A „zsákbamacska” jegyző, ahogyan ezt a kategóriát Jackli Tamás szellemesen elnevezte, gyakorlatilag csak a közigazgatáson kívülről érkezettek esetében fordul elő. Friss diplomások, illetve magánéleti vagy egzisztenciális válságba kerültek „jobb hilyán” jegyzővé „avanzsálásuk” után szembesülnek azzal a csapdahelyzettel, amit a testület – polgármester – jegyző háromszög sajátságos konstrukciója hordoz magában. Ha a túlburjánzó „politikai értékmérés” szakmai bizonytalanságokat is talál, bizony gyorsan könnyűnek találtattatik a hivatalvezető és már csak tűrőképesség kérdése, hogy megszökik vagy megszöktetik. (A közigazgatásból jöttek esetében ez kevésbé fordul elő, ők már jobban ismerik a „csíziót” és talán jobb a konfliktuskezelő képességük is!)

A „hű” jegyző szindróma adja a legjobb esélyt a szívinfarktus, de legalábbis egy csinos gyomorfekély kialakuláshoz. Hiába a szakmai és emberi kifogástalanság, ha az új polgármester és a mögötte álló, a „településért politikai felelősséget viselő” többségi döntéshozók általában valamilyen pártszínekre „maszkírozott”, de valójában szűkebb vagy tágabb csoportérdekének ez nem felel meg!

Ezt a két „jacklitamás-i” típushelyzetet én még feltétlenül kiegészíteném egy harmadikkal, amiből szerintem a legtöbb van az országban. Nevezzük talán „nem is kell ide jegyző” helyzetnek. Ez főleg azokra a kis települési önkormányzatokra jellemző, ahol a polgármester és a testület maga is egyszerű ember lévén, szereti az „egyszerű helyzeteket”. Személy szerint is tucatnál több polgármestert ismerek, akik nyíltan vagy kevésbé nyíltan azt vallják, hogy nem elég hogy a jegyző sokba kerül, de ráadásul még „kerékkötő” is az állandó törvényességi kifogásaival, „hogy így a jogszabály, meg úgy a jogszabály”! „El tudom én dönteni, hogy mi jó az önkormányzatnak, nem kell ehhez jegyző! – vallja egy polgármester ismerősöm – A jegyző bérét meg kiosztjuk a képviselőknek tiszteletdíjban, meg az apparátusnak jutalomban, így mindenki jól jár. Félévente kiírunk egy jegyzői pályázatot, amit a jelentkezők számától és személyétől függetlenül mindig eredménytelennek minősítünk, így a közigazgatási hivatal sem tud mit tenni.”[Ez utóbbi megállapítás persze nem (lenne) igaz, hiszen a jogszabályok jelenleg is adnak megoldást erre a helyzetre (pl. tartósan törvénysértően működő önkormányzatok feloszlatása), igaz ennek felvállalásához politikai bátorság kell(ene) a közigazgatási hivatalok részéről.]

Mi lehet a megoldás? – teszi fel a kérdést az érdi kolléga, és teszem én is. A közigazgatási és az önkormányzati feladat és hatáskörök szervezeti szintű szétválasztása előttem elég talányosnak tűnik. Egy közigazgatási feladatok nélküli polgármesteri hivatal legalább annyira illuzórikus, mint egy önálló jegyzői hivatal. Ráadásul a jelenlegi gazdasági racionalitások is olyan kistérségi reform irányába hatnak, ami a – finanszírozhatatlan kistérségi közigazgatási hivatalok helyett – a térségközponti jegyzőhöz „pakol” (és így az önkormányzatokkal láttat el) további közigazgatási feladat- és hatásköröket. Véleményem szerint egy önálló „jegyzőtörvény” is csak részben adhatna megoldást, hiszen a jelenkori politikai „közeg” (értsd: kultúra) megfelelő változása nélkül (ti. ne tekintse a közigazgatást a politikai zsákmányrendszer részének!) ez mit sem érne.

Kíváncsian várom más véleményét a témában!