A helyi önkormányzatok finanszírozási nehézségei sajnos évek óta köztudottak: a 2000. évi 259-ről 2005-re ennek többszörösére, 912-re duzzadt a működésképtelenség miatt állami támogatásban részesülő önkormányzatok száma. Az ezen a címen kifizetett összeg pedig évek óta 3 milliárd forint körüli összeget jelent (2006-ban pontosan 2 milliárd 921 millió).

Az állami támogatásra való jogosultság és a különböző fizetési elmaradások, késedelmek azonban az esetek túlnyomó részében nem vonnak maguk után fizetésképtelenség megállapítására irányuló (vagyis ún. adósságrendezési) eljárást.
A korábbi évek tendenciájának megfelelően – országosan – jelenleg 5 önkormányzat érintett e tekintetben (1 esetben mindez nemrég zárult le).
Az eljárás – amelyet az 1996. évi XXV. törvény szabályoz részletesen – kezdeményezésére egyaránt sor kerülhet a helyi önkormányzat valamint a hitelezők oldaláról (a törvényben taxatív módon megjelölt esetekben például, ha az önkormányzatnak 60 napon túli elismert, de ki nem egyenlített tartozása áll fenn). A feltételek fennállása esetén a képviselő-testület dönt a kezdeményezésről, ennek hiányában azonban a polgármesternek objektív felelőssége áll fenn az ezirányú lépés megtételére a bíróságnál. Hitelezői kezdeményezés esetén ugyanakkor a követelés jogosultjának szembe kell nézni azzal is, hogy pénzéhez csak jóval az eljárás megindítását követően tud hozzájutni (az egyéb, őt megelőző igények kielégítését „bevárva”).
A kezdeményezés alapján a bíróság dönt: az eljárás kezdő időpontja az erről szóló döntés Cégközlönyben való közzétételének napja.
Az eljárás új helyzetet teremt az önkormányzat életében, a hitelezők ugyanis ezt követően 60 napig (ami jogvesztő határidő) jelenthetik be igényüket. Ezáltal gyakorlatilag „tiszta lappal” indulhat az önkormányzat: csak a ténylegesen bejelentett passzívákkal, kötelezettségekkel kell számolnia. Az is fontos következmény, hogy a pénzügyi egyensúly érdekében kidolgozott stratégia végrehajtását – a fenti határidő lezárultával – előreláthatólag már nem veszélyezteti valamely releváns új körülmény felmerülése. Azon rendelkezés pedig, amelynek alapján a 60 napon túli hitelezői követelések csak az adósságrendezési eljárás befejezését követő 2 év múltán (peres eljárásban) érvényesíthetőek, biztosítja az adósságrendezés által létrejött, kezdetben még viszonylag törékeny financiális helyzet fenntartását, a folyamatos pénzügyi likviditást.
Ugyanakkor az eljárás megindulásának az is kézzelfogható jele, hogy a törvényben taxatíve felsorolt kötelező önkormányzati feladatok (közutak fenntartása, óvodai, iskolai nevelés, oktatás, egészségügyi ellátás stb.) és egyes kiemelt, a lakosságot közvetlenül érintő közszolgáltatás kivételével egyéb kiadást az önkormányzat nem finanszírozhat (ha az önkormányzat erőforrásai ezekre sem elegendőek, akkor külön állami támogatás igénybevételére jogosult). Fejlesztési, beruházási kiadások vállalására tehát – az eljárás ideje alatt – jogszerűen nem kerülhet sor.
A pénzügyi egyensúly személyi garanciáit a bíróság által kirendelt pénzügyi gondnok valamint az ő elnökletével létrejövő adósságrendezési bizottság tevékenysége jelenti. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a törvény értelmében lényegében minden nem kizárólagos testületi hatáskörbe tartozó döntést kizárólag ezen bizottság hozhat meg, valamint minden kifizetés és kötelezettségvállalás csak a gondnok ellenjegyzése mellett válik teljesíthetővé.
Az eddigi tapasztalatok szerint a megindulástól számított másfél éven belül lezajlanak az adósságrendezési eljárások: ennyi idő általában szükséges a megszorító intézkedések végrehajtására és ennek eredményeként a pénzügyi egyensúly helyreállítására, megteremtésére. Az eljárással és magával a törvénnyel a jogalkotó által elérni kívánt fő cél tehát az önkormányzat pénzügyi egyensúlya, fizetőképessége mielőbbi helyreállítása.
Amint az közismert, az utóbbi időszakban – főként 2007 eleje óta – jelentősen megnövekedtek a helyi önkormányzatok számára is rendelkezésre álló, fejlesztésre, beruházásra fordítható erőforrások. Ez egyrészt lehetővé teszi, hogy minél rövidebb idő alatt sikerüljön felzárkózni a kontinens nyugati feléhez, másrészt azonban új „veszélyeket” is hordoz magában. Hiszen a pénzek felhasználása során nem elsősorban politikai érdekek, megfontolások kell(ene), hogy főszerepet játsszanak, hanem a gazdasági és pénzügyi racionalitás, hatékonyság, eredményesség szempontjai. Az olykor „grandiózus” és jól hangzó tervekből, elképzelésekből eredő kiadások ugyanis könnyen az önkormányzati költségvetés terheinek kóros „elszabadulását” eredményezhetik.
A felelősség persze közös: a döntéshozókat és a pályázókat egyaránt terheli, hogy –olykor félretéve az önös politikai szempontokat – mindenkor a lehető legoptimálisabb módon kerüljön sor a pénzek elköltésére, felhasználására.
Ellenkező esetben ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a Cégközlöny bejegyzései feltűnően sok, önkormányzatot érintő információt tartalmaznak majd.