A kistérségi közigazgatás helyszíni ügyintézéssel 2007/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Csongrád Megye

A kistérségi közigazgatás helyszíni ügyintézéssel 2007/3

IX. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Szántó Mária dr.
jegyző
Mórahalom

A közigazgatási ügyek térségi szinten történő ügyintézése nem jelenti az ügyek megoldásának „elvitelét” a településről. A mórahalmi gyakorlat – mely közel 10 éve tart – jó példa erre.

 

 

A mórahalmi statisztikai kistérség 9 települést foglal magába, mely a székhely Mórahalom városon kívül az alábbi községeket öleli fel: Ásotthalom, Ruzsa, Pusztamérges, Öttömös, Bordány, Forráskút, Zákányszék, Üllés. A 9 település lakosságszáma 26 200 fő. A kistérség Csongrád megye délnyugati részén, a határ mentén helyezkedik el. Az első térségi hatósági feladatkör – gyámhivatal – 1997. évi elindulása során szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy a közlekedési lehetőségek – a járatok száma és sűrűsége – nem minden település esetében támogatta az ügyfelek körzetközpontba való zökkenőmentes bejutását, valamint a lakosok az „emberközeli”, helyszíni ügyintézést megszokván igényelték, hogy az általuk jól ismert hivatali épületben találják meg ügyes-bajos dolgaikra a megoldást. A legtöbb ügyfelet érintő és legnagyobb ügyiratforgalommal bíró hatósági ügyek közül tekintsük át elsőként a jellegében igen eltérő, de elveiben és módszerében szinte azonos gyámhivatali és építéshatósági ügyköröket.

 

A gyámhivatali gyakorlat

 

Elsőként a gyámhivatal „kihelyezett” ügyfélfogadása valósult meg, mely időtartamában és ütemezésében igazodik a települések földrajzi elhelyezkedéséhez, az ügyek számának nagyságrendjéhez, az adott település ügyfélfogadásához és az eljáró ügyintézők közötti munkamegosztáshoz. Van olyan település, ahol kéthetente fél-fél napot, van, ahol néhány órát tölt az eljáró ügyintéző. Ez természetesen változhat, amennyiben egy speciális eset megkívánja.

 

A kihelyezett ügyfélfogadás keretében az alábbi eljárási cselekmények történnek:

• megidézett személyek meghallgatása (megkeresésre, illetve saját eljárásban);

• helyi lakosok kérelmeinek felvétele jegyzőkönyvben, jogi tanácsadás;

• megkeresésre, illetve saját eljárásban környezettanulmány készítése;

• szükség esetén a helyi gyámügyi ügyintézővel, védőnővel, a gyermekjóléti szolgálat munkatársával a problémás családok ügyeinek átbeszélése a probléma megoldása érdekében;

• informális adatgyűjtés. Az eltelt évek tapasztalatai:

• a magas útiköltség miatt a nehéz anyagi helyzetben lévő ügyfelek a gyámhivatalt csak a kihelyezett ügyfélfogadásokon keresik fel, a székhelyre nem utaznak át (az ügyfelek 80%-a anyagi problémával küzd);

• bár történtek előrelépések a járatviszonylatok bővítésében és járatsűrítésekben, sajnos még mindig Szegedközpontú a közlekedés, így a Mórahalomra való átutazás sok időt, több órát igényel, ezért is szeretik az ügyfelek a kihelyezett ügyfélfogadást (a helyben dolgozó ügyfélnek nem kell szabadságot kivennie, pl. 1 órás meghallgatásra a munkáltató elengedi);

• az ügyfélforgalom kihasználtsága változó, van amikor az ügyfélfogadási idő elegendő az ügyfelek fogadására, van mikor nem, ekkor túlóra is előfordul;

• átlagosan az ügyfélfogadás kihasználtsága 80%-os;

• a helyi gyámügyi szakemberekkel történő személyes egyeztetés, információátadás nagyban elősegíti az ügyek hatékony megoldását.

 

Az építéshatósági tapasztalatok

 

A kistérség építéshatósági ügyintézését az alábbi tényezők befolyásolják:

• a nagyvárosból történő nagyfokú migráció a „vidék” felé (új építkezések, felújítások, telekalakítások);

• az önkormányzatok aktív szerepe a településfejlesztésben – önkormányzati gazdaságfejlesztési és intézményfejlesztési beruházások;

• az önkormányzatok tömeges építésitelek- kialakításai;

• a tanyai gazdaságok megújulása és ezzel párhuzamos mezőgazdasági jellegű építési beruházások nagy száma.

 

Mórahalom város építésügyi hatósága és a községek polgármesteri hivatalai között az építéshatósági ügyekben az együttműködés szoros, a kialakult jó kapcsolat elősegíti a gyors és hatékony ügyintézést. A községek területén az építési fegyelem jó, kirívó szabálytalanságok nem fordulnak elő. Az építtetők általában a jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó műszaki terveknek megfelelően, az azokban foglaltak betartásával építkeznek. Az építési munka végzése során az állékonyság, az élet- és az egészség-, valamint a köz- és vagyonbiztonság követelményei betartásra kerülnek. A még el nem végzett kisebb munkák esetén (pl. végleges homlokzat kialakítása) határidőt adunk a befejezésre, ez nem késlelteti az ügyfelek pénzügyi elszámolásait. A településekre jellemző a táj, természet védelme, az épített környezet emberhez méltó, esztétikus kialakításának igénye. Virágos, parkosított az ingatlanok előtti közterület is.

 

Az építési hatóság és a lakosság közötti kapcsolattartás jó és folyamatos. Rendszeresen, meghatározott időben a kijelölt ügyintéző a községek polgármesteri hivatalában tart ügyfélfogadást.

 

Akadályoztatás esetén – a polgármesteri hivatalok munkatársai az építéshatósági ügyintézővel kialakított jó személyes kapcsolat alapján – segítik ügyintézőnket a kérelmek átvételében, más esetben felhívják telefonon, és az ügyféllel az ügyintéző megbeszéli a feltett kérdést, időpontot egyeztet, tájékoztatást ad. Az ügyfélfogadás mellett ezen időben kerül sor a helyszíni ellenőrzésekre. A feladatellátás azonban rugalmasan történik, így ha szükséges, egyéb napokon is községek területén tartózkodik az ügyintéző. Az is előfordul, hogy helyszínelés közben keresik meg kérdéseikkel az ügyfelek, hogy „a hivatalban ne zavarják”.

 

Egy-egy község lakossága olyan, mint egy „nagy család”. Elvárják, hogy tájékoztassuk őket nemcsak az építési hatósági közvetlen szabályokról, de pl. öröklési, kiskorú vagy gondnokság alatt álló személyek építési vagy holtig tartó lakáshasználati lehetőségeiről, az igénybe vehető szociálpolitikai kedvezményekről, pályázat útján igénybe vehető forrásokról, termőföld használatának szabályairól, és egyéb jogi kérdésekben is.

 

Okmányiroda – aliroda Üllésen

 

A fenti – 1997. november, 1998. január – időpontokat követően a jó tapasztalatok birtokában döntöttünk úgy, hogy az okmányirodai feladatokat is közelebb viszszük az ügyfelekhez. Üllésen alirodát nyitottunk, mely tényt nagy megelégedéssel fogadták a térség lakosai és az önkormányzatok.

 

Továbblépési lehetőségek

 

A jelenlegi kihelyezett ügyfélfogadást tartó szegedi körzeti földhivatal „kiköltözik” Mórahalomra ez év júliusától, vagyis várhatóan a mórahalmi statisztikai kistérség területére vonatkozóan teljes földhivatali ügyintézési lehetőség nyílik meg településünkön önkormányzatunk fogadókészségének köszönhetően. Ez a közigazgatási ügyek intézéséhez további távlatokat nyithat a vállalkozásoknak, lakosoknak, önkormányzatoknak. A kistérségi szolgáltatások közül kiemelkedő a GVOP-pályázat eredményeképpen megvalósult informatikai rendszer kihasználása: ügyfél időpont-egyeztetési lehetősége a várakozás elkerülése érdekében; környezettanulmány esetén a kistérségi térképrendszer segítségével az adott ingatlan gyorsabb megtalálása – főleg a rendkívül kiterjedt tanyavilágban, a kistérség egységes megjelenése és közigazgatási információk informatikai eszközökkel történő elérése stb.

 

Úgy tűnik, hogy a tényleges pénzbeli beruházáson túl – egy hivatali gépkocsi kizárólag térségi ügyintézést, kapcsolattartást szolgál – „csupán” stratégiai szemlélettel és a lakossági igények jó felismerésével könnyebbé és emberközelibbé tehető a közigazgatás. ■

 

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu