A névadó Gemenc Tolna megyében, a Sió torok alatt található. Ezen a néven vált ismertté az a kiterjedt Duna menti erdőség, amelyet korunk embere természeti kincsként értékel.

A vízjárta területeket az ember természetes állapotában, vagy kis ráhatással hasznosította: halászott, csíkászott, rákászott, vadászott, szénát készített, legeltetett. A közlekedés és a szállítás bizonytalansága emberi település kialakulásának sem kedvezett.
Honfoglaló eleink becsülték az árterek gazdasági jelentőségét, ami a rideg pásztorkodáshoz kapcsolódott. Éghajlatunkból eredően évente két alkalommal is fenyegethette ínség a legelő jószágot: egyszer a nyár végére kiégett, máskor a vastag hótakaró alá került pusztákon. Az árterek jellegzetes növényzete úgy az aszály, mint a kemény tél idején is átmentette a házi állatokat.
A vizekben bővelkedő táj egyet jelentett a megélhetés és a munka fogalmával: a dunai áradás bőséggel ontotta a halat, miközben határt is szabott az emberi tevékenységnek – a folyam hordozta a hajókat, forgatta a malmokat.
A korabeli Európa fejlődési áramlatában ezen a vidéken is elvégezték az ármentesítési, folyószabályozási munkálatokat. A tájformáló munkásseregek, mérnökeik vezetésével lapáttal, kordéval, sok leleménnyel új medrekbe terelték, szabályozták, töltésekkel gátolták a Dunát. Korábban a Szekszárdig nyújtózó árterületet leszűkítették, de még így is öt-tíz kilométer széles maradt a jobb parti hullámtér. Az így kialakult hullámtérben él és fejlődik az a gemenci erdő néven ismert természeti jelenség, ami mára védett természeti érték.
Megtörtént a nagy változás. Levonult a víz, a nádasok, a farkastanyák kipusztultak, a bozótosokat felégették, az erdőket kivágták. Mivel a törvény a tulajdonost az erdő pótlására kötelezte, az a hullámtérben ültette el a „csere-erdőt”.
A sikeresen végrehajtott folyamszabályozás teremtette meg a hullámtéri erdőgazdálkodás lehetőségét. Erdészelődeink eredményes munkáját a kialakított természeti értékeken túl a mai kitermelésre érett nagy értékű erdők bizonyítják. A legszebb faállományainkban kifejezésre jut a természet, az emberi tevékenység és a szépség összhangja.
A mesterségesen kialakított környezetben, emberkéz ültette erdőkben talált otthonra a Duna ártéri szarvasállomány. A körülmények nem mindenhol alakultak oly kedvezően a szarvasoknak, mint a gemenci erdőn. Az elmúlt évszázad korábban nem létező vadászati eredményeket mutatott. A gímszarvasbikák agancsa, a trófeája biológiai mutatója is a nagyvad értékének. A gemenci tájból kikerült, elejtésük idején világelső, azaz világrekord méretekkel rendelkező csodálatos agancsok adta folyamatos világelsőség, némi túlzással trófea-aranyeső, az élőhely és a szarvasállomány kiválóságát tükrözi.
Az éles levegőjű, olykor ködös szeptemberi hajnalok és éjjelek harsogó szarvasbőgése, a természet nagyszerűsége kelendővé teszi a vadászatokat. A gemenci erdőn a gímszarvassal együtt előforduló másik vadfajunk a vaddisznó. Egyetlen nagyvadunk vadászata sem olyan érdekes, mint a vaddisznóé. Vadászatának rendkívüli változatossága mellett a tény, hogy veszélyes is lehet, növeli keresettségét.
Gemenc természeti értékeinek meghatározója a vízbőségben tenyésző jellegzetes erdőállománya és az ebből fakadó fajgazdagsága. A vizekhez közelebb, alacsonyabb fekvésben az úgynevezett puhafás fűz, szürkenyár, nemesnyár állományok tenyésznek, míg a magasabb termőhelyeken a fekete diósok, a gyöngyvirágos tölgyes erdőtárulás díszlik. Az erdő mindig szép. Minden évszak felruházza a maga sajátos szépségeivel. A tavaszi erdő madárdaltól hangos, a fák virágzanak, kilombosodnak, illat tölti be a levegőt – érezni az erdő leheletét.
A gemenci vizek, erdők, rétek élővilága igen gazdag együttest alkot. Az erdők állapotát, egészséges szerkezetét olyan ritka fajok, mint a kerecsensólyom, a réti sas, a fekete gólya, a barna kánya, a darázsölyv szaporodó állománya is jelzi.
A vizekben gázlómadarak kócsagok, gémek, gólyák halásznak. Gemenc fontos madárszállás: vonulásra itt gyülekeznek a délnek indulók, hogy aztán helyet adjanak az érkezőknek. Ősz utóján már hűvös szelek szárnyán jönnek a vendégek: récék, ludak, bukók, búvárok.
Igazi ritkaság legnagyobb rágcsálónk, a hód visszatelepítése. A hódok otthon érzik magukat a gemenci vizek mentén, szaporodnak, a táplálkozásuk sem jelent még számottevő gondot.
Az egész vidék éltető eleme, meghatározója a nagy folyam. „Múlt, jelen, s jövendő” a költő szavaival. Az elmúlt évszázad a Dunát sem hagyta érintetlenül. Az árhullámok gyakorisága, – elmaradása, a lefolyás gyorsasága, az árhullám magassága, és még számos tényező jelentősen megváltozott.
Szarvasaink, vaddisznóink gyakran átússzák a Dunát. Árvíz idején mégis gyámoltalanok. Az emelkedő víz elől nem menekülnek, megszokott élőhelyükhöz ragaszkodnak. Általában a vad zöme mindig elkésik a meneküléssel. A legnagyobb veszélyt mindig a téli árvíz jelenti. A vegetációs időszak árvizeinek kellemetlen velejárója a szúnyogok elképzelhetetlen nagy tömege. A vadállomány ilyenkor vízbe menekül a kínzó szúnyogfelhőktől, vagy szélfútta tisztásokon, olykor sűrűkben keres menedéket.
Az idei tartós vízborítás is különösen a vaddisznóállományban okozott károkat. A meglévő, idén született malacok kerültek legelőbb válságos helyzetbe. Biztonságba csak úszva juthatott a disznónépség apraja-nagyja. Az árvíz felemelte uszadékfa szövevénye, a védőkerítések akadálya gyakran megkerülhetetlen. Az elakadt, kétségbeesetten síró vadmalacot a koca nem hagyja magára. A koca jó anya. A menekülő koca e hang hallatán malacaival megáll az emelkedő vízben és várja, aggódva hívja a lemaradtat. Átázottan, a hideg vízben egyre jobban lehűlő család ereje rohamosan elfogy. A napsütötte, madárdalos, békáktól zajos erdőn szívszorító ezeket az igen kifejező hangokat megérteni. A gemenci erdők tündérvarázsának az elmúlás is a része.
A vaddisznók közismert kitűnő orruknak, fülüknek az árvízben nem veszik úgy hasznát, mint a mindennapos életükben. Az állatok viselkedési jelenségeinek és a környezettel való összefüggésének emberi megközelítése nagyon sok hibával terhelt. Fizikai közérzetüket és lélektani állapotukat nagyon gyakran hibásan értékelik és nem értik.
Az emberi gondoskodás kialakult gyakorlata működik, de nem ad és nem is adhat teljes körű védelmet a vadon élő állatok számára.
A megépített, szárazon maradó, vadmentőnek nevezett magaslatok, a korlátozott közúti, vasúti forgalom, a csatlakozó ármentett területek, az etetés, a nyugalom elengedhetetlen a vad túléléséhez.
Az árvíz épít és rombol. A természet arcát babrálgató ember nyomait időről-időre elsimítja. A természet árról árra visszavesz az emberi hódításokból. Ez a gemenci életközösség titka.
A gemenci erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként, szabályozottan látogatható.
Bemutató központ, turistaút, erdei kisvasút, erdei múzeum, hajókirándulás lehetősége várja az érdeklődőket. Sárköz népviselete, zenéje, tánca sem maradhat ki a látnivalók közül.

Kelt Baján, 2006 májusában

„Egyetlen munkahelyemen, a gemenci erdőt kezelő erdő- és vadgazdaságnál, majd jogutódjánál működhettem visszavonulásomig. Nagy ajándék az emberöltőnyi idő, ha az ember szereti, és örömét leli a hivatásában. Nekem megadatott.”