Nulla forintos megajánlás a közbeszerzési eljárásokban

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közbeszerzés

Nulla forintos megajánlás a közbeszerzési eljárásokban

XV. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Potmák Andrea dr.
ügyvédjelölt
Budapest

Az önkormányzatok közbeszerzéseik során gyakran szembesülnek azzal az érdekes problémával, hogy a beérkezett ajánlatokban az árazatlan költségvetés valamely sora, illetve valamely önállóan értékelésre kerülő ajánlati elem nulla forintos megajánlást tartalmaz. Ennek jogi megítélését tanulmányoztuk a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai tükrében.

A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 5. §-a alapján közbeszerzési eljárást az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése céljából kötelesek lefolytatni megadott tárgyú és értékű beszerzések megvalósítása érdekében.

 

A közbeszerzési eljárás tárgya tehát minden esetben visszterhes szerződés. Kérdés az, hogy a szerződés egészének visszterhessége mellett érvényes-e az az ajánlat, amely valamely önállóan értékelésre kerülő elem tekintetében nulla forintos megajánlást tartalmaz. Ennek megválaszolásakor azt szükséges látnunk, hogy a nulla ugyan matematikai szemszögből megközelítve egy valós, egész szám, gazdasági szempontból azonban nehezen elképzelhető, hogy az ajánlatkérő olyan elem beárazását várta el az ajánlattevőktől, ami piaci értékkel nem bír. Amennyiben viszont az adott ellenszolgáltatás a piacon értékkel bír, úgy az ajánlattevő nem tesz valós ajánlatot, ha azt nulla forintban jelöli meg. Ajánlattevőnek a szerződés ellenértékére való ajánlata megtételekor tehát nem pusztán saját költség-ráfordítását kell szem előtt tartania, hanem az előbbi, gazdasági nézőpont érvényesülését is.

Az általunk vizsgált döntőbizottsági határozatok is a fentieket látszanak alátámasztani azzal, hogy a Döntőbizottság a nulla forintos ajánlatot az esetek túlnyomó többségében úgy tekinti, hogy az ajánlattevő az adott műszaki tartalomra vonatkozóan nem tett ajánlatot. Így határozott a Döntőbizottság olyan esetekben is, amikor a konkrét körülményeknél fogva az adott munka elvégzése valóban nem keletkeztetett költséget az ajánlattevőnél, illetve akkor is, ha a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő szerződés átalánydíjas volt és a költségvetési táblázat valamely sora tartalmazott nulla forintot. „0 Ft költség nem lehetséges és ezt az átalányárba sem lehet beleérteni, hiszen külön költségvetési tételként került meghatározásra.” (D.613/14/2011.)

A Döntőbizottság a D.1000/20/2010 számú határozatában kiemelte, hogy azáltal, hogy a feladat konkrét tartalma meghatározásra kerül, azzal összefüggésben ajánlattevőnek ellátási kötelezettsége keletkezik, így annak ellenszolgáltatását meg kell adnia ajánlatában. „Erre tekintettel a Döntőbizottság nem fogadta el azt, hogy e körben „0” forintos megajánlás is adható volt, mert a konkrét feladathoz kapcsolódó konkrét kötelezettségeket kellett feltüntetni a kifogásolt részében.”

A Döntőbizottság a D.520/27/2011 számú határozatában rámutatott arra, hogy „Attól függetlenül, hogy a „0” egy létező egész szám, egy anyag- és munkaköltséggel járó szolgáltatás teljesítésének ellenszolgáltatásának mennyiségeként nem szerepelhet, hanem ugyancsak valós és meghatározott árat kell megadniuk az ajánlattevőknek az ajánlatukban.”

Az tehát megállapítható, hogy a nulla forintos megajánlást a Döntőbizottság az esetek többségében hiányos ajánlatként értékeli. További kérdésként vetődik fel tehát, hogy a fenti hiányosság hiánypótlás keretében pótolható-e, illetve pótoltatható-e.

A Kbt. értelmében a hiánypótlás nem járhat az ajánlati kötöttség megsértésével, azaz a beszerzés tárgyára vagy a szerződés feltételeire adott tartalmi ajánlat módosításával. A hiánypótlás megadása során kizárólag az ajánlatban előforduló olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét, az ajánlattevők közötti verseny eredményét és az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja. Az ellenszolgáltatás értékének módosítása kétségkívül beleütközik a Kbt. fent idézett rendelkezésibe, vagyis a nulla forintos megajánlás hiánypótlás keretében nem orvosolható.

Ezzel áll összhangban a Döntőbizottság D.211/10/2011 számú határozata is, mely szerint „Maga az ajánlat, a vállalás megtétele nem képezheti hiánypótlás tárgyát.”

A D.72/15/2012 sz. határozat kimondja, hogy „felhívás és a dokumentáció alapján az ajánlattevőknek az árajánlatukat a költségvetés beárazásával kellett megtenniük, a költségvetésben szereplő egyes tételek beárazásának hiánya az ajánlattevő által olyan ajánlati hibát eredményez, mely hiánypótlás vagy felvilágosítás kérés keretében (…) nem orvosolható.”

A Döntőbizottság uralkodó joggyakorlatától eltérni látszik ugyanakkor a D.720/16/2010 számú határozata, mely úgy foglalt állást, hogy „ajánlatkérő megalapozottan járt el, hogy a kérelmezőnek a szoftverkövetés díjára megajánlott 0-Ft vállalására indokolást kért”. „A kérelmező (ajánlattevő) ajánlata kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmazott.” Azaz, a fenti határozatban a nulla forintos megajánlás nem vonta maga után automatikusan az ajánlat érvénytelenségét, hanem a Döntőbizottság kirívóan alacsony ellenszolgáltatásként értékelte azt.

A hivatkozott határozatok tükrében tehát megállapítható, hogy nulla forintos elemet tartalmazó ajánlat minden esetben aggályos, mellyel az ajánlattevő jelentős kockázatot vállal. Tekintettel az előbbiekben bemutatott döntőbizottsági gyakorlatra, általánosságban javasolható, hogy az önkormányzat mint ajánlatkérő nulla forintos vállalást tartalmazó ajánlat esetén megfelelően mérlegelje, hogy az adott tényállás szerinti esetben hogyan dönt. Amennyiben az ajánlatkérő a fenti joggyakorlatot meggyőzőnek tartja, és azt kívánja követni, az ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu