Elmélkedés a kormány(hivatalok) és a települési önkormányzatok együtt(nem)működéséről

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Önkormányzás - önkormányzatiság

Elmélkedés a kormány(hivatalok) és a települési önkormányzatok együtt(nem)működéséről

XVIII. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Csányi Imre dr.
jegyző
Domaszék
Nótárius Szakmai Egyesület alelnöke

A társadalom és a gazdasági folyamatok változásával párhuzamosan az intézmény hol megyei, hol regionális szinten működött. Tette ezt különböző neveken, egy fontos tényező azonban nem változott: az utólagos kontroll gyakorlásával, az önkormányzatiság fennmaradásával a települések az állam mindenkori meghosszabbított területi szervének partnerei voltak. Akkor.

Mára mintha más időket élnénk. Egy-értelműen érezhető a felek között az alá-fölérendeltségi viszony. Elvárások, utasítások egyirányú hada tarkítja az önkormányzati hivatali dolgozó életét. Ez a nehézség még önmagában nem azonosítható feltétlenül a mellkasi szorító fájdalommal. Ha valamit kérnek tőlünk, megtesszük, ez a dolgunk.

A gond mindig inkább azzal van, hogyan is kérik ezt. Akik önkormányzati hivatalból viszik haza a kenyérre(alig)valót – merthogy a munkájukat inkább hivatástudatból végzik –, azok napi szinten tudnának mesélni az „ügyfélbarát közigazgatás” és „bürokráciacsökkentés” álnéven, az országos médiában futó varázsigéken nevelkedett polgároknak. Nagyon gyönyörű szavak ezek, kívülállóként talán hajlamos is lennék egy-egy örömkönycseppet eldörgölni az orcámon, de mivel én is a közigazgatás nagy szekerét tolom, maximum bánatomban tudnék sírni.

Együttműködés. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy segítjük egymás munkáját. Nem alá-fölérendeltségről beszélünk, hanem partnerek vagyunk a közigazgatásban. Azért tesszük ezt, hogy az ügyfelek, akik igénybe veszik ezt a sajátos szolgáltatást, elégedettek legyenek és ténylegesen megvalósuljon az ügyfélbarát közigazgatás (köztisztviselő-barát közigazgatásról nem merek beszélni).

Együttműködés. A gyakorlatban számtalanszor az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az önkormányzati működést meghatározó, valamint a ránk ruházott hatáskörök gyakorlásához szükséges jogszabályok megalkotása során bennünket, jogalkalmazókat nem hallgatnak meg, nem kérik ki a véleményünket, mintha mi nem is a rendszerhez tartoznánk. Pedig jogalkalmazók vagyunk, jogszabályok alapján dolgozunk. Az ilyen szemlélet hibás. Az ügyfelekkel mi találkozunk, a gyakorlatban mi látjuk, mely jogszabály működik, betartható, netán az alkalmazása csak felesleges adminisztrációnövekedéssel jár és egyáltalán nem a gyors és szakszerű ügyintézést szolgálja.

Elképzelhető (sőt feltételezem), hogy a jogalkotási folyamatban a vélemények kikérése eljut a területi (kormányhivatali) szintig, de itt a „végeken” ezirányú megkeresésekkel nem találkozunk (lásd a sokat emlegetett birtokvédelmi kormányrendelet, anyakönyvi eljárási törvény stb.). Az önkormányzati hivatali dolgozó napi szinten szembesül kormányzati/kormányhivatali utasításokkal … bocsánat: megkeresésekkel.

Itt Csongrád megyében mindenki számára emlékezetes maradt a vadászterületek kialakításával kapcsolatos kormányhivatali megkeresés. Március 31. napján 16 óra 15 perckor érkezett minden megyebéli polgármesteri hivatalhoz az ukáz: a mai napon (!) tessék kifüggeszteni az ajánlást, amelyet még a mai (!) napon kinyomtatott formában tessék átvenni a kormányhivatal futárától. Azon túl, hogy hivatali időn túl érkezett a szívet melengető levél, érdemes lett volna talán a több alkalommal megadott hivatalvezetői telefonszámokon rövid úton megkeresni bennünket. A dolog pikantériája, hogy volt olyan település, ahol a falu első emberét álmából riasztották a feladat végrehajtása érdekében; de nem volt ritka a 22–23 órai átvétel sem.

A jó köztisztviselő pedig ugyebár ilyenkor nem tehet mást, minthogy a Ket. szabályait alkalmazva április 1. napján függeszti ki az irományt és arra valójában kifüggesztés napjának az április 1-jét tünteti fel.

De hogy egy másik példát említsünk: 2015 decemberében lényegi módosításra került a Ket., amely január 1. napján hatályba léptette a sommás eljárás és a függő hatályú döntés jogintézményét is. Ehhez képest ennek jegyzői alkalmazhatóságáról január közepén értesülhettünk egy értekezlet keretében.

Ez csak két kiragadott példa. Az önkormányzati hivatali ügyintéző napi szinten találkozik tárgynap reggel érkező e-maillel, tárgynap 12 órai teljesítési határidővel. Az önkormányzati hivatali ügyintéző csak teszi a dolgát, legfeljebb magában vagy a kollégáival beszélve mérgelődik. Mást tenni nagyon nem tud – és ezt „odafönn” is tudják.

A kormány(hivatal) szemében a jegyző és az önkormányzati hivatali ügyintéző nem partner. Ő csak egy robot, aki végrehajtja az utasításokat. Az már csak hab a képzeletbeli torta tetején, hogy elhitetik vele: lesz életpályamodelled! Aztán persze április 5-én minden ígéret szertefoszlik.

Emberek vagyunk, kollégák vagyunk, partnerek szeretnénk lenni! Ehhez kérjük, először vegyenek bennünket emberszámba!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu