Megyénkben a legtöbb ügyfelet, illetve legtöbb ingatlant a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, a gyorsforgalmi utak, illetve a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló árvízvédelmi létesítmények építésével összefüggő kisajátítási eljárások érintik.

Ezek mellett azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az önkormányzati kisajátítások, illetve az ingatlantulajdonosok kérelmére kisajátítási kérelem benyújtására kötelezés tárgyában indult eljárások [az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (továbbiakban: Étv.) vagy a védett természeti terültek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. tv. alapján]. Az önkormányzatok, illetve az ingatlantulajdonosok által kezdeményezett eljárásokban a legnagyobb nehézséget a kisajátítás közérdekûségének mint az eljárás jogalapjának az alátámasztása jelenti. Míg a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekûségérõl és fejlesztésérõl szóló 2003. évi CXXVIII. tv. egyértelmûen rögzíti, hogy a nyomvonal területének megszerzése céljából kezdeményezett kisajátítási eljárás közérdeket szolgál; addig az önkormányzatok által a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr.-ben (továbbiakban: Ktvr.) szabályozott valamely közérdekû célból kezdeményezett kisajátítás esetén a közérdekûség vizsgálata a közigazgatási eljárás külön részét képezi. Ebbõl is látható, hogy a közérdekûség, s így a kisajátítás jogalapjának megállapítása a legfontosabb és egyben legnehezebb feladat ezekben az eljárásokban.

A közérdekûség vizsgálatának nehézségét egy példával szeretném szemléltetni. Egy gazdasági területfelhasználású terület magántulajdonban áll, és megjelenik egy magán gazdasági társaság, hogy jelentõs munkaerõ-alkalmazást igénylõ gazdasági tevékenységet szeretne folytatni a település ide tartozó ingatlanain. A tulajdonosok azonban vagy nem akarják eladni az ingatlant, vagy a befektetõ szerint túl nagy árért lennének hajlandóak az adásvételre. Ezért az önkormányzat akar kisajátítást kezdeményezni, hivatkozva arra, hogy a gazdasági társaság a településen munkahelyeket teremt, ami álláspontjuk szerint a közérdekûséget megalapozza. A Ktvr. tételes felsorolást ad arról, hogy milyen célokra lehet a kisajátítást mint jogintézményt alkalmazni. Ezek között szerepel ugyan a város- és községrendezés, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden a települési rendezési tervben szabályozott fejlesztési cél esetében lehetõség van kisajátításra, hiszen a közérdekûségnek efelett is teljesülnie kell. E példa alapján talán érzékelhetõ, hogy milyen nehézségekbe ütközik a kisajátítási hatóság, amikor a kisajátítási eljárás megindítását elrendelõ végzésében vagy a kérelmet elutasító határozatában a közérdekûséggel kapcsolatosan dönt.

Az ingatlantulajdonosok által kezdeményezett kisajátítással kapcsolatos eljárások döntõ többsége az Étv. 30. § (4) bekezdésén alapul. Ennek alapján az ingatlantulajdonosok azért kérik kisajátítási kérelem benyújtására kötelezni az önkormányzatot, mert az ingatlanuk rendeltetését a helyi építési szabályzat és szabályozási terv valamely késõbb megvalósítandó – jogszabályban megállapított – olyan közérdekû célban határozza meg, amelynek megvalósítása tõlük nem várható el, és ez a tulajdonosi és építési jogaikat korlátozza. Ilyen esetben a kisajátítási kérelem benyújtására csak akkor lehet kötelezni a közérdekû cél kedvezményezettjét vagy ennek hiányában az önkormányzatot (döntõen az önkormányzatot), ha a megvételre vonatkozó megállapodás az erre irányuló kérelemtõl számított három éven belül nem jött létre. Ezen eljárásokban a tulajdonosi és építési jogok korlátozódásának, továbbá a korlátozással kapcsolatos hétéves határidõnek, valamint az adott település helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének a komplex vizsgálatán túl a hatóság számára nagy feladatot jelent a Ktvr., valamint annak végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT r. (továbbiakban: R.) és a Ket. együttalkalmazása.

A R. 31.§ értelmében a közigazgatási hivatalnak – a kisajátítandó ingatlan tulajdonosának kérelmére (érdemi döntést megelõzõ határozattal) köteleznie kell a kisajátítási kérelem benyújtására azt, akinek érdekében a kisajátítás szükséges. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A Ket. 71.§ (1) bekezdése alapján a hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendõ egyéb kérdésekben pedig végzést bocsát ki. Így a jogalkalmazó problémája marad, hogy a kisajátítási kérelem benyújtására kötelezés tárgyában milyen formában hozza meg a döntését. A végzési forma mind anyagi, mind eljárásjogi szempontból alátámasztható, a Ket. 4. § (3) és 109. § (2) bekezdése alapján bírói biztosítása mellett. Így azonban a jogalap tekintetében nemcsak a végzés, hanem a kisajátítási eljárást érdemben lezáró döntés esetén is lehetõsége van a feleknek a jogorvoslathoz. Ezzel viszont – a Ket. 7. §- ában foglaltakkal ellentétben – sem az eljárások gyors lezárásának elve, sem a költségtakarékosság elve nem érvényesül, holott e jogoknak itt kiemelkedõ jelentõsége lenne.

Mindezekre azonban, reméljük, megoldást ad majd az új kisajátítási törvény, amelyet törvényjavaslat formájában már olvashatunk a www.mkogy.hu honlapon. ■