Nógrád, a varázslatos megye 2007/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Turizmus

Nógrád, a varázslatos megye 2007/4

IX. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Becsó Zsolt
elnök
Salgótarján
Nógrád megyei önkormányzat

Nógrád Megye Önkormányzata alapvető és általános feladatának tartja a terület társadalmi, gazdasági fejlődésének sokoldalú segítését. A törvényben előírt kötelező teendők és az önként vállalt feladatok megvalósításával, kezdeményezéseivel és koordináló tevékenységével igyekszik a „szolgáltató megye” célkitűzésének megfelelni.

 

 

A megye többszörösen hátrányos helyzetû, ezért a kormány megszorító intézkedései, a költségvetési elvonások negatív hatása duplán jelentkezik. Ahol eddig is szûkében voltak az anyagiaknak, oda most még kevesebb jut. 

 

A gazdaság múltból örökölt elõnytelen szerkezete miatt országos átlag feletti a munkanélküliség. Hiányoznak a tõkeerõs befektetõk, a turisták sem rajzanak a Karancs- hegység lábához. Ráadásul ezen a vidéken ugyanazért a sikerért kétszeres energiát kell kifejteni, mint az ország más tájain. 

 

Új stratégia szerint

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy a körülmények máról holnapra aligha változnak meg. A megyei közgyûlés ezért abban látja a kivezetõ utat, ha eredményesebb és hatékonyabb szerepet tölt be a helyi gazdaság teljesítõképességének növelésében. 

 

A gazdaságpolitikai szerepvállalás fõ iránya a befektetésösztönzés. Ennek érdekében részben már elkészült a megye önkormányzatának új marketingstratégiája. Kiemelt cél, hogy a szellemi erõforrás koncentrálásával érdemi segítséget kapjanak a kistérségek, minél több átfogó, hosszú távú program induljon. 

 

A gazdaság élénkítéséért szeretnénk konkrétabbá és gyümölcsözõbbé tenni nemzetközi kapcsolatainkat is. Ehhez fõként a szlovák–magyar határ menti együttmûködést szolgáló két eurorégiónk szolgál alapul, de felvettük a kapcsolatot Nógrád korábbi testvérmegyéjével, a rendkívül tõkeerõs szibériai Kemerovo területtel is. 

 

A gazdaság szereplõit arra ösztönözzük, hogy minél szélesebb körben vegyenek részt a hazai és uniós pályázatokon, mert a fejlõdéshez más, ésszerûbb forráshoz nem juthatnak hozzá. 

 

Tiszteletbeli megyei követek

 

Akik már jártak Nógrád megyében, azt mondják, hogy varázslatos világ. A vidékhez bõkezû volt a természet. A vadban gazdag Mátra, Cserhát, Börzsöny erdei oxigénben dús levegõt lehelnek, a völgyekbe apró patakok sietnek, az ösvények mellett turisták vargányát gyûjtögethetnek, pompázó ritka növényekben gyönyörködhetnek. Hegyormon trónol Salgó, Somoskõ, Drégely egykori végvára. 

 

A világörökség részét képezõ Hollókõ népi építészeti együttesének egész Európából csodájára járnak. Sokan kíváncsiak az ipolytarnóci Csapás-völgyre, ahol húszmillió éves, megkövesedett õsfenyõk és õsállatnyomok jelentenek életre szóló élményt. 

 

Virágzásnak indult Nógrád megyében a falusi turizmus is. Rendkívül gazdag a programajánlat. Nógrádban a szó valódi értelmében muzsikál a kastélykert és az erdõ, magasra szökik a dixieland-láz, majálisoznak a traktorok, randevúznak a sci-fi szerelmesei, vetélkednek a lovasok és a horgászok. 

 

Irodalmi emlékhelyeink népszerûségi listáját Horpács vezeti, ahol Mikszáth Kálmán, és Csesztve, ahol Madách Imre élt és munkálkodott. 

 

Az ínyencek is a bõség zavarával küzdhetnek: vajon a kozárdi alma ünnepét, a balassagyarmati sörfesztivált vagy a bátonyterenyei tócsni gasztronómiai seregszemléjét részesítsék kegyeikben? (Azt tanácsolom egyiket se hagyják ki!) 

 

A megyei közgyûlés az idegenforgalomban érintett és érdekelt szervezetek, intézmények, vállalkozások tevékenységének összehangolásával, a kollektív marketing módszereivel és eszközeivel igyekszik újabb lendületet adni a turizmusnak. Legutóbb az Utazás 2007 kiállításon aratott nagy sikert a nógrádi települések közös, látványos pavilonja. Országos visszhangot váltott ki az a kezdeményezésünk, amelynek keretében a Nógrádból elszármazott hírességeket a megye tiszteletbeli követeinek kértük fel. 

 

Sajnos az ide látogatók fogadásának feltételein van még mit javítani, több és színvonalasabb szállodára, étteremre van szükség, amit a nógrádiak hagyományos vendégszeretete csak átmenetileg pótolhat. 

 

Abban bízunk, hogy a turisták és a befektetõk mihamarabb felfedezik Nógrád megyét, az ország egyik kincseskamráját. 

 

Kötelez az örökségségünk

 

Itt mindenki kiválóan magyar, itt a latin nyelv nem tudott lábra kapni. Itt a nemzeti érzéshez, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás mindig erõs volt. Ennek a megyének a népe, legsúlyosabb politikai üldözések közepette is hûségesen ápolta a nemzeti törekvéseket…” – e szavakkal jellemezte Nógrádot Bél Mátyás történész 1742-ben. 

 

Gazdag örökségünk arra kötelez bennünket, hogy értékeinket megbecsüljük, hagyományainkat ápoljuk és gazdagítsuk mindannyiunk javára.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu