Regionális Államigazgatási Kollégium - avagy a megalakulás és működés mozzanatai 2007/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Regionális Államigazgatási Kollégium – avagy a megalakulás és működés mozzanatai 2007/5

IX. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Adminisztrátor



A közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) kormányrendelet 17. § (1) bekezdés b) pontja alapján, az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal Vezetője által létrehozott Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Kollégium (a továbbiakban: kollégium) működését, 2007. május 17. napján, Debrecenben megtartott ülésének, 1/2007. (V. 17.) számú határozatával elfogadott ügyrendje alapján kezdte meg.

 

 

Az ügyrend hatálybalépésével egyidejûleg hatályukat vesztették a Hajdú-Bihar Megyei, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégiumok ügyrendjei és azok mellékletei.

 

A 2007. májusi alakuló ülést a regionális közigazgatási hivatal munkatársainak együttgondolkodása, a megalakulást elõsegítõ különbizottság létrehozása és többszöri egyeztetés elõzte meg. Az elsõ nehézséget az okozta, hogy a korábbi, 1997-tõl mûködõ, három megye államigazgatási kollégiumának tagjai nem ugyanazok a megyei/regionális államigazgatási és egyéb szervek voltak. Abban a kérdésben kellett tehát dönteni, hogy a regionális szinten mûködõ kollégiumnak a jövõben, mely szervek legyenek az állandó és meghívott tagjai. Az állandó tagok listája ma is alakulóban van, mert a közelmúltban az ÖTM indítványozta a három Megyei Védelmi Bizottság Elnökének a felvételét a kollégium állandó tagjai közé.

 

Tekintettel arra, hogy Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyékben részben regionális, részben megyei illetékességgel mûködnek államigazgatási szervek, a földrajzi távolságok, a megyék eltérõ adottságaiból, sajátosságaiból származó különbségek okán egyértelmûvé vált, hogy az érdemi munka színterét a jövõben a kollégium bizottságai jelenthetik. A bizottságok létrehozása, megalakítása elõtt az állandó bizottságok számára, elnevezésére, feladataira indítványt tettünk a kollégium számára.

 

A kollégium egyes állandó feladatai szakszerû ellátására, állandó vitelére létrehozta a közigazgatás-fejlesztési és – korszerûsítési bizottságot, az ellenõrzési bizottságot, az e-közigazgatási, informatikai bizottságot, a rendvédelmi Bizottságot, az ügyfélszolgálati bizottságot, a környezetvédelmi bizottságot és a vegetációs idõszakban mûködõ regionális parlagfû-mentesítési bizottságot. Az állandó bizottságok összetételérõl a kollégium határozott. A bizottságok 2007. június hónap elején alakultak meg, és a tagjaik sorából maguk választották meg a bizottságok vezetõjét (vezetõhelyettesét) és a titkárát. Az állandó bizottságok elnökei évente beszámolnak a bizottság tevékenységérõl a kollégiumnak, s egyúttal javaslatot tesznek a következõ évi munkaprogramra.

 

A kollégium által elfogadott bizottsági feladatok, illetve a 2007. évi munkaprogramok közül, a terjedelmi korlátok miatt, csak néhány ismertetésére szorítkozhatunk.

 

A közigazgatás-fejlesztési és -korszerûsítési bizottság a 2007. évi munkaprogramjában a területi átszervezésbõl adódó hatásköri problémák feltárását, illetve a kistérségekben mûködõ hatóságok hatásköri és illetékességi problémáinak elemzését, megoldási javaslatait határozta meg.

 

Az ellenõrzési bizottság kimunkálja és összehangolja a területi államigazgatási szervek közös ellenõrzési feladatait. Javaslatot készít a szükséges intézkedések megtételére, az esetleges jogszabálymódosításokra, a közös ellenõrzések tartalmára, ütemezésére és végrehajtására, valamint az ellenõrzések lebonyolítására.

 

Az e-közigazgatási, informatikai bizottság felméri, majd figyelemmel kíséri az informatika helyzetét a területi államigazgatási szerveknél. Javaslatot készít a kollégium számára a területi államigazgatási szervek közötti informatikai kapcsolatok megteremtésére, mûködtetésére, az esetleges jövõbeni összehangolt fejlesztésére vonatkozóan.

 

A rendvédelmi bizottság közremûködik a társadalmi bûnmegelõzés nemzeti stratégiája céljainak végrehajtásában, a közlekedés biztonságának javításában, valamint a romániai Szatmár és Bihar megyei prefektúrákkal megkötött együttmûködési megállapodások alapján, a különbözõ, schengeni határ menti problémák (katasztrófahelyzet, baleset; bûnüldözés) megoldására irányuló javaslatok kidolgozásában. A bizottság szerepet vállal és közremûködik az egyéb aktuális problémák, kérdések, indítványok (pl.: önkormányzati rendõrség létrehozása) megoldási javaslatainak kidolgozásában.

 

Az ügyfélszolgálati bizottság feladata az egységes szempontrendszer kidolgozása a regionális közigazgatási hivatalok kirendeltségein létrehozandó területi ügyfélszolgálati irodák kialakításához, illetve mûködtetéséhez.

 

A környezetvédelmi bizottság 2007. évi munkaprogramjában az önkormányzatok összehangolt felkészítését határozta meg (természetvédelmi, tájvédelmi, környezetvédelmi és vízügyi feladatok). Emellett fontos feladat a régióbeli államigazgatási szervek környezetbarát mûködésének támogatása („zöld iroda” megvalósítása érdekében ajánlások, energiatakarékosság/ világítás, „újrapapír”, szelektív hulladékgyûjtés/).

 

A regionális parlagfû-mentesítési bizottság a 2007. évi munkaprogramjának végrehajtása során, a vegetációs idõszakban szükségessé vált a kistérségi jegyzõk, a mezõõrök, az ún. nyomvonalas szervezetek, a Nyírerdõ Rt., a Magyar Növényvédõ Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezeteinek bevonása a régiós parlagfûmentesítési bizottság munkájába. A határ menti parlagfûirtás nehézségeinek megoldása érdekében a román és ukrán közigazgatási szervekkel a megállapodás – illetve a már létrejött megállapodások kiegészítésének – elõkészítése szükséges.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu