A német polgárság betelepülése folytán több magyarországi városban jellegzetes önigazgatási forma alakult ki. Ez volt a fertálymesterek testülete.

Történetüket funkciójuk alapján három korszakra kell osztanunk: kialakulásuktól 1848-ig, majd 1848-tól 1948-ig, adminisztratív úton való megszüntetésükig, végül a rendszerváltást követő újjáalakulásuktól napjainkig terjedő korszakokra. Az intézmény előzménye hazai gyökerű, s a XVII. század végén kezdett kialakulni. A török kivonulása után az Egerbe betelepülő lakosság jelentős része hajdúkból állt. A hajdúk megtartották hadi szervezetüket, s tizedes beosztásban telepedtek le, így is írták össze őket az adóösszeírások. Egy-egy körzet élén tizedes (decurio) állt. Az Egerben maradt vagy beköltöző rácok ugyancsak átvették ezt a szervezetet. A németek az általuk lakott városrészt negyednek tekintették, s élére negyedmestert, fertálymestert (Viertelmeister) választottak .
A Rákóczi-szabadságharc után, a hajdúk zöme elhagyta Egert. Az általuk meghonosított területi beosztás megmaradt. A városrészeket 1712-től negyedeknek nevezték, de ebben az évben a negyedeken belül még megtalálhatók a tizedek. A negyedek élére állított elöljárókat is említik még tizedes néven, s csak az 1730-as évek elején váltotta fel ezt a fertálymester kifejezés, de később is nevezik őket tizedesnek. Az 1770-es évektől a XIX. század elejéig fertálymesternek, majd 1830-ig ismét decuriónak nevezték. Ettől kezdve napjainkig ismét a fertálymester elnevezést használják. Kezdetben hat, majd a kerületek számának gyarapodásával korszakunk végére tizenkettőre nőtt a számuk .
Az fertálymestereknek (tizedeseknek) 1848 előtt szerteágazó volt a feladatuk, de nem sok önállósággal. Többnyire más tisztségviselővel együtt, annak alárendeltségében végezték feladataikat. A bíró vagy a magisztrátus utasítására tájékoztatták a negyed lakóit a földesurak, az országos vagy megyei hatóságok és a tanács rendeleteiről, intézkedéseiről. Eredeti funkciójuk mindig fontos maradt: részt vettek az adóösszeírásokban, bevallásokban és beszedésében. Igénybe vették őket földesúri és városi monopoljogok érvényesítésében (bor-, és pálinka-behozatali tilalmak stb.). Városrészükben ellenőrizték a tűzrendészetet, a kémények, udvarok, utcák tisztaságát. Másokkal együtt (pl.: hegybíró, hegykerülők, vásárbíró) ők vigyáztak arra, hogy mindenki a magisztrátus által megállapított napszámbért fizesse, idegen személyeknek ne adjanak szállást, a negyed lakói erkölcsös életet éljenek. A fertálymesterek vigyáztak az éjjeli csendre, törvény elé állíthatták a garázda elemeket.
A XVIII. század második felétől kezdve a fertálymesteri tisztséget a megválasztottak egyre terhesebbnek tartották, és igyekeztek a vele járó feladatoktól megszabadulni. Ennek leggyakoribb módja az volt, hogy maguk helyett helyettest alkalmaztak, amit a helyi szokásjog is megengedett . 1848-ig 1208 személy viselt fertálymesteri tisztséget, akik közül 227 (18,79 %) volt kézműves mester, vagy kereskedő. Ezek döntő többsége, 150 fő (65,22 %) a belvárosból, míg 77 (34,78 %) a külvárosokból került ki. Ha a belváros négy negyedében a tisztséget viselt 516 és a külvárosokból megválasztott 692 személyt vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a belvárosi fertálymesterek 29,07 %-a, míg a külvárosiaknak csak 11,56 %-a volt kézműves.
El kell oszlatnunk azt a tévhitet, hogy a fertálymesteri tisztség valami tanuló iskola, vagy ugródeszka lett volna a fontosabb városi tisztségek elnyeréséhez. Az 1208 fertálymester közül egyik sem nyerte el a városi önkormányzat legfontosabb tisztségét a főbírói széket. Ugyanez elmondható a városi önkormányzat legképzettebb tisztségviselőiről, a fő- és aljegyzőkről. A fürmenderi tisztséget hat fertálymesterséget viselt személy töltötte be. Egy személy lett a perceptori tisztség viselője, további három fő árvagyám, négy pedig vásárbíró. Hasonló a helyzet a testületi szervekkel. A város legfontosabb ítélkező és döntéshozó testületébe, a belső tanácsba összesen hárman jutottak be, ami összes decurio 0,25 %-át jelenti. Kicsit jobb az arány a külső tanács esetében. Ide 32 kiérdemesült fertálymester (2,65 %) került be.
Az 1848-ban hozott törvények átalakították a városok önkormányzatát is, s ez a folyamat nem állt meg a szabadságharc bukásával sem. A városok irányításában is a szakmai hozzáértés lett a döntő. Eger az 1870:42., az 1871:18. tc. és az 1886:22. tc. alapján létrehozott rendezett tanácsú város lett, majd az 1929:30. tc. alapján megyei város. A városok önkormányzatát e törvények egységesítették. Minden feladatra megvolt a megfelelő tisztviselő és alkalmazott. A törvények nem ismerték a fertálymester tisztségét. Így ez csak hagyományőrzés címén maradt fenn, tényleges közigazgatási feladat nélkül. A város tehetősebb polgárai felismerték, hogy a legalábbis nevében fenntartott intézmény a társasági élet és érintkezés egyik szűk körű fóruma lehet. A megtartott feladatok kézbesítői munkák voltak. A fertálymesterekkel hordatták ki az adóintőket és az idéző cédulákat. Segítettek szétosztani a könyöradományokat az éhezőknek. A fertálymesterek különlegesen fontos esetben felszólalhattak a városi képviselőtestület előtt, ha városrészük érdeke megkövetelte. Tekintettel arra, hogy magas rangú egyházi, megyei és városi tisztségviselőket is a fertálymesterek közé választottak, ezek helyettest alkalmaztak maguk helyett a felmerülő „alantasabb” feladatok ellátására.
A társadalmi érintkezés célját szolgálta a fertálymesterek választását szolgáló ún. suttogó bevezetése. Ezen a kiérdemesült fertálymesterek ültek össze és megválasztották saját városrészük új fertálymesterét. A suttogón megválasztott jövendő fertálymester házához fáklyás menetben vonultak a választók, aki vendégül látta a hír hozóit. Ez is mutatta, hogy előre lejátszott választásról volt szó. A választásról jegyzőkönyvet írtak, s ezt eljuttatták a város polgármesteréhez, a határozat jóváhagyása végett. Az új fertálymester megválasztását követően a régi vacsorán látta vendégül az addigi fertálymestereket. A beiktatást is trakta követte. A beiktatás ünnepélyes keretek közt folyt. Ez február 9-én vagyis szent Apollónia napján történt. „Reggel hét órakor mond misét a székes-főegyházban valamelyik kiérdemesült fertálymester-kanonok, azután hármas sorokban vonultak a városházára. Elül a testület vezetősége s a tizenkét új fertálymester a hagyományos köpönyegben és bottal. Majd a régi fertálymesterek következnek. Elül a zenekar halad és az élen a testület zászlóját viszik. Mikor bevonultak a városháza dísztermébe, elhangzik egy hazafias ének, majd a testület elnöke bemutatja a 14 új fertálymestert a polgármesternek… Ezután leteszik az esküt, vagy mint régente mondották, a hitet. A város polgármestere üdvözlő és lelkesítő beszédben buzdítja az új fertálymestereket kötelességeik hűséges és lelkiismeretes végzésére. A város első tisztviselőjének beszédére társainak nevében egy új fertálymester válaszol” . Az ünnepség hatását emelték a fertálymesterek ruházatával is. Általában magyaros ruhában kalappal a fejükön és csizmában jelentek meg. Az öltözet legjellemzőbb darabja volt a fekete színű, jellegzetes szabású ún. „százráncú köpeny”, valamint a fertálymesteri bot is, amit szalagokkal ékesítettek.
A fertálymesteri testület 1948-ig fennállt, majd adminisztratív módon megszüntették. Újjáélesztése a rendszerváltozást követően 1995-ben történt a polgári korszak fertálymesterségének hagyományát követve.