A drogellenes stratégia 2006/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közbiztonság

A drogellenes stratégia 2006/6

VIII. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Vinczéné Foga Zsuzsanna
irodavezető
Zalaegerszeg
Megyei Jogú Város

A kábítószerek kereslete és kínálata az elmúlt években jelentősen növekedett, ma már szinte valamennyi kábítószer beszerezhető hazánkban is, nem kivétel ez alól Zalaegerszeg sem.

 


A serdülők és fiatalok kábítószer-fogyasztása társadalmi jelenség, amely része, vagy következménye egy általános közérzetzavarnak, értékrend felborulási folyamatnak. Veszélyt jelentenek az egészségre, a közösségekre és a társadalom egészére. Fogyasztása összefügg egyéni és közösségi, lelki és szociális problémákkal.
A drog-probléma hatékony kezelése társadalmi összefogást kíván, amelynek korosztály-specifikusan legfontosabb színterei az oktatási intézmények. Az első drog-élmény időpontja az utóbbi években egyre lejjebb tolódik, ami új feladatot jelent a közigazgatás számára is.
Zalaegerszeg Közgyűlése 2001 januári ülésén az önkormányzat és a civil szféra képviselőiből, az egészségügyi és bűnmegelőzési hatóságok bevonásával megalakította a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot és fogadta el első alkalommal a város drogellenes stratégiáját.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum helyi szintű tanácsadó és egyeztető fórum. Tevékenységével igyekszik összhangot teremteni a drogprobléma visszaszorításában alapvető fontosságú négy terület, a közösség és együttműködés; a megelőzés; a gyógyítás, rehabilitáció, valamint a kínálatcsökkentés szervezeteinek és intézményeinek a munkájában. Egységes szakmai és módszertani szemléletmód megvalósítására törekszik és koordinálja a városban zajló kábítószer-fogyasztást megelőző tevékenységet. Szakmai ajánlóként elősegíti az országos pályázatokon való részvételt, stratégiát dolgoz ki a kábítószer-probléma kezelésére. A cél párbeszéd kezdeményezése és erősítése, kommunikációs színtér biztosítása a kábítószerügyben érdekelt és felelősséget viselő felek között.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. július 7-i ülésén tárgyalta ismételten a város drogellenes stratégiáját és fogadta el a hosszú,- közép,- és rövidtávú célokat. Az Önkormányzat a drogellenes stratégia célkitűzéseinek megvalósításához – lehetőségeihez mérten – az éves költségvetésekben forrást biztosít a pályázati pénzeszközök mellé.
A stratégia a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban résztvevő intézmények szakembereinek közös munkája. Első lépésként a helyzetfelmérés készült el, majd a Nemzeti Stratégia felépítésének megfelelően javaslatok, célok fogalmazódtak meg a négy területre vonatkozóan annak érdekében, hogy a harmadik évezred küszöbén egy olyan szabad, magabiztos és produktív társadalom alakulhasson ki, mely képes kezelni a kábítószerek használatával és terjesztésével összefüggő egészségügyi, szociális és bűnügyi ártalmakat.
A stratégia főbb célkitűzései
Közösség, együttműködés
A társadalom váljon érzékennyé a drogkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában.
A beavatkozási pontok között megemlítendő az oktatás és a tájékoztatás, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a szociális intézkedéseket, hangsúlyt kell kapnia a szórakozó-vendéglátóhelyek kérdésének is.
Megelőzés
Esélyt teremteni arra, hogy a fiatalok képessé válhassanak a produktív életstílus kialakítására és a drogok visszautasítására.
A mai család működése során csökken az óvó-értékközvetítő hatás. A szülőknek kevesebb idejük jut gyermekükre a szükségesnél, pedig tudniuk kell, hogy milyen személyiségparamétereket kell erősíteni a megelőzés érdekében.
Kezelés, rehabilitáció
Segíteni a drogokkal kapcsolatba kerülő és drogproblémákkal küzdő egyéneket és családokat.
A városban lévő intézmények, így a Drogambulancia, az ÁNTSZ, a háziorvosok, az iskolaorvosok, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, kortárssegítők szerepvállalásának erősítése és támogatása annak érdekében, hogy megvalósítható legyen a zalaegerszegi és megyei drogfüggők teljes ambuláns ellátása, gondozása.
Kínálatcsökkentés
Csökkenteni a drogokhoz való hozzáférés lehetőségét.
A prevenciós tevékenység célja egyfelől a kábítószert kipróbálók arányának mérséklése, másfelől az első kábítószer-használat minél későbbi életkorra való kitolása. A tevékenység színterei: család, iskola, munkahely, szórakozóhelyek, média…
Bármelyik fiatal kísértésbe eshet, hogy kipróbálja a drogokat, függetlenül attól, milyen a családi háttere. Nem lehetünk mindig mellettük, így rendkívül fontos, hogy amikor együtt vagyunk, beszélgessünk velük. Ha érzik, hogy az ő véleményük és problémájuk fontos számunkra, könnyebben bizalmukba fogadnak. Így lehet esélyünk arra, hogy befolyásolni tudjuk őket, akár kipróbálták már a kábítószereket, akár nem. És legfőképp tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy tájékozottá váljanak.
A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében végzett tevékenység széles körben csak akkor válhat hatásossá, ha azokról megfelelő információk állnak rendelkezésre és azokat a városban lakók is megismerhetik. (www.zalaegerszeg.hu)

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu