kistérségünket jelenti.

 

2004 a kezdet éve volt. Sikeresen indultunk az ösztönző pályázaton, orvosi műszereket vásároltunk a közös orvosi ügyeleteknek, 12 településen elindítottuk a könyvtári rendszereket, „felszerszámoztuk” a pedagógiai szakszolgálatok kijelölt decentrumait, iskolabuszt vettünk az egyik közoktatási társulásnak. (Sajnos, 2007-ben ez a társulás a módosított feltételek miatt semmilyen kiegészítő támogatást nem kaphat, hacsak szeptemberig nem alakítják át az iskolai rendszerüket.)

 

2005-ben már jelentős szolgáltatásokkal bővítette tevékenységét a társulás. A működő közoktatási társulások kiegészítő támogatása, a pedagógiai szakszolgálat 20 település gyermekeit gondozta, a gyermekjóléti szolgáltatás, a családgondozás kistérségi szintű szervezése már szakmailag felkészült gondozókkal történt, a belső ellenőrzés megszervezése külső vállalkozókkal szabályozottabbá tette az önkormányzatok gazdálkodását. Megkezdtük a kistérség fejlesztési koncepciójának kidolgoztatását és a térségi hulladékgyűjtés, ártalmatlanítás tanulmányát rendeltük meg.

 

Az elmúlt évben folytatódtak az oktatási, szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, ám 2006-ban már nagyobb igény jelentkezett normatívákkal ugyan nem támogatott, ám a települések számára nagyon is fontos tevékenységek felvállalására. Néhány példa:

• szúnyoggyérítési munkák kistérségi szintű szervezése; • közbeszerzési szakértő közös foglalkoztatása;

• tűzoltójármű beszerzése;

• kistérségi idegenforgalmi marketingmunka támogatása;

•közös térségi fogászati ügyelet megszervezése (végül is nem sikerült megállapodni a fogorvosokkal);

• közbiztonsági pályázaton való részvétel;

• idegenforgalmi stratégia elkészíttetése.

 

Tavaly már 15 település működtetett közoktatási társulást (számuk az előző évhez képest megduplázódott), új szolgáltatásként indítottuk a jelzőrendszeres segítségnyújtást és terjesztettük ki a városi fogyatékosok nappali intézményének működési területét a teljes kistérségre.

 

Az idei év nehezen volt tervezhető. (A normatív felmérést még a költségvetés jóváhagyása előtt kellett elvégezni, így jelentős forráscsökkenés mutatkozott az előző évhez képest.) A hat közoktatási társulásból három juthat kiegészítő támogatáshoz, a városi intézményeken keresztül ellátott szolgáltatások már csak komoly átcsoportosításokkal finanszírozhatók. Új szolgáltatásként az ún. támogató szolgálat bevezetése segít a rászorulóknak. A társulási tagok ugyanakkor joggal igénylik az egyéb – nevezhetjük nem kötelező feladatoknak – munkák indítását, szervezését. Egyértelmű ma már, hogy a központi tervezés egyre erőteljesebben követeli meg, hogy a kistérségi szinten nyújtott szolgáltatásokat a társulás saját intézményeivel oldja meg. Ehhez azonban a meglévő forráselosztást át kellene alakítani. Ma egy-egy település működési forráshiányát a helyi adókkal, egyéb saját bevételeivel tudja kompenzálni, ez azonban a kistérségi társulásoknál még nem járható út. Ugyanakkor nem a legszerencsésebb megoldás az sem, hogy a székhelytelepülés intézményén keresztül biztosított ellátás esetén különválik a normatív támogatás, az intézményfenntartó pedig nem kíván – jogosan – a térségi feladatokhoz többletforrást biztosítani. 2007-ben még kezelni tudtuk, átcsoportosításokkal, az anyagi feszültségeket, de a következő években erre nincs garancia.

 

Igazi kihívás azonban a következő években a kistérségi projektek előkészítése, forrásszerzése, lebonyolítása lesz. A települések vezetői önmagukban már elfogadták, hogy valódi pályázati esélyek csak térségi szinten jelenhetnek meg, ehhez azonban sok és jó mikrotérségi terv kellene, és egy mainál erősebb kistérségi menedzsment (helyi vidékfejlesztési iroda?). Nem igazán tudtunk választ adni arra sem, hogy milyen legyen az együttmunkálkodás a még mindig létező – bár erősen differenciált tevékenységű – korábbi térségfejlesztési társulások és a kistérségi társulás között. Kérdés lehet az is, hogy a „harmadik láb”, a hatósági munka kistérségi szintű szervezése milyen szervezési és szervezeti változásokat jelenthet a jövőben.

 

Minden bizonytalanság ellenére meggyőződésem, hogy a települések már számolnak és számítanak a társulásra, annak szolgáltatásaira, ésszerűnek és hasznosnak tartják a társult feladatok kistérségi szintű szervezését. Valószínűleg eljött az ideje annak is, hogy a partnerséget, egyenrangúságot és kölcsönösséget megőrizve a kistérségek működését szabályozó kereteket egyértelműbbé tegyük. ■

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu