Eredmények és tapasztalatok 2007/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Csongrád Megye

Eredmények és tapasztalatok 2007/3

IX. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Szigeti Miklós irodavezető



A szentesi kistérséghez 8 település tartozik – Szentes, Szegvár, Nagymágocs, Fábiánsebestyén, Denekegyház, Eperjes, Árpádhalom, Nagytőke –, melyek intézményesült formában a Szentes Kistérség Többcélú Társulása keretein belül működnek együtt.

 

 

A települési együttműködés a kistérségben évtizedes múltra tekint vissza, amit a kistérség önkormányzatai az Árpád Kistérség- fejlesztő Önkormányzati Egyesület keretén belül indítottak el. Az 1996. évi területfejlesztési törvény által meghatározott területfejlesztési intézményrendszernek megfelelve később megalakították a Szentes és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulást.

 

Ezt a szervezetet váltotta fel 2004-ben a többcélú társulási formában megalakult társulás, amely megalakításakor 8 közfeladat kistérségi szintű ellátását vállalta, amelyek 2005-ben kiegészültek a szociális alapszolgáltatási feladatok ellátásával is.

 

A feladatok ellátására a szervezet a 65/2004. (IV. 15.) kormányrendelet alapján több mint 103 millió Ft ösztönző támogatásban részesült a Belügyminisztériumtól, melynek felhasználásával sikerült megfelelően megalapozni a közös feladatellátást.

 

A kistérségen belül jó az együttműködés, a polgármesterek között napi jó kapcsolat jött létre. Ezt az alapozta meg, hogy a területfejlesztési feladatok közös megoldásában már a korábbi években sikerült jó partnerséget kialakítani. A társulási tanács minden tagja azonosan egyegy szavazattal rendelkezik.

 

Ezt a demokratikus döntéshozatali gyakorlatot a 2004. évi CVII. törvény rendelkezései időnként „megtorpedózzák”, ugyanis a tanács határozatképessége és határozathozatala szempontjából figyelni kell arra, hogy a kistérség lakosságának 60%-a képviselve legyen a döntésekben. A sajátos történeti-földrajzi fejlődésből adódóan azonban úgy alakult, hogy Szentes lakossága meghaladja a kistérség lakosságának 2/3-át. Ez akaratlanul is okozhat kellemetlen szituációkat.

 

Emiatt a titkos szavazás törvényes lebonyolítása sem teljesíthető megfelelően. Egy esetleges ellenszavazat esetén ugyanis tisztázni kell, hogy az a lakosság 2/3-át lefedő székhelytelepülés képviselőjétől származik-e. Ez esetben viszont már sérül a szavazás titkossága.

 

A felvállalt feladatok végrehajtása a rendelkezésre álló keretek között folyamatos. A térségi együttműködést igénylő közszolgáltatások közös rendszerének kialakítása, szervezése még nem ért véget. A feladatellátás tervezése során figyelembe kell venni, hogy a többcélú kistérségi társulások az elmúlt években egyre jobban beágyazódtak az állami közszolgáltatási rendszerbe, emellett kistérségi szinten is sok értékelhető tapasztalat gyűlt össze. Ennek megfelelően a társulás működésének körülményei is lényegesen megváltoztak.

 

Jelenleg még több kényszerhelyzettel kell megküzdeni. Egyrészt az ösztönző támogatás igénybevétele miatt egyes tevékenységeket legalább 3 évig működtetni kell. A költségvetési törvény évente változó pénzügyi támogatási feltételrendszere azonban új szervezeti, intézményi együttműködések kialakítását is szükségessé tette.

 

Az állami finanszírozási ösztönzés az elmúlt években segítette a társulási hajlandóságot. A következő években már az lehet a feladatok ellátásának az alapja, hogy az együttműködés finanszírozási oldalát az állam hogyan befolyásolja, illetve biztosítja. Különösen fontos ez a kistelepülések szempontjából, mivel a társulással olyan kötelezettségek teljesítése vállhatott valóra, melyeket önállóan nem tudtak volna ellátni. Ezért a további támogatás a kistelepülések számára további lehetőséget jelentene. Másrészt a közös feladatellátás kötelezettségei miatt olyan költségvetési kiadásokkal szembesültek, amit eddig a feladatellátás hiánya miatt nem kellett biztosítani. A normatív támogatások mellé ugyanis kénytelenek települési hozzájárulást is fizetni. Így előáll olyan helyzet is, hogy egy kistelepülés már szabadulni szeretne az iskolabusztól, mert túl sokba kerül a fenntartása.

 

Az ösztönző támogatásból még támogatott könyvtári fejlesztés további normatív támogatása sem valósult meg. Mivel az állami költségvetésből csak a mozgókönyvtári feladatellátás támogatható, a kistérségi nyilvános könyvári hálózat nem, ezért ennek költségét a települések kényszerűen fizetik 3 éve, várva a feladatellátás felmondási határidejét.

 

A társulás feladatait önálló munkaszervezeten keresztül látja el. A működéshez kapcsolódó feladatok ellátását kezdetben Szentes Város Polgármesteri Hivatalán keresztül biztosította. Elkülönült munkaszervezet létrehozására 2005 II. félévében került sor kistérségi társulási iroda néven. Az irodában közalkalmazottként 2 fő dolgozik. Emellett a munkaszervezet egyes szakmai feladatok elvégzésére a székhelytelepülés polgármesteri hivatala szervezetéből további szakembereket foglalkoztat.

 

Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve a társulás szakmai feladatait eddig a meghatározott céloknak megfelelően eredményesen végezte el, illetve valósította meg. A tapasztalatok szerint a jogszabályi háttér gyakori változása ellenére a továbbfejlődés lehetőségei nyitottak, így kistérségi feladatellátás hosszú távú stabilitása valószínűsíthető. ■ 

 

http://szentesikisterseg.celodin.hu 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu