JEGYZŐ – no mit jegyez ő? 2006/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Lazíts!

JEGYZŐ – no mit jegyez ő? 2006/4

VIII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző Hajdúszoboszló



JEGYZŐ – no mit jegyez ő?

 

Tűzoltó vagyok s katona, vadkárt is rendező jogász,
ha pedig valaki egy újabb jogszabályhelyre rábök,
kijön, hogy érettségi tételnök.

Hatásköröm tehát számos, jogszabályba foglaltan,
nem vagyok ám tőle álmos, hisz sokak által elvártan
gyakorlom, mert feladatom számtalan.

Az állam embereként hatóság jogkörök, önkormányzati szerepben
testületi – hivatalvezetői örömök, mindebbe belejátszik a törvényesség fő őreként,
– mert jót akar – a közigazgatási hivatal.

A parlament – mint jogszabálygyár – termel nekünk rendesen,
nosza csak véleményezd, akkor aztán nem mondhatod, mint így,
hogy: valami s ellentettje egyszerre igaz hogyan legyen?

Időmet más osztja be, azzal én alig rendelkezem, hiába van
egyszerre sok gazdám – ki mind mást várna -, kitolhatnak tehát velem,
s mint kinek nincs párja, vagyok egy apátlan-anyátlan árva.

Választások adják főnökeim sorát (ezzel a meglevőket szaporítják)
rendje van ám ennek is, pluszként sorjázik a felelősség,
hogy valaki szabályosan nyerjen is.

Országosan és helyben: képviselő, polgármester, választott közéleti funkció,
ha betöltve van hamar levonódik a súlyos konklúzió:
az eredmény mindenkinek úgysem jó.

Ám ezzel úgymond végetért a haddelhadd, elül a csatazaj,
hihetjük, hogy demokratikusan folytatódik … majd egyszer csak:
újfent kezdődik a kampányízű folyamat.

S míg zajlik a demokrácia szakasz, a jegyzői munka el nem maradhat,
szortírozhatok naponta: mi az amit képes vagyok elvégezni,
s az ami későbbre, vagy végleg elmarad.

Mire már a régi szerepeket megtanultam, elmélázni nincs okom,
mert bezúdult észrevétlen az európai uniós alkalmazkodáshoz
szükséges többlet-feladat halom.

Jogharmonizáció, uniós jogalkalmazás, kistérségi reform, pályázatkezelés,
közbeszerzés, belső ellenőrzés, ügyvitelkorszerűsítés … nincs menekvés:
ha értem, ha nem mind az enyém és kész!

Bár egyedül vagyok, de szerencsés, ha van hozzá csapatom, hisz
rólunk egyre többen mondogatják: sokan vagyunk és
unatkozunk minden napszakon!

Szakmámban nap mint nap előáll a  váratlan,
rendkívüli helyzetek misztériuma, hogy kezdjek hozzá,
ki segít nekem, hogy jó helyen nyúlhassak oda.

A jegyző – no mit jegyez ő: átrágja magán teméntelen irományon,
megtanulja lényegét, s az egyszerre több rendező kívánsága szerint
megpróbálja jól játszani szerepét.

Olyan mint a színész, amihez szintén kell ész és kiállás
a jó ügyért, de a különbség alapvető: az előadást nem honorálja
taps, mert mindenkinek jól mégsem játszhat ő.

Ha nem fogja fel idejekorán, hogy véges ám a repertoár,
helyben állva, tátott szájjal sültgalambra vár,
egyszerre csak reá omlik a védelemnek hitt menedékvár.

Ő az egyszemélyi felelős, bárki bármit tesz, vagy nem tesz, kézzel fogható:
az önkormányzati szférában ő lesz az aki, okkal-ok nélkül
igazából felelősségre vonható.

A konstrukció mégis így jó, mert nagyon nagy az élvezet,
nem kell ehhez túl nagy hűhó, talpon marad sokáig az,
aki dolgozni is, nemcsak taktikázni szeret.

Amikor már túlteng a lelki teher, s a szelepen ereszteni kell,
a jegyző megjegyzi azt is, hogy mit iszik a zenekar,
ha lazításként egy jó nagyot mulatni akar.

Az összes versszak egy híján húsz, ráadásként íme itt van:
képzés és idő híján a jegyző csak autodidakta,
feladataira nem mondható, hogy akármelyik eltehető ad acta.

Számban szerencsés a huszonegy, tudjuk be hát azt is ennek:
hogyha nem jön elismerés, lesz nekünk az kitüntetés,
ha a pályafutást fegyelmi nélkül ússzuk meg.


 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu