Újra kell gombolni a kabátot 2007/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Oktatás

Újra kell gombolni a kabátot 2007/3

IX. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Sipos Márta közoktatási osztályvezető-helyettes Makó



2004 júniusában a Makói Kistérség Többcélú Társulása pályázatot adott be a Kistérségek ösztönző támogatására, mely eredményeként a kistérségi oktatás 48 millió Ft-hoz jutott.

 


A pályázat előkészítése során felvetődött, hogy vajon a kistérség oktatási-nevelési intézményei megfelelnek-e azoknak a szigorú létszámkövetelményeknek, amelyeket a kiíró támasztott. A többcélú kistérségi társulás munkaszervezete, a makói polgármesteri hivatal ezért elkezdte az adatkérést a térségi intézményektől, hogy ellenőrizni tudja: a pályázatban vállalt követelményeknek a térség valamennyi intézménye megfelel-e.
Természetesen a települések nem nézték jó szemmel, hogy a város rendszeresen adatkéréssel ostromolja őket, úgymond rájuk telepszik. Még nehezebben élték meg azt a szituációt, amikor odáig kellett elmennünk, hogy tájékoztattuk a település jegyzőjét, polgármesterét, arról, ha változatlan szerkezetben működik tovább az intézményük, akkor a következő évben nem fognak megfelelni a pályázatban előírt szigorú feltételeknek és a kistérség egészének kell visszafizetni a már megkapott támogatást. Kényszerűségből, más megoldás nem lévén osztály és csoportösszevonást is javasolnunk kellett sok esetben.
Az ösztönző támogatás, mint az a nevében is benne volt, arra irányított minden települést, hogy alaposan gondolja át a feladatellátás mikéntjét, és ha szükséges próbáljon olyan megoldásokat keresni, amelyekkel a létszámkövetelményeken keresztül ésszerűsíteni lehet a közoktatási feladatok ellátását. A létszámkövetelményeknek való folyamatos megfeleltetés először ellenérzéseket váltott ki a települések vezetőiből. Kezdetben úgy élték ezt meg, hogy Makó bele akar szólni a községek életébe. Később azonban napi kapcsolat alakult ki a település vezetői, oktatási intézményei és a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatal közoktatási feladatokat ellátó munkatársai között. A községek rájöttek arra, hogy, nem csak adatokat kell beküldeni Makóra, de érdemes az oktatással kapcsolatban felvetődő minden egyéb kérdést is Közoktatási Osztály munkatársainak feltenni, hiszen az ott dolgozók szakszerű, naprakész válaszokat tudnak adni a felmerülő problémára. Az is hamar kiderült, hogy a településen az intézményvezető az, aki az oktatás területét jól ismeri, de mert nem fenntartói szemmel, hanem inkább szakmai, munkáltatói oldalról nézi az oktatás kérdéskörét, időnként ellenérdekű fél az önkormányzattal, mint fenntartóval szemben. Számára az a fontos, hogy a gyerekeknek minél nagyobb óraszám jusson szakköre, s hogy valamennyi pedagógusának meglegyen a kötelező óraszáma. Nem feltétlenül az az irányadó a gondolkodásában, hogy jogszabályszerűen, de takarékosan működjön az intézmény. Számos esetben a kis település intézményvezetője úgymond különféle jogcímeken plusz óraszámokért bombázta fenntartóját, az meg nem tehetett mást, elfogadta az intézmény kérését, hiszen nem pontosan tudta megítélni annak szakmai, jogszabályi hátterű jogosságát. Ez a felismerés vezette a Polgármesterek Tanácsát arra, hogy a felmerülő feladatok ellátása érdekében 1 fő létszámot biztosítson az egyre bővülő feladatok megoldásához. Ezt a többletlétszámot a térség valamennyi települése lakosságarányosan finanszírozza.
A közoktatási szakembereket a települési oktatási, nevelési intézményeket fenntartó önkormányzatok kérték, hogy nyújtsanak segítséget a törvényes mértékű, de fenntartható feladatellátás megállapítása érdekében. Így aztán a 2006/2007-es tanévet megelőzően valamennyi kistérségi iskolára kiszámították a jogszabály szerinti óraszámokat a fenntartók kérésére több variációban azért, hogy választási lehetősége legyen a képviselő-testületnek, hiszen minden álláshely milliós ráfordítást jelent egy települési önkormányzatnak. Ezt követően minden településre személyesen mentek ki az oktatási és pénzügyi szakemberek azért, hogy a település jegyzőjével és az intézmény vezetőjével egyeztessenek. Sőt, ha szükséges volt, a tényszerű és szakszerű tájékoztatás miatt, a települések képviselő-testületi ülésein is részt vettek.
A települések oktatásirányítását ma ismét gondok nyomasztják. Hiszen a 2005. valamint 2006. évi költségvetési törvények még változatlanul hagyták ugyan az oktatási alapnormatívákat, de a 2007-re elfogadott költségvetés világossá tette valamennyi önkormányzat számára, hogy 2007/2008-as tanévben, amikor belép a teljesítménymutató szerinti finanszírozás, illetve amikor az egy főre visszaosztott normatíva nagyságrendekkel kisebb lesz a korábbinál, az oktatás finanszírozását ismét át kell gondolni. Ebben a helyzetben új feladatként valamennyi térségi intézményre igyekeztünk kiszámítani a megszerezhető kiegészítő normatívákat több variációban, s az így felmerülő lehetőségeket ismét személyes egyezetések során tárgyaltuk végig a települések polgármestereivel valamint jegyzőivel.
A 2007. évben a Kistérségek ösztönző pályázatban megkövetelt három éves időtartam lejár, de a költségvetési törvény alapján elvégzett modellező számítások azt bizonyítják ─ akár tetszik, akár nem ─, minden kétséget kizáróan újra kell gombolni azt a kabátot, amelynek az óvodai nevelés, valamint az alapfokú nevelés, oktatás ellátása a neve.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu