„Salgótarján országosan is egyetlen városunk, melyre a „történelmi ritkaság” jövőbeni sorsa vár, mint a XX. századi városépítés egységes példájára. Évszázadok múltán a turisták éppúgy álmélkodnak majd a – remélhetően addig zárt – Fő tér harmóniáján, a betonépületek, parkok és teraszok furcsa ritmusán, a hegyek közé ékelődött élettér sajátos arányain, mint ahogyan mi most a középkor városaiban tesszük ezt.”

Így írt a város egyik kultúrakutató méltatója, és nincs okunk kételkedni a szavaiban, hiszen azokat Hild-érem is hitelesíti, amit Salgótarján Fõ tere 1968-ban elõször nyert el az országban. A Fõ tér egyik legjellegzetesebb épülete az 1966-ban átadott József Attila Mûvelõdési Központ, amelyrõl a Magyar Építõmûvészet 1967-ben így ír: „ez az épület sajátosan magyar modern ház, végre. Nem folyóiratokból importálták. Persze nem a „matyókendõ” magyarságára gondolok. Ez a ház minden tekintetben a lehetõ legmodernebb – és magyarrá éppen az teszi ami Alvar Aalto házait finné vagy Kenzo Tange házait japánná teszi. A salgótarjáni mûvelõdési otthon sajátosan korszerû és magyar, ahogy csak itt és csak így lehetett létrehozni.” 

A szakmai elismeréseken túl az önkormányzat számára még fontosabb, hogy a városlakók szeretik a Fõ teret és az intézményt, amit egyszerûen csak „Józsi”-nak becéznek. De a több mint négy évtized alaposan megviselte az építményeket, hiszen ez idõ alatt soha nem került sor átfogó, alapos felújításukra. Emiatt az elmúlt évek egyik legfontosabb városfejlesztési feladatává a városközpont rekonstrukciója vált. Természetesen ez a feladat meszsze meghaladta az önkormányzat saját lehetõségeit, és ezért 2003 novemberében „Tér a városban – város a térben” címmel pályázatot nyújtottunk be az „integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzésére” elnevezésû PHARE-program keretében elnyerhetõ támogatásra. A pályázat tartalmi elemeit tekintve meghatározóak a következõk voltak: a célterületen közmûkiváltások, fejlesztések, új térburkolat készítése, díszkút létesítése, utcabútorok kihelyezése, zöldterületek átépítése, fejlesztése, a mûvelõdési központ felújítása, átalakítása kulturális és konferenciaközponttá, az új funkcióhoz kapcsolódó eszközbeszerzések (tolmácsberendezések, multimédiás eszközök). 

felsoroltakból egyértelmûen kitûnik, hogy a lakosságot közvetlenül érintõ és érdeklõ kérdésekrõl volt szó, ezért számos szakmai fórumot, ötletbörzét szerveztünk a tervpályázat meghirdetése elõtt. A vélemények és viták lényegében két kérdésben jelentek meg; pihenõ vagy rendezvénytér legyen, ill. melyek legyenek a mûvelõdési központ új funkciói. Az elsõ esetben kompromisszumos megoldás született (pihenõ- és rendezvénytér), a másodikban a konferenciaközpont- funkció mellett galéria és irodalmi kávéház létesítésére érkezett a legtöbb javaslat. Ilyen elõzmények után született meg 2003 novemberében a pályázat, és a pozitív döntés után 2004 júliusában köthette meg a támogatási szerzõdést önkormányzatunk a VÁTI Magyar Regionális és Fejlesztési Urbanisztikai Kht.-val. A program finanszírozásának szerkezete is kedvezõen sikerült: a 114 millió Ft saját erõ mellé 756 millió Ft PHARE-, ill. kormányzati támogatást nyertünk. A tényleges építési munkálatok azonban csak 2006 elején kezdõdhettek a kiviteli tervezés és közbeszerzési eljárások hosszadalmassága miatt. Ez egyrészt anyagi gondot jelentett (infláció, árfolyamváltozás), másrészt „újraéledtek” a viták a tér és az intézmény funkcióját illetõen, és elég nehezen sikerült megértetni, hogy jogi és anyagi okok miatt egy ponton túl nem lehet már változtatni a pályázat sérelme nélkül. Az idõ múlása azonban okozott még egy problémát, mivel a program befejezési határideje 2006. szeptember 30. volt, és így viszonylag kevés idõ maradt a kivitelezésre. Valószínûleg ez lehetett az egyik oka annak, hogy a határidõ utolsó percében tetemes hiba-, ill. hiánypótlási jegyzékkel kellett átvennünk a beruházást. A másik ok – valljuk meg õszintén –, hogy menet közben több figyelmet kellett volna szentelni a kivitelezési munkálatokra. 

Végül is a város közönsége birtokba vehette a teret és a mûvelõdési és konferenciaközpontot, és mára a „tetszik – nem tetszik” viták is elültek. Javítási-pótlási munkák persze még maradtak, de egyszer ennek is a végére jutunk. Maradt azonban még két tanulság, ill. utólag szerzett tapasztalat is; egyrészt talán túl könnyen mondtak le arról az elképzelésrõl, hogy a Fõ tér alatt – annak felújításával egy idõben – mélygarázs létesüljön. Salgótarján ugyanis súlyos parkolási gondokkal küzd, és az utóbbi idõben szinte minden erre vonatkozó elképzelés kútba esett. A másik keserû tapasztalás az, hogy a program, ill. a pályázat elkészítésekor még mûködött a Fõ téren a város másik emblematikus épülete, a Karancs Szálló és Étterem. Sajnos a magántulajdonos idõközben „váltott” – ma itt se szálloda, se étterem. Mindez – a hazai és nemzetközi konferenciaszervezési tapasztalatok alapján a parkolási problémával együtt – hosszú távon akadálya lehet a konferenciaközponti funkció kiteljesedésének, végsõ soron Salgótarján idegenforgalmi célú fejlõdésének is. 

Összességében azonban – a gondokkal együtt is – szépült, gazdagodott a város a sikeres pályázat révén. Egyébként is minden jó, ha a vége jó; a regionális fejlesztési tanács a minap kedvezõ döntést hozott a „Teret a jövõnek” címû programról, ami nem más, mint a most bemutatott fejlesztés II. üteme, folytatása. És ebbõl következik még egy tanulság: az önkormányzat politikai színeváltozása nem szabad hogy akadálya legyen a jó programok folytatásának, hiszen az ilyen típusú fejlesztések csak ciklusokban átívelõen kezelhetõek. Salgótarján esetében – a város érdekében – ez most így történt, reméljük nem egyedi esetként.