Az állattartásról 2005/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Tolna Megye

Az állattartásról 2005/3

VII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Dr. Schutzbach Ferenc címzetes főjegyző



Aki veszi magának a fáradtságot, hogy az állattartás, állategészségügy, állatvédelem stb. hazai szabályozását „összeböngészi” a különböző agyonmódosított, az Alkotmánybíróság által is „szabdalt”, sokszor egymással köszönőviszonyban sem lévő jogszabályokból, (és netán még a jelenkori jogalkalmazást is ismeri!) az bizonyára egyetért azzal a megállapítással, hogy ezt a területet nyugodtan nevezhetjük a jelenkori magyar jogi szabályozás egyik állatorvosi lovának.
A mostani cikket egy sorozat vitaindítójának szánjuk, amelyben szeretnénk véleménynyilvánításra késztetni a jogalkalmazókat (netán a jogszabály-előkészítőket), ami talán nem lesz teljesen haszontalan egyik terület művelői számára sem.

Van egy tévhit a közvéleményben, miszerint az állattartás szabályai az eu-s csatlakozással jelentősen szigorodtak hazánkban. Nos, a valóság az, hogy az unió – meghatározva bizonyos állatvédelmi, állategészségügyi „kereteket” – , gyakorlatilag a tagországok belső jogalkotására bízta ezen területnek szabályozását.
Hazánkban e tárgyban jelenleg három „alapkádencia” van hatályban: az állattenyésztésről, az állategészségügyről, valamint az állatok védelemről és kíméletéről szóló törvények. Ezen törvények felhatalmazása alapján számos kormány-, illetve tárcarendelet került kiadásra, így a gyanútlan jogalkalmazó könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a normatív szabályok lefedik az állattartás minden területét. Ez azonban nem így van, ami rögtön egyértelművé válik, ha a mindennapok gyakorlata felől közelítjük meg a problémát. Mi az általános? Az, hogy az állampolgár maga akar tartani haszon- vagy kedvtelésből tartott, netán vadállatot, illetve a szomszédja valamilyen állattartása zavarja őt.
Viszonylag egyértelmű a helyzet a vad- illetve veszélyes állatok esetében, hiszen egy KÖM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet szabályozza, hogy mely állatok tartoznak ebbe a körbe, a tartásuk körülményeit, illetve a jegyző, mint elsőfokú engedélyező hatóság feladatait.
Gondot igazán ott látok, hogy mit tegyen a jegyző a gazdátlan (nem engedélyezhető) veszélyes állattal, ha azt nem veszi át állatkert? És innen már csak egy lépés a veszélyes, kóbor kutyák (esetleg macskák) ügye. A jogszabály az önkormányzatok képviselő-testületeinek kötelező feladatává teszi ugyan az un. gyepmesteri telepek létesítését és fenntartását, de jó magyar szokás szerint ehhez semmi mást (értsd: támogatást) nem ad, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a probléma a háromezer-kétszáz település zömében megoldatlan. (Különösen akkor, ha a gyepmesteri telepnek az Állat-egészségügyi Szabályzat 5. számú függelékében előírt felszereltségi előírásait megnézzük!)
A törvény ugyancsak önkormányzati kötelező feladattá teszi az állati hullák megfelelő elhelyezését is, ami közel sem tűnik egyszerű (és olcsó!) feladatnak, főleg annak fényében, hogy 2006 első napjától kezdve a dögkutak működését meg kell(ene) szüntetni. (Hogy az egyéb megoldások többletköltségeit ki és miből fedezi, az nem derül ki a jogalkotói szándékból. Illetve dehogynem: az önkormányzatok a saját többletbevételeikből. [Csak az EU nehogy megtanulja tőlünk ezt a magyaros megoldást!])
Miután a központi jogszabályokban még véletlenül sem találunk felhatalmazást az önkormányzatok számára az állattartás helyi szabályainak megállapítására, így sokáig az is kétséges volt, hogy van-e ilyen lehetősége a képviselő-testületeknek. Mára ez a vita – hála az Alkotmánybíróság (AB) áldásos tevékenységének! – eldőlt, így a központilag nem szabályozott kérdésekben, helyi közügyként helye van önkormányzati rendeletalkotásnak.
Az AB ítélkezési gyakorlatából az is világosan kitűnik, hogy ez a szabályalkotás nem lehet parttalan, hiszen figyelemmel kell lennie pl. a tulajdonhoz való jog alkotmányos alapelvére, vagy éppen kellő időt kell biztosítania az állampolgároknak a bevezetendő szabályokra való „felkészülésre”.
A tulajdonhoz való jog korlátozása különösen a társasházakban való állattartás esetében izgalmas kérdés, ahol pl. egy jó hangú, gyakran ugató kutya „érdekes” viszonyt tud teremteni a szomszédok között!
Ugyancsak az AB húzta meg a hatósági jogkörök határait az állattartási ügyekben (illetve „pontosította” a jogalkotót!), amikor az önkormányzati törvényből kiindulva „leszögezte”, hogy az önkormányzatnak és szerveinek (értsd: polgármester) csak ott van lehetősége önkormányzati hatósági hatáskör-gyakorlásra, ahol központi jogszabály azt nem telepítette máshová. (Tehát pl. egy ebtenyészet engedélyezése lehet polgármesteri hatáskör, de ennek korlátozása vagy megtiltása már a jegyző – mint államigazgatási hatóság – hatáskörébe tartozik! [Na ezt értessük meg Európában!])
Persze azért a központi szabályokkal sincs minden rendben, hiszen pl. az állatvédelmi törvény végrehajtási kormányrendelete kimondja, hogy „a jegyző az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén az állattartást korlátozhatja, megtilthatja”. Ennyi és nem több! Tény, hogy a jogalkotó „felesleges” szabályokkal nem korlátozza a hatósági jogkört gyakorló jegyzőt, de – túl azon, hogy ezen megoldás alkotmányossága is erősen aggályos! – egyúttal semmilyen segítséget sem ad a jogalkalmazónak, a megalapozott döntéshez! (Egy kollégám – szellemesen – azt mondta erre, hogy ez olyan megfogalmazás, mintha a Büntető Törvénykönyv úgy szabályozná a lopást [Btk. 316.§], hogy „aki idegen dolgot mástól azért vesz, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, az lopást követ el, és ezért a bíróság elítéli!”)
Nos, vitaindításul talán elég ennyi.
Kérjük, hogy akinek véleménye van a témában, azt – közös okulásunkra – írja meg a szerkesztőségnek!
e-onk@jegyzo.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu