A június 30-án záródott német elnökség után a portugálok vették át a stafétabotot a tanácsban.

José Socrates portugál miniszterelnök kijelentette, hogy az általuk készített és a tagállamok által elfogadott ütemtervben a német elnökség alatt kialakult dinamikát megõrizve gyorsabban lezárták a kormányközi konferenciát. A konferencián minden tagállam konstruktív volt, ezért megszületett az új szerzõdés, amely megoldja az EU alkotmányos válságát és megerõsíti Európát gazdasági szereplõként a globális szinten.

José Manuel Barroso az EU Bizottsága nevében hangsúlyozta, hogy „az egykor a vasfüggöny által megosztott államok, most együtt állapodtak meg egy közös szerzõdésben”. A reformszerzõdés megerõsíti az EU demokratikus jellegét, újrafogalmazza az uniós állampolgárság fogalmát és tartalmát, jogilag kötelezõvé teszi az alapvetõ jogok chartáját, és növelte a parlamentnek a jogalkotásban betöltött szerepét.

A reformszerzõdést úgy is lehetne jellemezni, hogy „kevesebb, mint az EU alkotmánya, de legalább több mint, a nizzai szerzõdésben meghatározottak”.

Ezek után vizsgáljuk meg, mit tartalmaz a Lisszaboni Szerzõdés.

A szerzõdés bizonyos értelemben „alkotmánytalanítást” hajtott végre. Így kikerült az uniós jelképekre való hivatkozás, az EU-zászló leírása, a himnusz és az EU mottója. Módosultak bizonyos elnevezések, az „EU külügyminisztere” elnevezést az unió „kül- és biztonságpolitikai fõképviselõje” cím váltja fel.

Az uniós jogszabályok „törvények” és „kerettörvények” alkotmányban megjelölt intézményei törlésre kerültek, és maradtak a szerzõdésben meghatározott „irányelvek”, „rendeletek” és „határozatok” elnevezések.

A szerzõdés kimondja, hogy az unió jogi személy!

Egy külön nyilatkozatban azonban korlátozzák is az unió jogkörét, miszerint a jogi személyiség nem tartalmazza azt a jogot az EU számára, hogy a tagállamok által a szerzõdésben ráruházott hatáskörön kiterjeszkedve hozzon jogszabályokat vagy cselekedjen.

A reformszerzõdés leszögezi, hogy a szerzõdések módosíthatók lesznek az unióra ráruházott hatáskörök növelése vagy csökkentése céljából.

A kormányköri konferencia egy nyilatkozatot fogadott el, amely megerõsíti az uniós jog elsõdlegességét a nemzeti joggal szemben.

„A konferencia emlékeztet arra, hogy az Európai Bíróság jól dokumentált esetjogával összhangban a szerzõdések és az unió által a szerzõdések alapján elfogadott jogszabályok elsõdlegességet élvezzenek a tagállamok törvényeivel szemben, az esetjog által lefektetettekkel összhangban”.

Az EU-szerződés szerkezete

I. a közös rendelkezések (pl. uniós hatáskörök stb.)

II. a demokratikus elvekrõl való rendelkezések (a nemzeti parlamentek szerepe)

III.az intézményekrõl szóló rendelkezések

IV.a megerõsített együttmûködés feltételei és körülményei

V. az unió külpolitikai tevékenysége (különleges rendelkezések)

VI.a végsõ rendelkezések.

Az Európai Parlament képviselõi száma a 2009-es választás után 750+1 fõ lesz (Olaszország nyomására a 750 fõbe a mindenkori elnök nem számít bele).

A lisszaboni reformszerzõdés végleges szövegét ugyan elfogadták, de a hivatalos aláírásra 2007. december 13-án kerül sor. Feltehetõ az a kérdés, hogy veszélyezteti- e a szerzõdés ratifikációját valamely tagállam magatartása, és hatályba tud-e lépni a tervezett 2009. február elején?

Elemezve a szerzõdés létrejöttének folyamatát és a kongresszusos megegyezést, remélhetjük, hogy a ratifikáció kérdésében hallgatólagos közmegegyezés van. Érzékelhetõ, hogy a tagországok többsége igyekszik elkerülni a népszavazást, hiszen esetleges sikertelen népszavazássorozat dominóeffektust idézhet elõ, mint az EU elmúlt tizenöt évében történt. Az EU-tárgyú népszavazások során tapasztalható volt, hogy azok eredményére az illetõ tagországok belpolitikai megfontolásai hatottak, nem pedig a dokumentumok tartalmi elemei (pl. alkotmányról szóló népszavazások Franciaországban illetve Hollandiában).

Jellemzõnek tûnõ tendencia a ratifikáció során, hogy az úgynevezett „problematikus tagországok” igyekeznek a lehetõ leghamarabb túllépni az új dokumentum elfogadásán. A „nagyok” ugyan más-más okból, de még 2007 decemberében a szerzõdés aláírása után ratifikálni akarják a szerzõdést.

Nicolas Sarkozy francia elnök kijelentette, mivel „Franciaország blokkolta le elsõként a reformfolyamatot, úgy illik, hogy most õ mutasson elsõk között példát a folyamat újbóli sikerre tételében is”.

Az Egyesült Királyságban belpolitikai okok miatt várhatólag a munkáspárt parlamenti többsége mielõbb megszavazza a szerzõdést.

Németországban a decemberi ratifikációs kezdést jelentette be Angela Merkel kancellárasszony is a bonyolult kétkamarás döntéshozatali rendszer miatt.

Az egyetlen tagország, ahol biztosra vehetõ a referendum, az Írország, ahol azonban maguk az írek sem számolnak nehézségekkel.

Lengyelországban nincs szó népszavazásról, mivel „sikerként” értékelik a tárgyalások során elért eredményeket, így a plusz egy mandátumot, illetve az Európai Bíróságnál egy állandó fõbiztosi helyet.

Olaszország ugyan az Európai Parlament mandátumai számában nem érte el a francia-brit létszámot, de egy plusz mandátumot így is sikerült szereznie, így vélhetõleg nem lesz veszélyeztetve a szerzõdés ratifikációja.

Magyarország már az alkotmányos szerzõdést is az elsõk között – másodikként – ratifikálta, így várhatólag hasonlóan, mint a tagországok többsége, 2008 t avaszán ratifikálja azt a parlament.

A lisszaboni reformszerzõdés intézményekre kiható tartalmáról egy következõ cikkben számolok be. ■