A helyi egyházaknak – többek között – a kultúra, a közművelődés, a hagyományok ápolása, a nevelés-oktatás, a szociális és karitatív, valamint az értékek megőrzése terén végzett tevékenysége évszázadok óta jelen van Magyarország történetében.

Ennek felelősségteljes, öntudatos társadalomépítő jelentőségét jogalkotói szinten elismerni nem a semlegesség feladása, hanem a vallási, világnézeti vagy más meggyőződés tiszteletben tartásának és a sokoldalú világnézeti információk közlésének társadalmi szerepvállalása.

1. Változások a fakultatív hit- és vallásoktatásban

A tavalyi év végén nem kevés vita és egyeztetés után, a 2011. december 19-i ülésnapján fogadta el az Országgyűlés a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényt (a továbbiakban: Köznev. tv.), amelynek rendelkezései – főszabályként – 2012. szeptember 1-jével léptek hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályban maradt a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt. tv.) is, jóllehet egy sor szakasza hatályon kívül helyezésre került és beépült az új törvénybe.

A Közokt. tv. hét bekezdésből álló 4. §-ából csupán egyetlen, a (4) bekezdés maradt hatályban. Ennek értelmében az állami és a helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézményben lehetővé kell tenni az egyházi jogi személy által szervezett fakultatív hit- és vallásoktatásban való részvételt, amelyet az egyházi jogi személy óvodában a szülők, iskolákban és kollégiumban a tanulók és a szülők igénye szerint szervezhet meg. A hit- és vallásoktatás az óvodában az óvodai foglalkozásoktól elkülönítve, az óvodai életrendet figyelembe véve, az iskolában pedig a kötelező tanórai foglalkozások rendjéhez alkalmazkodva szervezhető meg. A törvény kiemeli, hogy az óvoda, az iskola és a kollégium az egyházi jogi személy által szervezett fakultatív hit- és vallásoktatással kapcsolatos feladatok ellátása során együttműködik az érdekelt egyházi jogi személlyel. A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 2. § (6) bekezdése további figyelembe veendő rendelkezéseket ír elő ezen együttműködés tekintetében „(…)  A nevelési-oktatási intézményben folyó hit- és vallásoktatás idejének és helyének meghatározásához be kell szerezni az iskolaszék (óvodaszék, kollégiumi szék), illetve, ha az nem működik az iskolai, kollégiumi szülői szervezet (közösség) és az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat véleményét.”

A Köznev. tv. 3. § (3) bekezdésében nyert megfogalmazást az a korábbi koncepciót részben magában foglaló szabály, hogy az állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményben az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteni, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási-, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek, tanuló egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan oktatásban vehessen részt. Ennek az alapelvnek a részletezése a törvény 35. §-ában történik meg, amely azonban csak 2013. szeptember 1-jétől lesz hatályos. E szakaszban foglaltak szerint a 2013/2014. tanévtől kezdődően az állami általános iskolákban a kötelező tanórai foglalkozások része lesz az erkölcstan óra vagy az e helyett választható, az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan óra. A hitoktatást úgy lehet megszervezni, hogy az óvodai foglalkozások, a kollégiumi foglalkozások, illetve középfokú iskolában a tanórai foglalkozások rendjéhez illeszkedjen. Az intézmények együttműködnek az érdekelt egyházi jogi személlyel az általa szervezett hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos feladatok ellátása során. A Köznev. tv. 97. § (7) bekezdése értelmében a kötelező erkölcstan órát vagy az e helyett választható, az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órát az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik évfolyamán 2013. szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni, míg a többi évfolyamon a Közokt. tv. szerinti fakultatív hit- és erkölcstanra vonatkozó rendelkezéseket kell kifutó rendszerben alkalmazni. A már az Országgyűlés által elfogadott és 2012. június 4-én kihirdetett, de szintén csak 2013. szeptember 1-jétől hatályos, a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet értelmében külön kell választani a kötelező erkölcstan oktatást és a tanuló által választható hit- és erkölcstan oktatást. Míg az előbbi követelményrendszerét a Nemzeti alaptanterv szabályozza, addig az utóbbi tartalmának meghatározása és szervezése az adott egyház, illetve a nevében eljáró jogi személy hatásköre. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 14. § (5) bekezdésének b) pontja alapján az iskolának minden év május 20-áig kell felmérnie, hogy a tanuló az állami általános iskolában kötelező erkölcstan órán vagy egyház által szervezett hit- és erkölcstan órán kíván részt venni (ez utóbbi esetben azt is fel kell mérni, hogy melyik egyház által szervezett hit- és erkölcstan órán kíván részt venni).

A citált törvényi hivatkozásokat figyelembe véve leginkább szembetűnő a szóhasználat megváltozása, amely már önmagában rejt egyfajta jogértelmezési aktust is. Míg a Közokt. tv. csupán annyit mondott, hogy az iskolában gondoskodni kell az alapvető erkölcsi ismeretek elsajátításáról, továbbá az állami és a helyi önkormányzati iskolák tananyagában biztosítani kell a vallások erkölcsi és művelődéstörténeti tartalmának tárgyszerű és elfogulatlan ismertetését, addig a Köznev. tv. egy alternatív választási lehetőséget kínál. 2013. szeptember 1-jétől első, ötödik évfolyamon felmenő rendszerben kell megszervezni a kötelező erkölcstan órát, amely helyett a tanulók választhatják az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órán való részvételt. A többi évfolyamon marad a régi törvény szerinti fakultatív hit- és erkölcstanra vonatkozó rendelkezések kifutó rendszerben való alkalmazása. Vitathatatlan tény, hogy egy ország gazdasági helyzete, kultúrája nagymértékben függ az adott társadalom erkölcsi megítélésétől. Egyre többet halljuk, hogy gazdasági válság van, ugyanakkor elfeledkezünk arról, hogy minden válság kezdete elsősorban az erkölcsi hanyatlásban keresendő. Éppen ezért a ma még politikai felhangoktól mentesnek kevésbé mondható erkölcstan bevezetésében nem a nehézségeket kell felfedezni, hanem annak a társadalmi életben várhatóan kifejtett pozitív hatását.

Az, hogy a törvény a hit- és vallásoktatás fordulat helyett a hit- és erkölcstan kifejezést használja, szintén egy történeti fejlődés felismerésének az eredménye. Míg a XX. században a hit- és vallásoktatás szavakat sokszor szinonimaként használták, addig ma már egyértelművé vált, hogy a kettő nem ugyanaz. Míg a vallásoktatás inkább általánosan a vallásokhoz kapcsolódik, addig a hit- és erkölcstan szóhasználat sokkal közelebb áll a keresztény hithez, a keresztény neveléshez.

Jogtörténeti szempontból mindenképpen értékelni kell azt a jogalkotói felismerést, miszerint az Alaptörvény VII. cikkében is megfogalmazott lelkiismereti- és vallásszabadság tiszteletben tartásának egyik megnyilvánulása, hogy a köznevelés rendszerében jól körülhatárolt jogi keretek között működjenek világnézetileg elkötelezett intézmények, illetve az állami intézményekben is legyen választási lehetősége a gyermekeknek. A Köznev. tv. 31–34. §-a rendezi a nem állami, nem önkormányzati fenntartású, illetőleg világnézetileg elkötelezett intézmények működésének jogi hátterét és fogalmazza meg az ezen intézményekre vonatkozó speciális- és kivételi szabályokat, elismerve, hogy az egyházi fenntartású intézmény világnézeti elkötelezettségét alapvetően a fenntartó egyház hitelvei határozzák meg. Ezen túlmenően további lehetőség, hogy az egyházi és más nem állami, nem önkormányzati fenntartó a települési önkormányzattal vagy az oktatásért felelős miniszterrel kötött köznevelési szerződés útján, illetve egyoldalú nyilatkozat tételével (erre a Magyar Katolikus Egyház nemzetközi szerződés alapján jogosult!) részt vállaljon ezen feladatellátásban. (A Közokt. tv. ezt közoktatási megállapodásnak nevezte.)

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy 2012. január 1-jén lépett hatályba a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt váltó, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.). Az Ehtv. 24. § (1) bekezdése kimondja: „Az egyház az állam és a helyi önkormányzat által fenntartott nevelési és oktatási intézményben – a tanulók és a szülők igényei szerint – hit- és erkölcstanoktatást tarthat, továbbá felsőoktatási intézményben hitéleti tevékenységet folytathat. A felsőoktatási intézmény köteles a dologi feltételeket, a közoktatási intézmény a dologi feltételeket és más, kötelező iskolai foglalkozásokkal nem ütköző időpontot, az egyház pedig a hitoktató, illetve hittanár személyét biztosítani. A hit- és erkölcstanoktatás költségeit – törvény, illetve az egyházzal kötött megállapodás alapján – az állam biztosítja.” A törvényről különösen azért érdemes említést tenni, mert a korábbi szabályozáshoz képest jóval körülhatároltabban ismeri el az egyházak belső, önálló jogrendjét. Az Ehtv. 10. § (3) bekezdése értelmében: „Az egyház hitelvei, belső törvénye, szervezeti és működési szabályzata vagy azoknak megfelelő más szabályzata (a továbbiakban együtt: belső egyházi szabály) alapján hozott határozat érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azt az állami hatóságok nem vizsgálhatják. Az egyház belső egyházi szabályon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre.” Feltehető a kérdés, hogy miért olyan fontos és aktuális mindezen tények rögzítése, illetve tudatosítása mindennapi munkánk során.

Az oktatási rendszerben bekövetkezett törvényi változások folytán a helyi igények is állandó változáson mennek keresztül. Annak érdekében, hogy az oktatási intézmények „átvétele” minél zökkenőmentesebben menjen végbe, elengedhetetlen helyi szinten is a kommunikáció és egymás tudatos segítése.

2. A helyi egyházakkal való együttműködés jogi keretei

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy az egyházakra vonatkozó jogi szabályozás voltaképpen kettős. Munkánk során egyrészt figyelemmel kell lenni az állami egyházjogra, vagyis azokra az állami jogszabályokra, amelyek az állam és az egyház kapcsolatára általában vonatkoznak. Ennek jogforrásai egyfelől az állami jog (lásd Ehtv.), másfelől pedig az egyházakkal kötött megállapodások (az Apostoli Szentszék és az állam, valamint a Kormány és az egyes vallási közösségek között kötött megállapodások). Másrészt tekintetbe kell venni, hogy az egyházak jogalkotó szervei által alkotott belső jogszabályoknak is van egy külön jogrendszere, amelyet egyházjognak, felekezeti jognak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy az egyházakra, illetve az általuk fenntartott intézményekre az állami jogszabályokon kívül egy saját, belső jogforrási rendszer is irányadó, így ha szeretnénk együttműködni a helyi egyházakkal, akkor nem árt szem előtt tartani, hogy a hatékonyság mérföldköve igazán a két normarendszer együttes alkalmazása lehet.

A szigorodó jogszabályi környezet és új feladatok során kerületünkben igényként merült fel, hogy a fejlődés, a rejtett tartalékok feltárása érdekében az Önkormányzat minél több szervezettel működjön együtt. Első lépésként a helyi egyházakkal való partnerségi kapcsolat hatályos jogszabályoknak megfelelően történő kiépítését céloztuk meg. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata az elmúlt időszakban is több alkalommal szervezett a helyi egyházakkal közös rendezvényt, azonban a 2012-ben bekövetkezett jogszabályi változások miatt szükségessé vált ezen együttműködés kereteit írásbeli megállapodásban pontosítani (nem összetévesztendő a köznevelési szerződéssel!!!). A hivatalban elkészített szerződés-tervezetet előzetesen egyeztettük a helyi egyházközségekkel, plébániákkal és tapasztalataink alapján a megállapodásban foglaltakat mindkét fél előre mutatónak értékelte.

Természetesen nehézségeink is adódtak, hiszen a keretszerződés nem tartalmazhatott olyan elemeket, amelyek belső egyházi jogszabályok területére léptek, vagy az egyház belső jogrendjébe avatkoztak be. Ezen túlmenően figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a keretszerződés valamennyi helyi egyház belső jogrendszerének megfelelő legyen, hiszen az egyes felekezetek belső szabályozása más normákon nyugszik. Ehhez azonban nagy szükség volt egyházjogi ismeretekre. Sajnos a tapasztalat az, hogy igen kevés civil jogász rendelkezik egyházjogi végzettséggel, különösképpen az önkormányzatoknál, polgármesteri hivatalokban. Tekintettel arra, hogy a kettős jogi szabályozás ismerete hiányában könnyen kerülhet a civil jogász megoldhatatlannak tűnő feladat elé, javaslom, hogy az együttműködési megállapodás megkötéséhez egyházjogban jártas szakemberrel is vegyék fel a kapcsolatot.

Volt olyan tapasztalatunk is, hogy az egyházak részéről fogalmazódtak meg olyan igények, amelyeket egyelőre az állami jogszabályok nem tesznek lehetővé. Így például a partnerségi együttműködési megállapodás nem rendezhette a hitoktatás kérdéseit, hiszen a hatályos jogszabályok szerint ebben az intézményeknek van együttműködési kötelezettsége az egyházakkal és jelenleg fakultatív alapon szerveződik. Miután a megállapodás kétoldalú szerződés (önkormányzat és helyi egyházközség/plébánia között), ebben az önkormányzat nem vállalhatott egy harmadik félre (oktatási intézményre) vonatkozó kötelezettséget. A személyes egyeztetések során azt kellett tudatosítanunk, hogy a szerződéskötés célja a kerületet érintő, közös ügyekben való együttműködés annak érdekében, hogy a lakosság számára hagyomány- és értékteremtő szempontból fontos, az önkormányzat és a helyi egyházak által közösen szervezett egyházi-kulturális rendezvények, programok minél szélesebb körben és minél integráltabb módon elérhetővé váljanak. A megállapodásban arra vállal mindkét fél kötelezettséget, hogy a közérdekű döntéseikről kölcsönösen tájékoztatják egymást, együttműködnek a kerületi egyházi-kulturális rendezvények programjainak összehangolásában és közös szervezésében, továbbá segítik egymást a szociális problémák megoldásában, értékek megőrzésében.

A szerződéskötésnél még egy nagyon fontos szempontra kell figyelni. Miután a civil jogban az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni a beleegyezés vagy utólagos jóváhagyás hiányában megkötött szerződésekre (Ptk. 215. §), úgy vizsgálni kell azt is, hogy az egyház belső jogrendszere alapján ki lehet a vonatkozó megállapodás létrejöttében autentikus aláíró fél, illetve, hogy a szerződő fél oldalán nem szükséges-e magasabb egyházi hatóság előzetes véleményének vagy beleegyezésének kikérése. Amennyiben ugyanis ezen konszenzus hiányában történik jogcselekmény, úgy az egyházjogi értelemben is érvénytelen lesz. A későbbi jogviták elkerülése érdekében mindenképpen szükséges tisztázni, hogy a szerződő fél egyházjogi értelemben is önálló jogi személyiség-e (ehhez érdemes jogi személyiség igazolást kérni), illetve az aláíró fél jogköre mire terjed ki.

A helyi egyházakkal kötendő keretszerződés a napokban készült el és a Képviselő-testület soron következő rendes ülésén kerül megtárgyalásra. Az egyházakkal való eddigi együttműködés tapasztalatai alapján azt reméljük, hogy a keretszerződés elfogadásra és hamarosan a felek által történő aláírásra kerül. Ami viszont még ennél is fontosabb: a szerződéskötés csak a kezdeti lépés azon a hosszú úton, amely nem szól/nem szólhat másról, mint az együttműködő felek társadalomban betöltött szerepének elismeréséről, valamint egymás jog-, hagyomány- és szokásrendszerének elfogadásáról, tiszteletben tartásáról.