Vörösmarty Mihály
Csongor és Tünde (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Hubai Miklós – Vas István – Ránki György
Egy szerelem három éjszakája (Szigligeti Színház, Szolnok)

Furcsa helyzetbe került az ajánló. Fejében egymás mellé keveredett két magyar mű, melyek mondatainak dallamát még az is bizonyosan örömmel hallgatja, aki nem érti e nyelvet. Ráadásul a „szikrázó verssorok” sokszor kellemetlen, de fontos és megválaszolandó kérdéseket is keltenek a nézőben. Az ajánló ezeket a kérdéseket készül most feltenni.
Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét szinte minden évben bemutatják Magyarországon. Az elmúlt tíz év alatt éppen tíz jelentősebb bemutatója volt. Miért idegenkedünk mégis ettől a darabtól? Mert kötelező olvasmány? Aligha. Inkább talán azért, mert Vörösmartynál a valóság minden ponton keveredik a mesével, erősen filozofikus cselekménye eredeti formájában színpadon ma nemigen áll meg, hozzányúlni pedig nagy bátorság, és nagy önbizalom szükséges. Ám, ha sikerül megformálni, az eredmény lenyűgöző. Ha sikerül betűhelyesen, öncélú modernizáció nélkül elmondatni a szöveget, akkor szépségesen szép mondatokat hallhatunk.
A százharminc évvel később készült és sokszor első magyar musicalként emlegetett zenés játékot, az Egy szerelem három éjszakáját, ezzel ellentétben, nem sokszor láthatjuk. Pedig hány parádés szerepe van! Hány kőbe vésendő mondat röppen fel benne a színpadról! Vagy tán éppen ezért látjuk ritkán? Talán bizony még mindig fáj szembenézni régi önmagunkkal, még mindig nem tudjuk elfogadni: ez is Magyarországon történt? Talán bizony még mindig fáj hallani azt a felvonásvéget, ami még a legfásultabb nézőt is felrázza: „Várd ki ezt az éjszakát, nemsokára itt a hajnal.”. Hányadik hajnalunkra is várunk? Várunk-e még hajnalt egyáltalán?
„Csalatatlan tiszta csók”
Vajon véletlen-e, hogy mindkét darabban szerepel egy-egy, a mai fülnek furcsán alakított szó: „illetetlen”, „csalatatlan”? Vajon véletlen-e, hogy mindkét darab alapvetően arra kíváncsi, hogy létezik-e, létezhet-e ma még tiszta szerelem? Létezhet-e ma még oly tiszta szerelem, mely esetében egy éjszaka után, mikor is a tündérlánynak „Dús aranyló hajazatja / A szép ifjat elborítja”, nos, szóval ezután is az ajak illetetlen marad? Avagy a másik darab kérdését feltéve, létezhet-e ma oly tiszta szerelem, ahol bizonyosan csalatatlan marad a tiszta csók?
Könnyű rávágni a gyors igent vagy nemet. De ha elgondolkodunk, már nehezebb őszinte választ adni.
„Barbár kornak vagy a gyermeke…”
E két darabban el kell fogadnunk, hogy Júlia és Bálint szerelme tragikus véget ér, és ma már azt sem tudjuk meg bizonyosan, vajon Tünde és Csongor szerelme beteljesül-e. Mert Székesfehérváron az előadás végén nem látjuk meg, hogy Csongor elindul-e Tünde felé, mikor a lány végső egymásra-találásuk után csendesen elsétál mellőle, s csak annyit szól: „Jer”. Talán Böske (Ilma) és Balga boldogsága az egyetlen igazi boldogság? Fergeteges lagzijukkal indul a történet és számukra egy tál levesnél véget is ér, ők az irigylendő egyetértésben elfogyasztott étkezés után már nem szólnak többet.
„Hiába itt a tiszta szó…”
Az Egy szerelem három éjszakájában a humanizmusról dalban folytatott vita minden egyes alkalommal megborzongtatja az embert. Szolnokon is. Ha csak ezt az egyetlen számot hallottuk volna az este, ha csak ennyi lett volna, ami megszólal, akkor is érdemes lett volna eljönni. „Csak a szúrni, vágni, ütni…?” Valóban?
Két magyar színmű, két nagyon eltérő darab, két nagyon eltérő előadás. Vörösmarty művét alaposan felforgatták, a felfoghatóság kedvéért röpültek a verssorok hátulról előre, és gyönyörű dalok tömege segíti megérteni a mű hangulatát. Szolnokon egy nagyon szigorúan szöveghű előadást kapunk. Az új székesfehérvári színház színpada mindent megenged, amit egy rendező fantáziája megalkotni képes. Van tűz, van víz, van kiváló hangosítás: ezen a színpadon mindent lehet. Szolnokon egyetlen zongora kíséri a dalokat, és a szereplők természetes hangja kell, hogy betöltse a szobaszínházat.
És mégis annyi minden közös ezekben az előadásokban! A Csongor és Tünde a hihetetlen mértékű átalakulás ellenére megmaradt Vörösmarty gyönyörű látomásának, az Egy szerelem három éjszakája továbbra is félelmetesen érzékelteti az érthetetlen és megmagyarázhatatlan halál tragikumát. A gondolatok hasonlósága és a játék természetessége mellett ez a két előadás azt is bizonyítja, hogy a legnehezebb darabokat, a legnehezebb gondolatokat nagyon is érdemes színpadra vinni. Mert eljönnek a fiatalok, eljönnek a középkorúak és eljönnek az idősek. És csend van, és csodálkozás. Nem iskolai műsort látunk.
Miért nézzük meg oly ritkán ezeket a gyönyörű darabokat? Talán, mert nem merünk hinni a tündérmesékben? Talán, mert nem merünk hinni az igaz szerelemben? Menjünk el mégis a színházba, és utána jussanak eszünkbe Vörösmarty azon szavai, melyek ma bármely divatos menedzser-ifjúnak is kedvencei lehetnének: „… élj, s mozogj, hogy életet ne únj.”