A jegyzői fluktuációról

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jegyző státusza

A jegyzői fluktuációról

VI. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Dr. Schutzbach Ferenc




Évek óta félbehagyottan „porosodik” a számítógépemben egy írás, amit a jegyzői pályán jelentkező fluktuáció jelenségéről szándékoztam írni. Kíváncsian vártam a BM tavalyi felmérésének eredményét, de miután feltételeztem, hogy az egybevág majd az általam tapasztaltakkal, így nekem (és gondolom sokan másoknak) az újságban publikált statisztika nem okozott meglepetést.

 

Alapvetően egyetértek az érdi kolléga ugyanezen számban megjelent értékelésével is, ám szeretném „árnyalni” a képet.

A „zsákbamacska” jegyző, ahogyan ezt a kategóriát Jackli Tamás szellemesen elnevezte, gyakorlatilag csak a közigazgatáson kívülről érkezettek esetében fordul elő. Friss diplomások, illetve magánéleti vagy egzisztenciális válságba kerültek „jobb hilyán” jegyzővé „avanzsálásuk” után szembesülnek azzal a csapdahelyzettel, amit a testület – polgármester – jegyző háromszög sajátságos konstrukciója hordoz magában. Ha a túlburjánzó „politikai értékmérés” szakmai bizonytalanságokat is talál, bizony gyorsan könnyűnek találtattatik a hivatalvezető és már csak tűrőképesség kérdése, hogy megszökik vagy megszöktetik. (A közigazgatásból jöttek esetében ez kevésbé fordul elő, ők már jobban ismerik a „csíziót” és talán jobb a konfliktuskezelő képességük is!)
A „hű” jegyző szindróma adja a legjobb esélyt a szívinfarktus, de legalábbis egy csinos gyomorfekély kialakuláshoz. Hiába a szakmai és emberi kifogástalanság, ha az új polgármester és a mögötte álló, a „településért politikai felelősséget viselő” többségi döntéshozók általában valamilyen pártszínekre „maszkírozott”, de valójában szűkebb vagy tágabb csoportérdekének ez nem felel meg!
Ezt a két „jacklitamás-i” típushelyzetet én még feltétlenül kiegészíteném egy harmadikkal, amiből szerintem a legtöbb van az országban. Nevezzük talán „nem is kell ide jegyző” helyzetnek. Ez főleg azokra a kis települési önkormányzatokra jellemző, ahol a polgármester és a testület maga is egyszerű ember lévén, szereti az „egyszerű helyzeteket”. Személy szerint is tucatnál több polgármestert ismerek, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan azt vallják, hogy nem elég hogy a jegyző sokba kerül, de ráadásul még „kerékkötő” is az állandó törvényességi kifogásaival, „hogy így a jogszabály, meg úgy a jogszabály”! „El tudom én dönteni, hogy mi jó az önkormányzatnak, nem kell ehhez jegyző! – vallja egy polgármester ismerősöm – A jegyző bérét meg kiosztjuk a képviselőknek tiszteletdíjban, meg az apparátusnak jutalomban, így mindenki jól jár. Félévente kiírunk egy jegyzői pályázatot, amit a jelentkezők számától és személyétől függetlenül mindig eredménytelennek minősítünk, így a közigazgatási hivatal sem tud mit tenni.”[Ez utóbbi megállapítás persze nem (lenne) igaz, hiszen a jogszabályok jelenleg is adnak megoldást erre a helyzetre (pl. tartósan törvénysértően működő önkormányzatok feloszlatása), igaz ennek felvállalásához politikai bátorság kell(ene) a közigazgatási hivatalok részéről.]
Mi lehet a megoldás? – teszi fel a kérdést az érdi kolléga, és teszem én is. A közigazgatási és az önkormányzati feladat és hatáskörök szervezeti szintű szétválasztása előttem elég talányosnak tűnik. Egy közigazgatási feladatok nélküli polgármesteri hivatal legalább annyira illuzórikus, mint egy önálló jegyzői hivatal. Ráadásul a jelenlegi gazdasági racionalitások is olyan kistérségi reform irányába hatnak, ami a – finanszírozhatatlan kistérségi közigazgatási hivatalok helyett – a térségközponti jegyzőhöz „pakol” (és így az önkormányzatokkal láttat el) további közigazgatási feladat- és hatásköröket. Véleményem szerint egy önálló „jegyzőtörvény” is csak részben adhatna megoldást, hiszen a jelenkori politikai „közeg” (értsd: kultúra) megfelelő változása nélkül (ti. ne tekintse a közigazgatást a politikai zsákmányrendszer részének!) ez mit sem érne.
Kíváncsian várom más véleményét a témában!

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu