Kívülállók sokszor úgy gondolják, hogy a közigazgatás egy állóvíz, ahol nem történik semmi. Mi viszont – akik benne élünk – azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan új és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk, új problémákat kell megoldanunk, új munkastílust kell elsajátítanunk, minőségbiztosítási rendszert kell bevezetnünk, konstruktívnak kell lennünk, együttműködőnek és egységesnek kell mutatkoznunk. A mai államigazgatásban csak a folyamatos fejlődéssel lépést tartó embereknek van jelene és jövője.

A rendszerváltozást követően a területi államigazgatási szervek közül általános hatáskört ellátó szervként a közigazgatási hivatalok több szervezeti átalakulást éltek meg, és ez eddig is csak azért sikerülhetett, mert az itt dolgozó munkatársak nagy része megfelel a fent említett elvárásoknak. Most is erre van szükség, hiszen a közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) kormányrendelet melléklete értelmében a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok jogutódai a regionális közigazgatási hivatalok. E régióban a Győr-Moson-Sopron Megyei, a Vas, illetve a Zala Megyei Közigazgatási Hivatalok jogutóda a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal.

2007. január 1. napjától a miniszterelnök egyetértésével az önkormányzati és területfejlesztési miniszter megbízást adott részemre az álláshely pályázat útján történő végleges betöltéséig e regionális közigazgatási hivatal hivatalvezetői feladatainak az ellátására.

Egy új szervezet kialakítása mindig nagy kihívást jelent. Tapasztalatot azonban már korábban szereztem erre vonatkozóan, hiszen aktív résztvevője voltam 1991 januárjában a köztársasági megbízott hivatala kialakításának. E hivatal megszűnése után 1995-ben a Győr-Moson- Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal – pályázat alapján – megbízott vezetőjeként a jogutód hivatal megszervezése és működésének biztosítása volt az elsődleges feladatom. 1997-ben pedig a kormány területi szervének vezetőjeként létrehoztam és tartalommal töltöttem ki a területi államigazgatási szervek vezetőiből álló megyei államigazgatási kollégiumot.

A hivatal kialakításában és működésében alapelvnek tekintem a vezetők egyenrangú együttműködését.

A jogelőd szerveknél is és most is azt tartom fontosnak, hogy megőrizzem mindazt az értéket, ami a jogelőd hivatalokban megvan. Szilárd meggyőződésem szerint csak az a hivatal képes jó eredményeket elérni, ahol a vezetés támaszkodik a munkatársak szakmai munkájára, ahol a döntések a három hivatal munkatársaival egyeztetetten, a velük való álláspontok kölcsönös elfogadása alapján születnek.

Nem abból indultam ki, hogy csak a régió székhelyén folytatott gyakorlat az egyetlen és üdvözítő. A korábbi kapcsolataink a másik két megye vezetőivel és munkatársaival, valamint a hivatal szervezése óta eltelt időszak tapasztalatai mutatják azt, hogy mindenhol vannak jó megoldások, jól megvalósított ötletek, ellenőrzési módszerek, együttműködési formák, amikből érdemes és kell is meríteni.

Legalapvetőbb célkitűzésem az egységes joggyakorlat megteremtése a lehető legrövidebb időn belül. Ennek érdekében minden szakterületen folyamatos a döntések, bírósági ítéletek, törvényességi észrevételek stb. egymásnak történő megküldése, melyek elemzése és az egységes szemlélet kialakítása a rendszeres szakmai konzultációk keretében történik.

Különösen fontosnak tartom, hogy a hatósági ügyekben hozott határozatok egységes szemlélet alapján készüljenek, az alkalmazott jogi megoldások ne térjenek el egymástól. Nem preferálom azt a gyakorlatot, hogy az egyik megyében részletes, alapos indokolással, a másik megyében pedig röviden, címszavakban megindokolva kerüljenek ki a döntések.

Az adott megyében a jegyzők által folytatott gyakorlat megismerése is fontos a másik megyebeli hivatal által. Ennek érdekében tervezem, hogy cél- és témavizsgálatokban más megyebeli kollégák is részt vegyenek konzultatív jelleggel azzal a nem titkolt céllal, hogy a későbbiekben az I. fokú hatóságok szakmai gyakorlatát is közelíteni lehessen a régión belül.

Az együttműködés formáinak és módszereinek kialakítása jelentenek garanciát a mindhárom hivatalban dolgozó kollégák számára a közös munkához, és ahhoz, hogy ne rákényszerítő, felülről diktált rendszer jöjjön létre.

Példaként említhető az éves munkaterv összeállítása, amelyre vonatkozó elképzelések kialakításánál a szakterületek vezetői megállapodtak pl. az ellenőrzések témáin túl az ütemtervekben, az ellenőrzési programok és szempontok kidolgozásában való munkamegosztásban, de az egymást kiegészítő – megyék közötti – továbbképzés szervezésében is. Kialakult minden területen nemcsak a vezetők, hanem a munkatársakkal való szakmai konzultációk rendszeressége, helye, amelynél fontos szempontként érvényesül a változó helyszín a régión belül.

Az együtt gondolkodás eddigi eredményei alapján bízom abban, hogy a nem székhely hivatalok – jogi önállóságuk elvesztése ellenére – éppen a velük való tisztességes kapcsolat miatt képesek lesznek hosszú távon is a közös érdekek megvalósítására. Abban is biztos vagyok, hogy sok nehézséggel kell még megküzdenünk minden jó szándék ellenére.

Álljon hát itt végezetül egy gondolat Marcus Aureliustól azért, hogy a nehéz helyzetekben mindenkinek segítséget nyújtson: „Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted.” ■