Okmányirodák szakmai konferenciája 2006/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Okmányirodák

Okmányirodák szakmai konferenciája 2006/5

VIII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Tomcsenkó József Okmányiroda vezető Dunaharaszti



A köztisztviselőkkel szemben támasztott követelmények sorában az elsők között szerepel a szakmai felkészültség, ami a munkájuk ellátásához szükséges ismereteket jelenti. Úgy gondolom, a közigazgatásban talán az egyik legsokrétűbb terület az okmányirodai szakfeladatok ellátásában jelentkezik.

 


Az utóbbi években szinte egymást érik az új (vagy módosított) jogszabályok, rendelkezések, módszertani útmutatók és sok olyan előírás, mely az alapvető munkavégzéshez szükséges. A korszerű munkavégzés megkívánja a naprakész elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzését.
A Dunaharaszti Okmányirodában felismertük, hogy nem csak piaci alapon szervezett oktatások biztosítják a jó felkészülést. Ezért Pethő Zoltán jegyző úr támogatásával saját kézbe vettük az irodai dolgozók képzését, melyet más irodák bevonásával egyeztetve hétvégén rendeztünk. Ez irányú tapasztalatokra építve került sor második alkalommal az Okmányirodai szakmai napok megszervezésére 2006. szeptember 8-9-10-én Makón.
A Csongrád és Békés megyei irodákból 70 fő igényelte, hogy a Központi Hivatal szakirányítása, a Megyei Közigazgatási Hivatalok és Ügyészségek vezetői tájékoztassanak az aktuális feladatokról, és az elmúlt időszak ellenőrzéseinek tapasztalatairól.
Pénteken délután a VPOP Szegedi Parancsnoksága ismertette a regisztrációs adóval kapcsolatos észrevételeket.
Ezután a Ramsys Rt mérnökinformatikusai beszéltek a korszerű ügyfélirányításról, és az E-közigazgatáshoz integrálható rendszerről. Interaktív előadás keretében hallottunk a hamis, illetve a hamisított okmányok felismerhetőségéről.
Szombaton a Központi Hivatal főosztályvezetői először plenáris ülésen ismertették a strukturális változásokat, majd késő délutánig tartó szekcióülésekben került sor a szakterületeket érintő konzultációs kérdések átbeszélésére, melyek során a résztvevő tíz iroda ügyintézői és vezetői osztották meg egymással tapasztalataikat.
Vasárnap reggel a Békés Megyei Főügyészség helyettes vezetője és a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal hatósági főosztályvezetője tartott előadást a KET bevetését követő elmúlt időszak elsődleges tapasztalatairól, és az okmányirodai ellenőrzésekről. Hangsúlyozták, hogy tisztában vannak az okmányirodák leterheltségével, az ott folyó szakmai munka jelentőségével. Rendkívüli törvénysértést nem tapasztaltak, tekintettel az irodai vezetők és ügyintézők magas szintű szakmai ismeretére és az ügyfélbarát munkavégzésre. Ezt elsősorban a Békés Megyei ellenőrzésekre tudták alapozni. Kifejezték együttműködő támogatásukat az egységes jogértelmezés és a jogalkalmazás vonatkozásában.
A hétvégi programban szó esett az Országos Okmányirodai Klubhálózat (OIR Klub) munkájáról. A beszámolót a Debreceni Okmányiroda vezetője tartotta. Ismertetésre került, hogy ez a klub olyan átfogó szakmai segítséget tud nyújtani az okmányirodai munkához, mely mindig az aktuális problémákat tárja fel, és azok kezelésére ad iránymutatást.
Határozottan állítható, hogy a Makó Város Polgármesteri Hivatala által biztosított helyszínen ismét olyan okmányirodai feladatkörbe tartozó, illetve azokat érintő kérdések kerültek napirendre, melyek az országosan elvárható egységes okmányirodai ügyintézést támogatják. Ebben nagy szerepe van Makó város jegyzőjének, Dr. Bánfi Margitnak, és munkatársainak, Csomor Ágnes hatósági osztályvezetőnek, valamint a kezdeményező Kalászné Slajchó Edit okmányiroda vezetőnek. Valamint a Dunaharaszti Okmányirodában dolgozó Tóth Sándor irodavezető-helyettesnek, aki személyi és helyi ismereteit felhasználva végezte szervezői munkáját.
A résztvevők és az előadók hangsúlyozták, hogy a közigazgatásban dolgozó köztisztviselőknek gyakrabban kell ilyen találkozókat szervezni. Mivel az itt szerzett tapasztalatok nagymértékben hozzájárulnak a minőségi munkavégzéshez, melynek elsődleges fokmérője az elégedett ügyfél.
Megköszönöm a Központi Hivatal részéről Gaálné Kovács Györgyi főosztályvezető, Dr. Csatári László főosztályvezető, Dr. Pongrácz Tamás főosztályvezető, Körmöczi Ernő vezető főtanácsos, Péterfalvi Norbert fejlesztő informatikus, Rajnainé Dr. Hugyecz Ilona Békés Megyei főügyész-helyettes, Dr. Kelemen József Békés Megyei Közigazgatási Hivatal hatósági főosztályvezető, Dr. Bene Edit OIR Klub elnök, Sáringer László VPOP Szegedi Igazgatóság előadója, Drimmer Péter és Fórián Tibor fejlesztő informatikusok részvételét, segítőkész támogatását a program sikeres lebonyolításához.
Minden résztvevőnek ezúton is köszönjük az aktív közreműködést, és azt, hogy a három napos program keretében hétvégéjüket is feláldozva az önképzés ezen módját választották a szakmai tudásuk gyarapítására. Bízom abban, hogy olyan emberi, munkatársi kapcsolatok alakultak ki, melyek az elkövetkezendő időszakban további támogatást adnak a sikeres szakmai munkához.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu