Király Levente színművész 2007/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Király Levente színművész 2007/3

IX. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Kovács Balázs



Király Levente a Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-tól pedig a nemzet színésze. A város megbecsült és szeretett polgára. Szeged városa hálás hűséges, rendkívül sokoldalú színművészének, aki 48 esztendeje a Tisza-parti teátrum művésze. Ennek jeleként Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése alapján 2007. május 19-étől Szeged város díszpolgára.

 


Király Levente 1937. március 6-án született Budapesten. 1959-ben szerzett diplomát a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, s még ebben az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. A művész és a város hamarosan megszerette egymást. Király Levente a szegedi társulat vezető művésze, s máig a prózai tagozat meghatározó tagja. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékeznek Mercutiójára a Rómeó és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. Emlékezetes szerepei voltak: Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabjában a Méltóságos figurája, a Jézus Krisztus Szupersztárban Heródes, a Légy jó mindhaláligban Pósalaky úr, a My Fair Lady -ben Doolittle, a La Mancha lovagjában Sancho, az Ügynök halálában Willy Loman, a Rómeó és Júliában Lőrinc barát, a Hamupipőkében Boldizsár király, a Tótékban Tót, a West Side Story -ban Doc, a Don Carlos -ban főinkvizítor, a Warrenné mesterségében Praed, s amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalben. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott. Címszerepeket is sikerre vitt: külön érdemes kiemelni, Dürrenmatt Nagy Romulusát és Hasek Svejkjét, de a Csárdáskirálynő című operettben is jelentős szerepet kapott.
A Szegedi Szabadtéri Játékokon – a Dóm téren – fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.
Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések: 1967-ben Jászai Mari díjat, 1969-ben Juhász Gyula díjat, 1984-ben Makó Lajos díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet, 1995-ben megkapta a Szegedért Emlékérmet. 2002-ben Szeged Kultúrájáért elismerésben részesült, és a kritikusok neki ítélték oda az „Évad legjobb férfi főszereplője” díjat, Brecht, Galilei című drámájában nyújtott alakításáért.
1986-tól a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Király Levente 1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számít munkájára. Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva is megmaradt vidéki, szegedi színésznek, vállalva ennek minden hátrányát és előnyét. Vérbeli társulati színész, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adja át tapasztalatait, és segíti pályájuk alakulását.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu