Közigazgatás átalakítás egyenlő létszám leépítés? 2006/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

Közigazgatás átalakítás egyenlő létszám leépítés? 2006/3

VIII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Bozsolik Róbert jegyző Bátaszék



„Sokan vagytok” és „létszámot kell csökkenteni” kezdetű mondatokkal sűrűn találkozott az ember többek között a Polgármesteri Hivatallal kapcsolatban is minden olyan alkalommal, amikor a helyi költségvetés összeállítása során valamilyen fontos, vagy fontosnak vélt feladat megvalósításához nem volt pénz.

 


Néhány héttel a választások után úgy gondolom Tisztelt Kollegák, ezekre a kérdésekre még jobban fel kell készüljünk, hisz valamennyi politikai erő, mindannyiunk által ismert államháztartási helyzet miatt, megjelölte elképzelései között a közigazgatás újbóli átalakítását, így ha a lelkesedés és az akarat kitart akkor át fogunk alakulni. Ez egyrészt üdvözlendő, támogatandó törekvés hisz ennek néhány pozitív lépését már korábban átéltük. Ennek keretében magunk is résztvevői voltunk a körzetközpontok kialakításának, melyek szakmai indokoltsága véleményem szerint elvitathatatlan. Részvevője voltunk az okmányirodai rendszer kiépítésének is, melynek létjogosultságát a magam részéről igen pozitívan értékelem, bár el kell mondani, hogy a kezdeti izmos állami szerepvállalás a működtetési feltételek biztosításában mára kissé lelohadt. Másrészt bírálandó, hisz a mai napig részvevői vagyunk annak a szinte „láthatatlan” folyamatnak mely során olyan feladatok tömkelegét róják a polgármesteri hivatalokra melyekhez sem személyi, sem egyéb feltétel nem párosul.
Fel kell készülnünk, mert az elvégzendő feladatok száma, a különböző központi követelmények, helyi elvárások mind, mind nőnek és valahogy ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért az átszervezés, átalakulás sokak fejében mégis egyet jelen a létszám leépítéssel.
Az ekképpen gondolkodóknak lehet, hogy igazuk van? Hisz ők – jelen esetben a képviselő-testületekről beszélek – ha érdekeik úgy diktálják, egységesen lépnek fel egy létszám leépítés kérdésében, így egy adott vitából a kívülálló laikus szemlélőknek is az az érzésük lehet, hogy a jegyző megint okoskodik.
Sajnos az ilyen tartalmú vitákban az esetek többségében alul maradunk, mert hiába a jól felépített stratégia, a megfelelő szakmai érvek, kifejtett véleményűnk nem talál fogadókészséget, hisz amit mondunk, azt „csak” egy jegyző mondja, aki a képviselők szerint elfogult, nem látja az önkormányzat érdekeit, nem kellően konstruktív, stb.
Ezt a harcot egyedül vívjuk 1990. óta. Ki hatékonyabban, ki kevésbé attól függően, hogy milyen a kapcsolata az éppen aktuális település – vezetéssel.
Az, hogy a hivatalok létszámáról, felépítéséről szóló harcokban rendre elbukunk, ez a mi gyengeségünk, hisz a mai napig nem sikerült kidolgozni egy olyan szakmai etalont, ami elfogadható, védhető, finanszírozható. Egy olyan etalont, ami ha nem is teljesen tökéletes de alkalmazható Borsodban és Tolnában, és ami alapján nem kell laikusokkal vitatkozni arról, hogy sokan vagyunk-e vagy kevesen. Tanulmányok, cikkek jelentek meg már e témában, melyek egy-egy területet, vagy éppen az egész önkormányzati igazgatásra adtak használható iránymutatást, amire próbálunk építeni, de ezeknek nincs igazi súlyuk, egy helyi vitában nem aduász. Igazán zavaró, hogy a mai napig nem dőlt el, hogy a közigazgatást milyen egységekben képzeli a szakma. Továbbra is megye, vagy inkább régió. Vagy ami minket talán jobban izgat körzetközpont vagy talán kistérség. Ezek a nyitott kérdések sem segítik a hivatal létszámgazdálkodásának kialakítását. Addig, amíg általános létszámleépítésről beszélünk, nem pedig feladathoz meghatározott létszámgazdálkodásról, addig amíg laikusok dönthetnek igazgatási feladatok ellátásához szükséges feltételrendszerről, addig amíg nem lesz olyan jogszabály, ami válaszokat ad ezekre a kérdésekre, addig kedves kollegák mindenki készüljön a saját szélmalom harcára, mert ha a lendület és a lelkesedés kitart ismét átalakulunk.
A szerző 37 éves, 1994-től dolgozik a közigazgatásban. 1996 óta Bátaszék város jegyzője.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu