Szituációkincs 7.

Mérhető-e a mérhetetlen, avagy mit (nem) old meg egy stopper (illetve néhol 1 pofon) a TÉR-ben?

Ma igazán trendi a munkavállalók teljesítményét mérni. Szektortól függetlenül nagyon elterjedt, s mégis kevés a széles körben népszerűsíthető jó gyakorlat. A legtöbb helyen azt gondolják, hogy elég Taylor stopperórás emberét a dolgozó nép okos gyülekezetének tagjai mögé beültetni, és máris javul a teljesítmény. S ettől varázsütésre (vagy éppen intésre) nyomban felpörögnek a mutatók.

Nagy kérdés, járható-e, illetve működőképes-e a fenti út?

Ez sajnos egy nagy tévedés!

Mert attól nem fog szárnyalni senki teljesítménye, hogy beültetjük a háta mögé a – mindenki által egyöntetűen nem lájkolt – stopperórás barátunkat. Mivel más a jó szándékú, de félrement vezetői vízió, illúzió, no és más a való világ.

Mint mindenben, az ördög itt is a részletekben rejlik. Szerencsére azért van megoldás. A vezetés kulcsa itt is mindig az emberek motiválásától, érdekeltté tételétől és persze megnyerésétől függ.

Éppen ezért, ha a TÉR-ben (teljesítményértékelés bevezetésében és alkalmazásában) érdekelt vezető lennék, akkor biztosan körbenéznék a piacon és persze a polcokon. Tenném ezt azért, mivel a piaci szféra mellett ma már a közszektorban is kezd polgárjogot nyerni a TÉR programok bevezetése. Mindezek  mögött –egyenlőre álruhában – a teljesítmény egyébként nem ördögtől való metodikai intézményei rejlenek. A kérdések kérdése évek óta visszatérően az, hogy beállítható-e – a látható, vagy éppen láthatatlan – stopperórás ember bárhová és bárki mögé, akinek kontrollálni, illetve fokozni szeretnénk teljesítményét. Ebben a tekintetben igen gyors visszajelzéseket egyébként elsősorban épp a költségvetési szektortól kaptunk, és kapunk. Mivel immár harmadik menetben futnak neki az ún. mérhetetlen mérésének.

De áttörésre – mint szokták mondani – egyébként ez idáig nem került sor, mivel:

– egy új rendszer bevezetésénél, útjára indításánál mindenképpen kíváncsi kell legyek arra, hogy miért nem sikerült az előző (2001-ig visszanyúló) hasonló próbálkozás? Fontos sorra venni azt is, hogy mik azok az esetleges tanulságok, amelyeket érdemes ilyenkor figyelembe venni;

– nem tehetünk úgy, mintha előtte (előttünk) nem járt volna az óra a falon, s eleink egyáltalán nem ismerték volna a teljesítmény fogalmát;

– nem tehetünk úgy, mintha velünk kezdődött volna minden, s az előttünk járók, a rendszerben lévők csak azért vannak, hogy minket akadályozzanak és bosszantsanak;

– s fontos, hogy ne érkezzünk eleve olyan prekoncepcióval, amelyhez monomániásan, minden körülmények között – ha esik, ha fúj – makacsul ragaszkodunk.

S mit mutat még az évek óta – egyébként kitartóan  – haladó próbálkozási folyamat további tanulságokat sem nélkülöző szakmai mérlege? Íme, néhány további adalék, szintén a teljesség igénye nélkül:

– a közigazgatásban (vagy éppen bármely területen) megfelelő és alkotó adaptáció nélkül fabatkát sem érnek a versenyszféra egyébként (máshol) bevált csodametodikái,

– a személyi állomány alkotó bevonása és felkészítése nélkül az érintettek csak elszenvedői, s nem, pedig alakítói, támogatói lesznek az új intézménynek,

– a rendszerbe vitt ösztönzés és vezetői mozgástér nélkül a TÉR csupán lejáratódik és szükségtelen adminisztrációs teherré silányul.

E hibákat egyébként még a menedzsment világában is gyakran elkövetik. Ennek oka alapvetően az, hogy az ilyen helyen csak (gyors) sikert akarnak, de a hozzá vezető utat már szeretnék megspórolni.

Pedig van megoldás. Ennek is megvan, és létezik, az ún. 1×1-e. Egy ilyen best practice főbb lépéseit az alábbiak képezhetik:

– minden szakmának van egy sajátos specifikuma és egy emberi aspektusa, s csak ennek mentén érdemes haladni,

– ha pl. negyedévenként teszik (fent) mérlegre a tevékenységünket, illetve annak eredményességét, akkor ehhez kell igazítani, ún. házi teljesítménymérési követelményeinket,

– akkor lehetünk önmagunk főnökei, ha mindig megvonjuk a mögöttünk hagyott terminus mérlegét, s ennek tükrében (erre építve) gondoljuk ki az előttünk álló időszak reális célkitűzéseit, priorosításait,

– ha mindezt felettesünkkel konszenzusos disputa keretében átbeszéljük, ráadásul írásba is foglaljuk, –észre sem vettük –, de már el is kezdtük önmagunkat motiválni.

No, és persze mindehhez kívánunk egy olyan főnököt, aki menetközben nem szól bele a megvalósítás részleteibe, és hagy dolgozni. Ha úgy tetszik önmegvalósítani. Ennek mentén az önszabályozóvá tehető rendszer áldás, és nem átok lehet akkor, ha a fentiekhez természetesen némi méz is kerül a madzagra.

Persze joggal kérdezheti bárki, ha ez ilyen egyszerű, akkor miért nem így cselekszünk? Talán azért, mert nem ismerjük, és nem olvastuk azokat a munkákat, amelyeket mintegy a Vezetés Kulcsaként visszatérően érdemes (újra és újra)) átlapozni. Én például az alábbi mellet voksolnék. Mivel, ha könyvkiadó lennék, akkor ismét megjelentetném Lee Iaocca Egy menedzser élete című HR bibliáját, amelyet William Novak közreműködése mellett a Gondolat Kiadó osztott meg a Tisztelt Olvasókkal 1988-ban. Úgy tűnik, akkor már sejtettek valamit.

TÉR 1X1:

1. Akármennyit dolgozol, mindig keveslik.
2. Amit nem végzel el, mindig fontosabb, mint amit elvégeztél.
3. Aki az összeomlás közepette mosolyogni tud, az már kigondolta, hogy kit hibáztasson érte.
4. Az alanti TÉR pólót, csak az ne vegye magára, akinek nem inge!

(Murphy elvek a gyakorlatban.)

Jut eszembe:

S végül ismét egy lájkolandó oldott levezetés a Miénk itt a TÉR gondolatkörében. Engedjünk a csábításnak, s adjuk át magunkat Presser Gábor és az LGT immár komoly helyi értéket, igazodási pontot képező muzikális hangulatának. A témához egyébként (látszólag) ennek sem sok köze van, de mivel a cím nekem bejön, így van valami közös az írásban és a dalban.

Mert kicsikét így vagyunk mi együtt, én és a szervezet, no meg a teljesítmény. Úgyhogy, Kedves Olvasó, vigyázat, mert a lépcső(n), melyen járunk, néhol (már) elkopott a kő.

Katt ide: http://www.youtube.com/watch?v=KDwKaQQT90I

P.S.: Miénk itt a TÉR

Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,

A ház is a miénk, mert mi viseljük el,

Nekünk kevés fény jut, árnyékból van több,

Sötét szobánkban a pók rossz hálót köt.

Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

A mély udvarokban csak ecetfa nő,

a lépcsőn, melyen járunk, elkopott a kő,

Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,

Ismerős a fütty, és egymásnak felel.

Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

Csavarogtunk mi már sokszor délután,

Ápolt kerteken, hol elfeküdt a nyár,

és ha este lett és indultunk haza

Visszafogadott minket ott a tér dala.

Miénk itt a tér, miénk itt a tér.

                                                             (Adamis Anna) 

Előretekintés, vagyis találkozzunk két hét múlva!

Szituációkincs 8.: Miért (nem) fenntarthatóak döntéseink, avagy miért marad el a siker?

e-Lazíts! „szolgáltatás”: Reflexiók, kérdések, kritikák bármilyen mennyiségben megfogalmazhatók, feltehetők. A Szerző mindenkinek válaszol.

Vissza a Szituációkincs 6. „leckére” >>>