Lenti Kistérség Többcélú Társulása 2006/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

Lenti Kistérség Többcélú Társulása 2006/6

VIII. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Csizmazia Bernadett dr.
jegyző
Lenti

Lenti Kistérség Többcélú Társulása élve a jogi lehetőséggel a Nyugat-Dunántúli régióban elsőként alakult meg – a statisztikai térség valamennyi – 51 településének részvételével 2004. június 29-én.

 

Lenti kistérség Zala megye északnyugati részén helyezkedik el, területe 663 km², lakóinak száma 23.359 fő. Földrajzi fekvésében előnyt jelent a szlovén, az osztrák és a horvát határ közelsége. Zala megye 6 kistérségéből a harmadik legnagyobb. 51 település alkotja, egyetlen városa Lenti. A kistérség településeinek 4/5-e apró- és törpefalu. A 200 fő alatti törpefalvak aránya 59 %, a 100 fő alattiaké 33 %. Ebben a kistérségben található Zala megye legkisebb települése a 17 lakosú Felsőszenterzsébet.
A térség településeinek polgármesterei, jegyzői és körjegyzői a 2004. évi többcélú társulások számára kiírt pályázati lehetőség ismertté válásakor elsők között kezdték el átgondolni a pénzügyi ösztönzők elnyerésében rejlő előnyöket. A rövid pályázati beadási határidő, az érintett települések nagy száma és a többcélú társulás részletes jogi szabályozásának a hiánya jelentősen megnehezítette Lenti Kistérség Többcélú Társulása megalakulását és az eredményes pályázat beadását. A statisztikai kistérség aprófalvas településszerkezete miatt a megalakulás előkészítése során több települési vezető érezte úgy, hogy egy ilyen jogi szerveződés a kisebb települések szerepének a csökkenéséhez vezethet. Az oktatási intézményekre vonatkozóan előírt átlag létszám kritériumoknak történő megfelelés szintén szigorú feltételt jelentett a kistelepülések számára. A kistérségben 12 intézményfenntartó társulás működik. A sok-sok egyeztetés, a polgármesterek, jegyzők és körjegyzők konszenzust kereső hozzáállása a közös feladat sikeres megoldásához eredményezte azt, hogy 2004. június 29-én megalakult Lenti Kistérség Többcélú Társulása és pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz az elnyerhető legnagyobb összegre 120 millió forintra. Megalakulásakor az alábbi feladatok közös ellátását vállalta a társulás valamennyi település területére fokozatos bevezetéssel: területfejlesztés; hétközi és hétvégi központi háziorvosi ügyelet működtetése; családsegítő és gyermekjóléti feladatok ellátása; közoktatási együttműködés; gyógytestnevelés és a pályaválasztási, továbbtanulási tanácsadás; az állati hulladékok gyűjtésének és ártalmatlanításának közös szervezése; települési folyékony hulladék gyűjtés és kezelés közös szervezése.
A megpályázott 120 millió forintból 102 millió Ft támogatást nyert el a társulás. Ennek köszönhetően lehetőség nyílt a hétközi és hétvégi orvosi ügyelet működtetéséhez új épület vásárlására és teljes körű berendezésére, valamint új ügyeleti gépkocsi beszerzésére. A BM-től elnyert támogatás mellé ehhez a célhoz még a Zala Megyei Területfejlesztési Tanácstól is kapott támogatást a kistérség, így 37.5 millió Ft-ból valósulhatott meg az egészségügyi alapellátás színvonalának javítása 2005. december 21-től.
A pályázati támogatásból 12 millió 600ezer Ft összegben szerzett be a társulás a térség oktatási intézményei számára közoktatási szakmai és számítástechnikai eszközöket, 18 millió Ft-ért két kisbuszt, amelyek a csesztregi és a gutorföldei térségben az oktatási intézményekbe bejáró gyermekek utaztatását szolgálják, valamint a gyógytestnevelési feladatellátás keretében is hasznosításra kerülnek.
A családsegítő és gyermekjóléti feladatok közös ellátására 2005. április 1-től egy új intézményt hozott létre a társulási tanács „Napsugár Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat” elnevezéssel. A támogatásként kapott összegből az intézmény számára irodai bútorzat, számítástechnikai eszközök és egy személyautó került beszerzésre.
Az állati hulladékok gyűjtésének és ártalmatlanításának közös szervezéséről, és a települési folyékony hulladék gyűjtésének és kezelésének közös szervezéséről a társulás vállalkozási szerződés keretében gondoskodik, amely szerződések alapján fizetendő ellenérték szintén a pályázati támogatásból került finanszírozásra.
A területfejlesztési feladatokra elnyert pályázati támogatás – 16 millió Ft – felhasználásánál kiemelt szerepet kapott a térségen átmenő jelentős kamionforgalom és a térség turisztikai vonzerejének növelése miatt kerékpárút tervek készíttetése. A kistérség idegenforgalmi látványossága a Lenti és Kistolmács között közlekedő közel 35 km hosszú erdei kisvasút, melyhez csömödéri erdei megállóhelyek tervezésére is fordított támogatást a társulás.
A statisztikai kistérség 51 települése a megalakulásakor vállalt feladatok körét az elmúlt időszakban tovább bővítette. Jelentős feladat bővülés történt a szociális területre vonatkozóan: 2006. január 1. óta a többcélú társulás jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és fogyatékosok támogató szolgálatát működteti a Magyar Kolping Szövetség által fenntartott Lenti Gondozási Központtal kötött feladat-ellátási szerződés alapján, közösségi ellátásról gondoskodik a bázakerettyei Völgy Alapítvánnyal kötött feladat-ellátási szerződés alapján. A szociális területen kívül a társulás 2006. január 1. óta vállalt új feladatként gondoskodik a kistérség teljes területén a belső ellenőrzési feladatok megoldásáról. A pedagógiai szakszolgálat keretén belül 2006. január 1-től a Zala Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás alapján közösen oldja meg a nevelési tanácsadást és a logopédiai ellátást.
A jövőben a társulás tagjai a racionális működtetés szellemében tervezik tovább bővíteni a közösen ellátott feladatok körét, 2007. január 1-től új feladatként a mozgókönyvtári szolgáltatást kívánják bevezetni a kistérség 42 településére vonatkozóan.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu