Dr. Schutzbach Ferenc Tamási címzetes főjegyzője az állattartásról szóló vitaindító cikkében a vonatkozó hazai szabályozást az állatorvosi lóhoz hasonlította. Mivel ezt a hasonlatot nagyon találónak érzem, ehhez kapcsolódva szeretnék a megyei jogú város szemszögéből néhány további „kórismét” említeni.

Miskolc városban az állattartási ügyek jelentős részben a társasházakban igen nagy számban előforduló szabálytalan, vagy zavaró  ebtartásokból, illetve az ún. „peremterületek” családi házas övezetében még jelenlévő hagyományos haszonállattartások és az ugyanitt megjelenő új lakásépítésekhez kapcsolódó urbanizációs törekvések közötti ellentmondásokból adódnak.
A helyi sajátossághoz igazodva önkormányzati rendeletünkben a várost övezetekre felosztva meghatároztuk az egyes övezetekben tartható állatok számát és a tartási feltételeket.
Az előírások megsértőivel szemben a szabálysértési szankciók mellett önkormányzati hatósági ügyként a polgármestert „jogosítottuk fel” az állattartás korlátozására, illetve megszüntetésére.
Az Alkotmánybíróság azonban az állatvédelmi törvény végrehajtási rendeletére (mely a jegyzőnek ad ilyen jogosítványokat), a Ptk. birtokvédelmi szabályaira és az Ötv. 7. és 9.§-ára való hivatkozással a polgármester korlátozásra és tiltásra vonatkozó jogkörét megsemmisítette.
Ennek következtében az olyan típusú – egyébként leggyakrabban előforduló – ügyekben, ahol az övezeti besorolástól eltérő állattartással találkozunk „kényszerű” megoldásként jegyzői hatáskörben az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat és hatáskörökről szóló 245/1998. (XII.31.) Korm. rendelet alapján járunk el. A hivatkozott kormányrendelet azonban az állattartással kapcsolatos szabályok állatvédelmi szempontból történő megsértése esetére, mint pl. a mozgásigény lehetővé tételének elmulasztása, illetve az állatok megfelelő tartási helyének, gondozásának, táplálásának védelme érdekében tette a jegyző kötelezettségévé, hogy az állattartót meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy abbahagyására kötelezze, vagy a jogsértő magatartások ellen az állatvédelmi bírság eszközével fellépjen.
Az AB döntésével elvi alapokon természetesen egyetértünk, azonban ez a jogalkalmazói munkánkat bizonytalanná tette, annál is inkább, mivel ilyen típusú ügyekben indult jogorvoslati eljárások még folyamatban vannak.
Tény, hogy az állattartás állategészségügyi és állatvédelmi területei magasabb szintű jogszabályban rendezettek. Az állattartással kapcsolatban felmerülő társadalmi, együttélési problémák a magasabb szintű jogszabályok (pl. birtokvédelem) segítségével szintén megoldhatók.
Felmerül a kérdés azonban, hogy indokolt-e, illetve fenntartható-e, hogy az önkormányzat – egyébként az AB által is elismerten – rendelete útján a helyi lakosság érdekében, az egyes övezetekre kiterjedő érvénnyel, szigorúbb korlátozást vagy tilalmat állapítson meg, mint azt az országos jogszabály általános érvénnyel tette, ha ennek kikényszerítésére a szabálysértési eljárás az egyedül jogszerű eszköz.
A kérdés természetesen csupán költői, hiszen főként a nagyobb városokban nehezen képzelhető el, hogy pl. a belvárosban vagy kiemelt idegenforgalmi területen egyébként jó körülmények között, a szomszédok által is „megtűrten” lovakat vagy kecskéket tartsanak.
Az AB egy másik döntése kapcsán ugyancsak bizonytalan helyzet alakult ki. Az állategészségügyi törvény ugyanis a települési önkormányzat kötelező feladatává teszi az ebek veszettség elleni védőoltásának megszervezését a kerületi főállatorvos közreműködésével nyilvántartás és összeírás alapján. A törvény azonban nem határozza meg, hogy a nyilvántartás vezetése kinek a feladata. A jegyző nyilvántartási kötelezettségét, az ebek összeíratására vonatkozó jogkörét, illetve a jegyző szervezett oltással kapcsolatos feladatait a miniszteri rendeleti szinten kiadott Állategészségügyi Szabályzat (Áesz) nevesíti. Az AB az említett miniszteri szintű szabályokat megsemmisítette, hiszen államigazgatási feladatot, hatósági jogkört törvény vagy kormányrendelet állapíthat meg a jegyző részére. Miskolcon mintegy 18 ezer ebet tartunk nyílván. A nyilvántartást jogkövető módon az Áesz. alapján készítettük el, mely az oltások megszervezéséhez, illetve az oltást elmulasztók „kiszűréséhez” kiváló támpontot nyújtott. Bevallom, hogy a nyilvántartást törvényi, illetve rendeleti felhatalmazás hiányában is az ebtartók bejelentései, illetve az állatorvosok oltásról készített jelentései alapján tovább vezetjük, mert egyrészt kár lenne megszűntetni a kartonos nyilvántartási rendszer helyébe léptetett korszerű számítógépes ebnyilvántartásunkat, másrészt bízunk benne, hogy az önkormányzatok számára költségekkel is járó kötelező feladatellátás végrehajtási szabályai előbb-utóbb megalkotásra kerülnek.
A jogalkalmazók előtt bizonyára nem ismeretlen a veszélyes ebek nyilvántartásának problémája sem. Bátran kijelenthetjük, hogy a vonatkozó törvényi és kormányrendeleti szintű szabályozás nem érte el azon célját, hogy a kutyaviadalokra alkalmas ebek létszámát és a veszélyeztetést csökkentse. A törvény hatálybalépése óta eltelt időben (9 év), erőfeszítéseink ellenére egyetlen veszélyes ebet se vettünk nyilvántartásba, sőt a közvéleményt időnként felkavaró harapásos esetek kapcsán is eszünkbe jut, hogy a veszélyessé nyilvánítás sem egyszerű dolog, mivel igen nehéz annak bizonyítása, hogy az eb embernek vagy állatnak – ingerlése nélkül! – okozott súlyos sérülést. A pit bull terrier, mint fajta-meghatározás pedig azért nehezíti a végrehajtást, mivel Magyarországon nem elismert fajta, nem törzskönyvezik, az oltásról szóló jelentésekben sem találkozunk ilyen fajtamegjelöléssel, sőt az állatorvosok sem vállalkoznak az egyedek azonosítására.
Pedig régi igazság, hogy minden jogszabály annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle.