Az új választási eljárás egy helyi választási iroda szemszögéből

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Választás

Az új választási eljárás egy helyi választási iroda szemszögéből

XVI. évfolyam, 2 lapszám
Szerző(k):
Németh Dóra
jegyző
Öttevény
Öttevény Község Önkormányzata

2014 a választások éve, ez kétségtelen. Az országgyűlésin már sikeresen túlvagyunk, kis lélegzetvétel után elindul(t) az Európa Parlamenti választás előkészítése, majd ősszel, sőt, már augusztusban a helyhatósági választások előkészülete.

A választás az átlagos választópolgár szemszögéből nézve egymást metsző vonalakról, a szavazatszámlálásról és az eredmény közzétételéről szól.

Ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, hónapokig tartó előkészületre és folyamatos logisztikára van szükség, melynek helyi szintje a helyi választási irodák tevékenysége. Az országgyűlési választásra való felkészülés már 2013-ban megkezdődött, valójában 2014. januártól jelentett mindennapi tevékenységet.

A folyamatos logisztika az én olvasatomban azt jelentette és jelenti, hogy a mindennapi feladatok mellett kell ellátni a választással kapcsolatos teendőket is, betartva azok rendkívül szoros határidőit. A választási feladatok prioritást kapnak (legalábbis nálunk), hiszen a helyi választási irodák munkáját ez alapján ítéli meg a választópolgár.

Az új választási eljárási törvény bővítette a helyi választási iroda feladatait. A média folyamatosan tájékoztatta az állampolgárokat, hogy a központi és szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeiket hová, milyen módon és meddig nyújthatják be. A XXI. századi technológia pedig lehetővé tette az elektronikus kérelmek benyújtását a www.valasztas.hu weboldalon keresztül, ahol néhány kattintással, pár perc alatt otthonról vagy a munkahelyről kényelmesen lehetett kérelmet továbbítani.

Jellemző, hogy a kérelmek 90%-a érkezett elektronikusan és csak 10%-a levélben, az is döntő többségében mozgóurna iránti kérelem volt. Az elektronikusan érkező kérelmek elbírálásáról a döntést e-mailben (is) kérték a kérelmezők. Bár egyértelmű utalást nem találtam rá, az elbírált kérelmek aláírva, lebélyegezve kerültek scennelésre, és így küldtük azokat a megadott e-mail címre.

A jogszabály rögzíti a határidőket: a központi névjegyzék esetében 5 nap, a szavazóköri névjegyzék esetében a benyújtás napja, ha nem munkanapon érkezik, az azt követő munkanap az elbírálás napja. A Nemzeti Választási Rendszert (NVR) emiatt kellett folyamatosan figyelni, és nem ártott a Választási Ügyviteli Rendszert (VÜR) is szemmel tartani, mert ott megtalálható volt minden olyan információ, tájékoztató, melyről később a területi választási iroda értesítést küldött.

Azt nem tudom megmondani, miért fordulhatott elő, hogy országosan voltak olyan kérelmek, amelyek 10, 20, sőt, láttunk olyan kimutatást, hogy 40 napig maradtak rögzített állapotban (azaz elbírálatlanul). Talán az informatikai rendszer nem megfelelő ismerete, talán a helyi választási iroda tagjainak nem megfelelő oktatása, leterheltség vagy mulasztás volt az oka.

A 3011 állandó lakosságszámú településünkön hét köztisztviselő látja el a hivatali feladatokat. Három fő jegyzőkönyvvezetőként vesz részt a választási munkában, további három ügyintéző, plusz a jegyző alkotja a helyi választási irodát. Ők végezték az előkészítést, a választópolgárok tájékoztatását, a kérelmek feldolgozását az azonosítástól a postázásig, ők gondoskodtak a szavazóhelyiségek berendezéséről, plakátok elhelyezéséről, tájékoztatók készítéséről, a szavazatszámláló bizottságok részére az egységcsomagok összekészítéséről, próbák lebonyolításáról. Azt kell mondanom, oktatásuk általam folyamatos volt, kezdve a törvény ismertetésétől a KIM rendeletek és NVB határozatok, iránymutatások közös átbeszéléséig. A problémás helyzetek, nem egyértelmű rendelkezések természetesen – gondolom máshol is – a jegyző, mint a helyi választási iroda vezetőjének kompetenciáját képezték. Igazgatási főpróba a jegyzőkönyvvezetőknek központilag nem volt, de szükségesnek tartottam a jegyzőkönyvek szakszerű kitöltése miatt a „helyi” főpróbát, így az informatikai próba adataiból, átbeszélve a logikai és számszaki összefüggéseket, ez is megvalósult.

NemethDoracikkhez2.jpg

Kisebb izgalmat az okozott, hogy a jogi helyettes polgári házasságkötése 2014. március 28. napján 17.30-kor volt az öttevényi kastélyban, ami a sajtó nyilvános főpróba napja is volt egyben. Utólag is köszönet minden kollégának, hogy 17 órakor sikeresen véget ért a főpróba és valamennyien részt vehettünk ezen az örömünnepen.Az új informatikai rendszer ezen a választáson „debütált”. Működésében kisebb zavarok mutatkoztak. 2014. április 4-én, a névjegyzék zárásakor, a forgatókönyvtől eltérően jelentős késéssel – a még feldolgozatlan kérelmek elhúzódó elbírálása miatt – csak április 5-én tudtunk névjegyzéket nyomtatni. Ami ezen az éjszakán a VÜR-ben történt, olyan volt, mint a facebook chatfóruma. A magam, magunk részéről egyet sérelmezek: az operatív irányítás azért van, hogy azon keresztül tájékoztassák a végeken dolgozókat. A VÜR-ben aznap 16.47-kor, majd ezt követően 21 órakor jött egy-egy üzenet, a kettő között maradt a várakozás. Mivel többen virrasztottuk végig ezt az éjszakát, egymással beszélgettünk, – nem a VÜR fórumon -, így kétségtelenül könnyebb volt. Másnap délután, amíg az átjelentkezéssel szavazók szavazólapjaiért mentem az OEVK-ba, jött a telefon, hogy az egyik névjegyzék nem jó, újra kell nyomtatni. Megtettük, viszont azt tapasztaltuk, hogy nincs benne eltérés az előzőhöz képest. Csak a választás napján 5.30-kor vettük észre a rendszerben, hogy az előző napihoz képest megvan az eltérés oka, ezért megint újranyomtattuk a névjegyzéket. Szerencsére még 6 óra előtt sikerült kicserélni, így időben el tudott kezdődni a munka. Azt nem értem, erről miért csak este, az adatok rögzítésekor jött az operatív irányításban tájékoztatás. Mások úgy tudom, nem voltak ilyen szerencsések, ott még rendkívüli eseményt is kellett jegyzőkönyvezni… Az új Ve. alapján a helyi választási iroda tagjai nem tartózkodhatnak a szavazás megkezdése után a szavazóhelyiségben. Nos, ennek betartása nem is olyan egyszerű, ha jön a telefon (természetesen nem a szavazóhelyiségből, hanem onnét kilépve), hogy gond van, az SZSZB elnök nem tud dönteni, rád van szükség… Sőt, azért sem, mert a Polgármesteri Hivatalhoz is érkezett a választás napján mozgóurna kérelem, amit el kellett juttatni az SZSZB-hez, vagy például a lezárt szavazóhelyiségbe a választásnapi ennivalót is vasárnap lehetett bevinni. Még a delegált tagok sem értették, miért futkos ki a jegyzőkönyvvezető a szavazóhelyiségből a napközbeni jelentések idején vagy, amikor a helyi választási iroda vezetője hívta. A szabály az szabály, hát betartottuk.

Végezetül egy gondolat és egy megállapítás:

Ezen a választáson egyetlen mondat bizonyosan nem lehetett igaz: „így szoktuk”.  – a gondolat.

Öttevényen a választások törvényesen, rendben, rendkívüli események nélkül lezajlottak és az országos összesítéstől eltérő eredményt mutatnak. – a megállapítás.

eredmeny.jpg

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu