TERIT az APEH 2004/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Informatika

TERIT az APEH 2004/3

VI. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
dr. Kerécz Zita, Kesjár János



A teljesítményértékelés rendszerét, új jogintézményként – hosszú évek hiányát pótolva – vezette be 2001. július 1-jei hatállyal a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. Saját értékelési rendszerük kialakítása vonatkozásában az egyes állami- és közigazgatási szervezetek meglehetősen szabad kezet kaptak. Az Adó-és pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szakmai projekt keretében, a szervezeti, munkaszervezési sajátosságok figyelembe vételével dolgozta ki önálló teljesítményértékelési rendszerét.
A projekt célja olyan rendszer kidolgozása volt, amely egyrészt informatikai támogatást nyújt a szervezeti szinten egységes teljesítményértékelés megvalósításához másrészt információt biztosít az értékelő számára az értékelendő köztisztviselőről. A mindvégig központilag koordinált előkészítő munkával a szervezet egészére vonatkozó szempont-, illetve követelmény rendszerek fogalmazódtak meg.
A feladat ellátása során első lépésként az egyéni követelmények alapját képező munkaköri leírások egységesítését kellett elvégezni. A projekt az egyes munkaköri leírás mintákat modulszerűen dolgozta ki, melyek alapját az egyes szakterületek által ellátott feladatok képezték.
A munkaköri feladatok összevonásával a projekt az egységes adatbázis kialakítása érdekében úgynevezett követelmény listákat állított össze valamennyi az adóhivatalban előforduló munkakörre, a teljesítménnyel-, a feladatellátással- és a felkészültséggel kapcsolatos követelményekre egyaránt.
A komplex egyéni teljesítményértékelések részeredményeit hétfokozatú skálán kell értékelni szintén központilag összeállított kompetencia szótár segítségével.
Az összeállított teljesítménykövetelményeken felül az értékelő vezető további követelményeket is meghatározhat, de ebben az esetben azok értékelését is egyedileg kell elvégeznie, szintén egy a projekt által összeállított (hét fokozatú) típus fogalom meghatározás segítségével.
Második lépésként fogalmazódott meg a teljesítményértékelési rendszer adóhivatalon belüli, egységes informatikai háttere kidolgozásának követelménye.
A létrehozandó informatikai rendszer elsődleges célja, hogy ajánlásaival és egységes értékelési módszertanával hozzájáruljon az APEH szervezeti egységeiben folyó teljesítményértékelési tevékenység, azaz a teljesítménykövetelmény meghatározás és a teljesítményértékelés egységessé tételéhez.
A projekt megrendelése alapján az APEH Informatikai Fejlesztései Főosztálya készítette el a teljesítménykövetelmény és értékelő rendszert, amelynek rövid neve TERIT (Teljesítményértékelés Informatikai Támogatással).
A TERIT egyes felhasználóinak jogosultságát az APEH HUSEC jogosultsági rendszerében hozzárendelt privilégium-kódok határozzák meg. Ezek a privilégium-kódok képezik az alapját az Oracle szerepköröknek, amelyek meghatározzák, hogy egy felhasználó milyen menüpontokat használhat, és milyen adatbázis-objektumokhoz férhet hozzá. A felhasználók számára, bejelentkezéskor, csak azok a menüpontok érhetők el, amelyek használatára jogosultak.
A TERIT rendszer funkciói közé jelenleg a teljesítménykövetelmények összeállítása, illetve a teljesítményértékelés elkészítése tartozik (ez utóbbi funkció fejlesztése jelenleg is folyamatban van).
A teljesítménykövetelmény és értékelés kitöltésének feltétele, hogy csak az érintett köztisztviselő közvetlen vezetője, vagy annak a hierarchia szerinti vezetője készítheti el.
A rendszer a hatályos szabályozás szerinti formanyomtatványt tölti ki, az értékelő vezető által az adatbázisból kiválasztott adatokkal. Ennek érdekében egyrészt összeköttetésben áll a Közszolgálati Nyilvántartó rendszerrel, ahonnan egy technikai azonosító szám segítségével az értékelendő köztisztviselő adatait (név, munkakör, besorolási osztály –és fokozat, illetmény összege és beállási szintje) jeleníti meg. Másrészt, a project által összeállított adatbázis segítségével az értékelendő köztisztviselő munkakörére vonatkozó teljesítménykövetelményeket ajánlja fel kiválasztásra. Az egyénre szóló teljesítménykövetelmények összeállítása során az adatbázisban szereplő követelmények kiegészíthetők az értékelő vezető által megfogalmazott egyedi, speciális követelményekkel.
Figyelembe véve a formanyomtatványban rögzített teljesítménykövetelményeket a beírt TASZ szám alapján csak az év elején kiadott (kitöltött) követelményeknek az értékelését ajánlja fel a rendszer. Az értékelő vezető a rendszer által felajánlott értékelést – amennyiben az érintett köztisztviselőre vonatkozóan nem érzi kellően pontosnak, vagy teljes körűnek – módosíthatja, kiegészítheti. Amennyiben csak egy-egy értékelő mondatot kíván „kivágni” és beilleszteni az értékelő nyomtatványba a teljes szövegből, azt is megteheti. Hiszen a cél nem egyforma, hanem egységes elvek alapján összeállított teljesítményértékelés volt. Az értékelő vezető kiválasztja azt az értékelési fokozatot, amit az érintett köztisztviselő esetében az egyes teljesítménykövetelményekhez rendelve reálisnak tart. Az egyes teljesítménykövetelmények értékelése alapján a végső pontszámot a rendszer számolja ki és jeleníti meg. Ha az értékelő vezető nem ért egyet a kiszámolt pontszámmal lehetősége van újra átgondolni az egyes követelmények értékelését.
A rendszer kialakításának a teljesítményértékelés elkészítésének megkönnyítésén kívül a másik fő célja az értékelő vezető számára történő információszolgáltatás volt. Azoknak az információknak, adatoknak illetve forrásoknak a definiálása, amelynek alapján az objektív, egységes elvek szerint mérő, egységes informatikai háttér megteremthető, jelenleg is folyamatban van, tekintettel arra, hogy nem minden, az adóhivatalban folytatott tevékenység mérhető objektív, informatikai eszközökkel, illetve nem minden mérhető tevékenységre rendelkezünk kidolgozott informatikai háttérrel.
A Ktv. a fejlett országok közigazgatásában követett gyakorlathoz igazodva vezette be a köztisztviselők évenkénti, egyéni teljesítményértékelésének jogintézményét, amivel ösztönözni kívánta a felelősségteljes, szakszerű ügyintézést, a felkészültség folyamatos szinten tartását és javítását, s az értékelést összekapcsolta a teljesítmény díjazásával. Ezt a vezetők számára új, időigényes és felelősségteljes feladatot kívántuk a TÉRIT projekt termékeivel segíteni.
Először 2004-ben, az APEH közel 11.000 köztisztviselője teljesítménykövetelményének elkészítésénél biztosítottuk a rendszer használatát a követelmények meghatározására jogosult mintegy 1000 vezető számára.
Bízunk abban, hogy a rendszer használatával a továbbiakban is sikerül megkönnyíteni értékelő – vezető kollégáink egyéni teljesítményértékeléssel kapcsolatos munkájának elvégzését.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu