Európa egy kattintásra 2004/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Európai Unió

Európa egy kattintásra 2004/4

VI. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Dr. Orova Márta



Magyarországon az Európai Unióval kapcsolatos általános és speciális információk bárki számára könnyen elérhetők a jól kiépült információs hálózatnak köszönhetően. A különböző szervezetek eltérő célcsoportok számára szolgáltatnak meghatározott szempontok szerint információkat az Európai Unió működésével, programjaival, pályázati lehetőségeivel kapcsolatban.

Az Európai Unió hivatalos információs központja Magyarországon az Európai Tájékoztatási Központ (ETK), melynek feladata, hogy hozzájáruljon a magyar állampolgárok uniós tájékozottságának növeléséhez. Az ETK Budapesten található.
A hivatalos uniós tájékoztató központ mellett országszerte működnek uniós információ-szolgáltató hálózatok.
Az  Európai Információs Pontok (EIP-k) a széles közvélemény számára nyújtanak információt, szerveznek előadásokat, illetve terjesztenek uniós kiadványokat. A Külügyminisztérium kezdeményezésére és támogatásával jöttek létre, azonban működtetésükben többek között a megyei önkormányzatok és területfejlesztési tanácsok is szerepet vállalnak. Az Európai Információs Pontok (EIP) az Európai Unióval és Magyarország tagságával kapcsolatos információ iránti igényt hivatottak kielégíteni. Feladatuk, hogy hatékony, széleskörű és konkrét információt nyújtsanak az EU működéséről, a csatlakozás folyamatáról és feltételeiről, várható hatásairól, a jelenleg futó pályázatokról. Az EIP-k célcsoportjai az állami és helyi közigazgatási dolgozók, pedagógusok, civil szervezetek, gazdálkodók, mezőgazdasági termelők, középiskolai/főiskolai/egyetemi hallgatók, illetve a széles közvélemény.

Az  Euro Info Központok (EIC-k) a kis- és középvállalkozások tanácsadó és tájékoztató szolgáltatói. Az Euro Info Központok az Európai Bizottság Vállalkozási Főigazgatósága által működtetett nemzetközi EIC (Euro Info Centres) hálózat tagjai. A tagság eredményeként a Központok különleges jogosítványokkal rendelkeznek. Feladatuk, hogy segítsék a kis- és középvállalkozások felkészülését az európai uniós csatlakozásra mind a jogszabályfigyelés, mind a pályázati tanácsadás és a befektetés-ösztönzés területén. Az Euro Info Központok azonban a helyi önkormányzatokkal is kapcsolatban vannak. Egyfelől az a céljuk, hogy felkészítsék a helyi önkormányzatokat az uniós tagországokból érkező és egyéb külföldi befektetők fogadására, másrészt a Központok a – vállalkozók tájékoztatása céljából – helyi önkormányzatok és a közfeladatokat ellátó vállalkozásaik által kiírt tenderek figyelői.
Az Európai Dokumentációs Központok (EDK-k) elsősorban kutatók, oktatók és hallgatók számára nyújtanak ingyenes hozzáférést a közösségi adatbázisokhoz és az EU kiadványaihoz. Az Európai Dokumentációs Központok hálózatát az Európai Bizottság teremtette meg 1963-ban azzal a céllal, hogy hozzáférést biztosítson a hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak az Európai Unió hivatalos kiadványaihoz olyan kutatóintézetekben és egyetemeken, amelyek részt vesznek az európai integrációval kapcsolatos képzésben.
A hálózat ma 544 központot számlál Európában, és ezek között mintegy 84 található Közép- és Kelet-Európában.
A  Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák az európai ifjúsági mobilitási lehetőségekről, csereprogramokról és önkéntes munkáról informálják az érdeklődőket. A Mobilitás legfontosabb szolgáltatása a belföldi és nemzetközi programokhoz, például az Európai Unió IFJÚSÁG 2000 – 2006 című programjához támogatást nyújtó pályázati rendszerek kezelése.
A Mobilitás részeként működnek az országban 7 helyen a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák, melyek regionális szinten segítik az ifjúsággal foglalkozók (önkormányzatok, szervezetek, intézmények) munkáját, kezelik a regionális ifjúsági pályázatokat, információt szolgáltatnak és gyűjtenek, közreműködnek regionális fejlesztési programok kidolgozásában és megvalósításában.
A  Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és Kirendeltségei az Európai Unió SAPARD előcsatlakozási programját (mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre irányuló közösségi támogatás) koordinálják, illetve tájékoztatást nyújtanak a vonatkozó pályázatok elkészítéséhez. A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázati lehetőségekről pedig a Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív Programjainak Irányító Hatóságai tájékoztatnak.
Az Euro Info Service tevékenységének fő feladata az Európai Unió Kiadóhivatala hivatalos publikációinak, előfizetéses rendszerben működő adatbázisainak üzleti alapon történő forgalmazása.
Speciális célra alakult meg a Külügyminisztérium tájékoztató szolgálata, az Euvonal, melynek elsődleges feladata a lakosság uniós tájékoztatása.
A Belügyminisztérium által működtetett Önkormányzati EU Információs Központ pedig azzal a céllal jött létre, hogy a helyi önkormányzatoknak európai uniós ügyekben tájékoztatást adjon, illetve segítse felkészülésüket a csatlakozásból adódó feladatokra. A Központ sokféle módon és eszközzel tájékoztatja és segíti a hozzá forduló önkormányzatokat.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu