Start 2005. november 1. 2005/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási hivatal / Kormányhivatal

Start 2005. november 1. 2005/3

VII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Hoffmanné Dr. Németh Ildikó hivatalvezető



A Ket. hatálybalépését megelőző a törvény alkalmazására felkészülő előkészítő és szervező munka Somogy megyében

Valamennyiünk előtt ismeretes, hogy 2005. november elsején hatályba lép a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló törvény, a 2004. évi CXL. tv. A törvény társadalmi jelentősége óriási, hiszen a közigazgatás a születésünktől a halálunkon túl is elkísér bennünket. Hatósági jogalkalmazó munkájával, tiltásaival, engedélyeivel, döntéshozatali munkája minden részével, ideértve az ellenőrző tevékenységét folyamatosan találkozunk.

Már a törvényjavaslat parlamenti vitája alatt elkezdtük a felkészülést a végrehajtásra. Ennek első ütemeként az elmúlt évben a megyében dolgozó városi jegyzők, címzetes főjegyzők, és a közigazgatási hivatal dolgozóiból alakított munkacsoport teljeskörűen áttekintette a bevezetéssel kapcsolatos feladatokat, és egy részletes felkészülési ütemtervet állított össze. A felkészülés az 1145/ 2004 (XII.22.) Korm. határozatban foglalt feladatok szerint történik. Kiterjed a megyében dolgozó köztisztviselők képzésének megszervezésére, és bonyolítására, a képzés összehangolására, informatikai felkészítés előkészítésre. Fontos része, hogy minden közigazgatási vezető a hatályba lépést megelőzően legyen képes a munka gyors és pontos végzését biztosító munkaszervezési döntések meghozatalára, azaz ismerje, mekkora a várható munka mennyisége, jelent-e a jelenlegi Áe. alkalmazásához képest többlet munkaigényt a Ket. alkalmazása. A közigazgatási hivatal felmérte a megyei dekoncentrált szerveknél és az önkormányzatoknál a képzendő köztisztviselői létszámot. Meghatározta, a köztisztviselők munkáltatói közreműködésével azt is, hogy a különböző munkaterületeken dolgozók milyen mélységű képzésére lesz szükség. A képzésekre a Magyar Közigazgatási Intézet központi programjai alapján, a késő tavasszal, és kora nyáron kerül sor.
A konkrét alkalmazási munka jelentős része, a ma hatályos központi és helyi jogszabályanyag Ket.-tel történő harmonizációja. Számos törvény, kormányrendelet és miniszteri rendelet módosítására lesz szükség. A gyakorlati felkészülési munkát nagyban segítené, ha lehetőség lenne arra, hogy a Ket.- re történő ügyintézői felkészítések során a felkészítési célcsoportokat, azaz egy-egy továbbképzési csoportban dolgozókat fő munkaterületük szerint tudnánk képezni, és képzéseken már a Ket. és a harmonizált ágazati eljárási rendelkezések alkalmazására vonatkozó felkészülés is megtörténne.
A törvény hatályba lépése nemcsak a központi jogalkotásra, hanem a helyi önkormányzati jogalkotásra is jelentős feladatot ró. A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal az önkormányzati feladat végrehajtást módszertani anyagok rendelkezésre bocsátásával segítette és segíti. Módszertani anyagaink tartalmazzák, hogy a Ket. hatálybalépéssel kapcsolatosan milyen elvégzendő feladatok vannak, s ehhez feladatgyűjteményt állítottunk össze, csokorba szedtük, hogy milyen önkormányzati rendeleteknél vetődik fel a módosítás, változtatás szükségessége.
A jegyzők közreműködésével felmértük, hogy a megyében a hatályos önkormányzati rendeletekből hány szorul a Ket. hatályba lépése miatt módosításra. A felmérés kapcsán a Ket.-tel való szinkron ellenőrzést az önkormányzatok jegyzői elvégezték. Az elemzés alapján idén ismételten jogalkotási csúcs lesz, a mintegy 4000 önkormányzati rendeletből 1220 a megyében azon rendeletek száma, amelyek módosításra szorulnak. A legnagyobb módosítási szükségesség, a szociális és gyermekvédelmi, a helyi adó a közterülethasználat, vagyongazdálkodás, és infrastrukturális rendeleteknél vetődik fel. A rendeletalkotási és szabályozási feladatra a polgármesterek figyelmét is felhívtuk hírlevelünkben, körlevélben, és minden találkozás alkalmával. Kérésünket és a javaslatunkat elfogadva jelentős azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyek jogharmonizációs tervet készítettek, és terjesztettek be a testületek elé. Általános tapasztalatunk, hogy az önkormányzatok többsége az augusztusi és szeptemberi ülésére terjeszti be a harmonizálandó helyi rendeleteket. A harmonizációs munkát éppúgy, mint az uniós jogharmonizációs tevékenységét munkacsoportok segítik. Ezek a rendeletek tárgya szerint ágazati csoportok, melyeknek tagjai helyi önkormányzati köztisztviselők, dekoncentrált szervekben és a közigazgatási hivatalban dolgozó köztisztviselők. Feladatuk, hogy a Ket. jogharmonizációját is biztosító rendelet mintáinkat, melyeket a hivatal honlapja tartalmaz, felülvizsgálják, és módosítják.
Az írásban fentebb leírtak az alkalmazók felkészítéséről, a még szükséges jogalkotási feladatok végzéséről szóltak. A törvény alkotói a szabályok megalkotásakor, gyors, polgárbarát államigazgatás működése érdekében alkották meg a törvényt. Nagyon fontos, hogy ügyfélbarát intézkedéseit, szabályainak változását a polgárok is megismerjék. Óriási jelentőségű, hogy milyen módon lehet a megyében az elektronikus ügyintézés feltételeit, mind technikailag, mind szervezési megoldásokkal biztosítani. Egyre bővül azoknak az ügyeknek a köre, amelyeknél lehetséges az elektronikus ügyintézés. Élenjárnak e területen az okmányirodák. Nagyobb városi hivatalokban ott, ahol a tárgyi és személyi feltételek is adottak, várhatóan tovább fog bővülni az elektronikus ügyintézés lehetősége, főként a személyes kontaktust nem igénylő önkormányzati hatósági ügyekben.
A törvény újdonságait, ügyintézést segítő és megváltozott intézkedéseit ismertetni, nemcsak központi szinten kell. Nagy jelentősége van annak is, hogy egy-egy megyében milyen szintű és mélységű kommunikációs munka folyik. A Somogy megyei Közigazgatási Hivatal elkészítette kommunikációs tervét. Meghatározta a célcsoportokat, a kommunikációs eszközöket célcsoportonként, és naptári tervet is összeállított. Nagy szerepet szánunk honlapunknak, az írott sajtónak és az elektronikus médiának. Nem lényegtelen, véleményünk szerint az sem, hogy maguk az információ terjesztői, azaz a sajtó munkatársai mennyire ismerik a Ket. rendelkezéseit. Számukra, igényfelmérést követően, ingyenes képzési ajánlatot teszünk. A Ket. bevezetését segítő lakossági információkat dolgozunk ki, összeállítunk, egy az általános ügyféltájékoztatást szolgáló alapismeretet nyújtó „közigazgatási szótárt”. Az államigazgatás minden ágában lesz változás az eljárási rendelkezésekben.
November 1-jéig már csak néhány hónap van hátra. Tennivaló temérdek. Remélem sikerül úgy felkészülni, hogy nagyobb zökkenők nélkül indulhat az új törvény szerinti munka Somogy megyében.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu