"Jaj, úristen, hogy nőkre bíztad ezt a nagy világot…"

(Füst Milán: Máli Néni (Vörösmarty Színház , Székesfehérvár))

Hogyan lehetséges, hogy szerzők megtagadják művüket? De ha már megtagadják, akkor a színigazgatók miért éppen ezek közül válogatnak? Ki érti a színigazgatókat? És ki érti a szerzőket? Füst Milánnak a Máli néni című darabja a „megtagadott színművek” alcímet viselő kötetből való. Maholnap pedig már rendszeresen előkerül, hol ebben a színházban, hol abban. Most éppen Székesfehérvárott vitték színre. Ki ez a szívós idős hölgy, a Máli néni, akinek, ha jól számolunk, tán épp száz éve lehetett az esküvője?

Tolakodni kell, na persze

Mert ez a darab a két világháború között játszódik, és Máli néni a darab idején már nem fiatal. De századforduló ide, millennium oda, Máli néni is, a darab férfialakjai is mégis itt élnek ma köztünk. Talán ezért ássák elő a színigazgatók a darabot. Mert Máli néni az az idős hölgy, aki amikor megállítják, hogy ezt vagy azt nem szabad, csak annyit kérdez: „Mért nem szabad?” Okos kérdés, de hány mai fiatalnak nem jut az eszébe ilyesmit kérdezni. Mostanában a mai Máli néninek mondogatjuk, amikor már elfogyott erőnk és türelmünk: „Én folyton bámulom magát, Máli néni.” Mert neki nem fogy el sem az ereje, sem a türelme. Miközben pedig hány agyonfáradt harmincas futkorászik körülöttünk! És Máli nénit kérdezzük, amikor már végképp nem tudjuk „merre van előre”, hogy „És most mit csináljunk, néni?”. Mert ez a darab erről szól: A néni mindig tudja, mit csináljunk. Vagy ha nem is tudja, mi azt hisszük, hogy ő tudja. És ez még több is, mintha valóban tudná!

A színpadon szerencsétlenkedő férfiak is egytől egyig a korunk reklámjai által mutatott, döntésképtelen, fogpasztát a polcról leemelni nem képes, kacagtató alakok. Az idős gyárigazgató, aki nagyon nehezen képes rájönni, hogy végérvényesen megöregedett és a hölgyek már legfeljebb a pozíciójáért kedvesek hozzá, a fia, akit végtelen együgyűségében akár szó szerint az orránál fogva lehetne vezetni, és a szerelmes senki kis nyakkendőember, kinek élete legnagyobb eredménye, ha végre sikerül feleségül vennie a széphajú titkárnét.

Lehet, hogy a férfi úgy jó, ha pipogya?

Mondd, igen, mondd, nem

Máli néni a XIX. század végének pesti polgára. Beszéde, mondatszerkezete a századforduló pesti polgárságának beszédstílusa. A darab nagy érdeme, ennek a stílusnak fantasztikusan hű megörökítése. Minden mondat, minden szó, és a fehérváriak dicséretére legyen mondva, minden hang hitelesen ezt adja vissza. És azt a békebeli hangulatot, amikor minden szegénység, minden gond, minden igazi vagy vélt probléma mellett rá lehetett csodálkozni egy öregasszonyra: „Hogy csinálja maga ezt, hogy ilyen jókedvű tud lenni, néni?” Jókedvű tud lenni? Igen, jókedvű tud lenni. „Laza”, mondjuk rá ma. Nincs pénze, nincs mit enni adjon öreg férjének, de azért csak odavágja a szép fiatal és persze gazdag lánynak: „Én se voltam mindig szegény, maga se lesz mindig szép.”

Ebben a darabban nincsenek nagy veszekedések, a szereplők számára hatalmas konfliktusok nekünk inkább csak nevetséges bonyodalmak. Hihető lenne, hogy az öreg igazgató valóban feleségül veszi a titkárnét? Vagy a szellemi téren kihívásokkal küszködő úrifiú elér bármit is egy nőnél? Nem túl valószínű események. Máli néninek így aztán könnyű dolga van.

A házasság nagyon jó

A darab természetesen happy enddel zárul. Nincs menekvés, Máli néni nem az a fajta asszony, aki elfogadja egy úrilány nyafogását, hogy nem akarják feleségül venni. „Nem viszik? Hát varrja rá magát valakire. Nagy dolog.” Meg is oldja. Segít a törülköző, segít a végtelen sok félreérthető félmondat, Máli néni szigorúan rávarrja mindkét hölgyet valakire. Megvalósul a tökéletes párválasztás, a gazdag igazgatóleányka feleségül mehet az éhenkórász festőhöz, a szerencsétlenkedő titkárné a semmi kis könyvelőhöz. A maradék férfiak sorsa is pompásan rendeződik, a nem túl okos ifjú Angliában gondolkodhat tovább egyedül a világ bonyolult voltán, a vezérigazgató úr is rájön, hogy jobb, ha már nem lesz többet szerelmes. De azért igazán mégis a nyakkendőember jár jól: megkapja, akire vágyva vágyott, a vezér által körülzümmögött titkárnét, Belgrádban lesz igazgató, és Máli néni még egy nagy hozományt is kiügyeskedik neki.

És Füst Milán már nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a gyárral, ha ez a fiatalember megörökli apja vagyonát, vagy mi lesz a nyakkendőemberrel, ha Máli néni okosságának hála valóban igazgató lesz belőle Belgrádban. Ezek már igazi konfliktusok lennének, ezek már komoly kudarccal, esetleg tragédiával fenyegetnek, ezek már csak nekünk jutnak eszünkbe.

De azért egy dolog nem hagy nyugodni: vajon mit akarhatott a titkárné?