„Legjobb Uniós Kistérség Pályázati Díj 2006” nyertese 2007/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

„Legjobb Uniós Kistérség Pályázati Díj 2006” nyertese 2007/1

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Fodor Dóra munkaszervezet-vezető Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Koordinációs Iroda



„A jövő minden korban azoké, akik képesek a megújulásra, akik képesek gyors és hathatós választ adni az újabb kihívásokra. A Többcélú Kistérségi Társulásnak éppen ez a feladata. Biztosítani az együttműködést a 79 település között, a szociális ellátás, az egészségügy és a közoktatás területén. A jövő útja, hogy azokat a pontokat keressük, amelyek összekötnek bennünket, nem pedig azokat, amelyek szétválasztanak. Közösen könnyebben és gyorsabban találunk megoldásokat problémáinkra, mint egymás ellenére.” /Dr. Gyimesi Endre, a társulás elnöke/

 

A Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2005. június 30-án alakult az ország legnagyobb statisztikai alapú kistérségeként 79 település összefogásával. A társulás székhely települése Zalaegerszeg Megyei Jogú Város, ahonnan a közös társulási forma létrehozása elindult. Kezdetben a székhely település jogi szakértői készítették elő azt a megállapodást, amely jelenleg a Társulási Tanács működését szabályozza.
A kezdeti 4-hez képest jelenleg összesen az alábbi 10 feladat közös ellátását vállalták a tagtelepülések: területfejlesztés, közoktatás, szociális ellátás, egészségügy, gyerekjólét, mozgókönyvtár, esélyegyenlőség, foglalkoztatás, gazdaság és turizmusfejlesztés, idegenforgalom, valamint belső ellenőrzés.
A társulás településszerkezete jellemzően aprófalvas, a 2005. január 1-jei népességszámadatok figyelembe vételével 79 település közül 65 község 1000 fő alatti és közülük még 47 település 500 fő alatti lélekszámú.
Zalaegerszegen és vonzáskörzetében már az 1990-es évek óta a többcélú társulás területén jelenleg is működő 6 vidékfejlesztési társulás keretein belül dolgoztak együtt az önkormányzatok. Felismerték a közös gondolkodás előnyeit és élvezték a közös munka gyümölcsét. Az elért sikereket ezeknek az előzményeknek köszönheti a térség, a települések összefogása és az ott dolgozók tapasztalata, helyismerete és főként lelkesedése nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a munkát és működtetni azt a rendszert, amelyet mintaértékűnek ítélnek meg a központi államigazgatási szervek.
Ma már 10 fős munkaszervezet dolgozik a mintaszerű működésért és a pályázati sikerekért. A munkaszervezet vezetője 2005 júniusában került a munkaszervezet élére és integrálta a 6 működő társulás vidékfejlesztési menedzsereit a szervezetbe. A menedzserek foglalkoztatása és a vezető vidékfejlesztés területén végzett korábbi szakmai tevékenysége meghozta a várt sikereket, hiszen a nagy tapasztalattal bíró szakembergárda rendkívül aktívan dolgozik és halmozza a pályázati sikereket.
Ha egy rövid számvetést készítünk az eltelt egy évről, akkor láthatjuk, hogy milyen finanszírozási előnyei származnak a településeknek a társulási működésből:
A társulás 2005 évben 25.173.000 Ft pályázatos, 68.787.000 Ft normatív, 2006. évben (szeptember 30-ig) pedig 160.201.000 Ft pályázatos, valamint 203.246.000 Ft normatív támogatást nyert el. A két év alatt mindösszesen 457.407.000 Ft támogatáshoz jutott a 79 település önkormányzata közvetlenül vagy közvetve a társuláson keresztül az összefogásnak köszönhetően.
A társulás lehívott normatíváiból 2005. és 2006. években is támogatta iskolák és óvodák működését a településeken, szociális alapellátási és gyermekjóléti feladatokra adott át támogatást idén az önkormányzatok és ellátó szervezetek részére. 2005. évben létrehoztunk 10 új gyógytestnevelési központot a községekben, amelyek kialakítását és működését idén is finanszírozzuk, ezen kívül nagyobb összeggel támogatjuk a sürgősségi orvosi feladat ellátását.
A társulás eddig 15 nyertes pályázattal büszkélkedhet, melyek közül a legnagyobb összegű az a három Közmunkaprogram pályázat, melynek első két ütemében 2005. decembertől 2006. júliusig 234 főt foglalkoztattunk településtisztasági, parkosítási és szociális feladatokra, harmadik ütemében pedig 125 főt foglalkoztattunk parlagfű-irtásra. A három program lebonyolítására 110 millió Ft-ot nyert a társulás, eredményeképpen pedig javult a települések összképe, Zalaegerszeg Várost és környékét sikerült a parlagfűtől teljes mértékben mentesítenünk.
A 15 elnyert pályázaton túl 7 újabbat adtunk be az eltelt időszakban, melyek között olyan fontos fejlesztések szerepelnek, mint a Norvég Alap forrásából komplett egészségfejlesztési terv és betegségmegelőző akciósorozat szervezése, INTERREG forrásból 45 év feletti munkanélküliek foglalkoztatása vagy LEADER forrásból kistérségi Öko-leltár készítése. A jövőbeni terveink között szerepel Foglalkoztatási Paktum kidolgozása és működtetése a kistérségben.
A társulás munkájának elismeréseként 2006. szeptember 27- én Fodor Dóra, munkaszervezet-vezető átvette a „Legjobb Uniós Kistérségi Pályázati Díjat” Dr. Lamperth Mónika, miniszter asszonytól az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Márvány Aulájában. A díjat három kistérségnek ítélték meg az országban.
A pályázat témáját az a két LEADER program adta, amelyek az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program LEADER+ intézkedéséből egyenként 90-90 M Ft támogatást nyertek el. A 6 mikrotérségből két Helyi Akciócsoport alakult: a Göcsej – Közép Zala 48 település összefogásával és az Észak-Zalai Tematikus Utak 29 település összefogásával. Az elbírálás során mindkét pályázatot támogatásra érdemesnek minősítették, így megvalósulhat a két akciócsoport helyi vidékfejlesztési terve, melyek közösen a teljes statisztikai térség (többcélú társulás) komplex fejlődését segítik elő.

 

Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
8900 Zalaegerszeg Kossuth L. u. 17 – 19.
Tel: 92/318 – 808, Fax: 92/ 318 – 809
E – mail: info@zegterseg.hu, www.zegterseg.hu

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu