Ugyan a statisztikai adat mellbevágó: hazánk felnőtt lakosságának közel hetven (!) százaléka semmilyen módon nem használja az internetet, ettől még a „jövő útja” kétségtelenül a közigazgatási eljárások elektronikus módon történő intézése. A kérdés csak az, hogy mennyire közeli (vagy távoli) ez a jövő, ki és hogyan teremti meg ennek a feltételeit?

A közigazgatási hatósági eljárások és szolgáltatások általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvénynek (Ket.) az elektronikus ügyintézési és hatósági szolgáltatási fejezetéhez fűzött indokolás (kommentár) szerint „a törvényben megjelenő szabályozás a realitásokra épül”, azért kicsit időelőttinek (majdhogynem nagyképűnek) tűnt (és tűnik!) a Ket. 160.§ (1) bekezdésének azon rendelkezése, hogy jogszabály „…eltérő rendelkezése hiányában a hatóság a közigazgatási hatósági ügyeket elektronikus úton is intézi”.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy hatósági ügyet lehet elektronikus úton (interneten, e-mailen) is kezdeményezni, majd a szintén elektronikus formában elvégzett esetleges eljárási cselekmények után, a döntésről az ügyfél szintén ilyen módon értesül.
Ugyan a már hivatkozott törvényi kommentár szerint „az ügyfelek maguk döntenek arról, hogy elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat kívánnak-e igénybe venni”, ehhez azonban az ügyféli oldalon is teljesíteni kell bizonyos feltételeket (elektronikus aláírással vagy egyedi azonosítóval való rendelkezés stb.).
A hatóság esetében már más a helyzet, őket – szabad döntésükön kívül – elektronikus szolgáltatások nyújtására jogszabály is kötelezheti.
És itt álljunk is meg egy pillanatra, hiszen az e-igazgatás, e-ügyintézés és más jól hangzó kifejezések tartalma kapcsán sincs igazán rend. Dicséretes dolog az, hogy egy önkormányzat honlapjáról nyomtatványok tölthetők le, időpont és sorszám kérhető ügyfélfogadásra, ám ez még messze nem e-közigazgatás. Ahhoz, hogy erről beszélhessünk, meg kell felelni a Ket. 167.§-ában írt feltételeknek is. Ez pedig úgy szól, hogy „a hatóság az elektronikus ügyintézés, illetve szolgáltatás teljesítéséhez csak olyan informatikai rendszert vehet igénybe, amely biztosítja a hatóságok egymás közötti, valamint az ügyfelekkel való biztonságos kapcsolatát, az adatvédelmi szabályoknak megfelelő adatkezelést és hiteles dokumentumcserét, továbbá az elektronikus iratoknak a jogszabályban meghatározott formában és a levéltári szabályokban meghatározott ideig történő archiválását, továbbá alkalmas más, az említett célt szolgáló informatikai rendszerekkel történő együttműködésre”.
Kérdezem én, hogy van-e valakinek hiteles információja, hogy pl. a háromezer önkormányzatnál az elmúlt tíz-tizenöt évben az un. „csináld magad” mozgalomban barkácsolt informatikai rendszerek milyen módon és mennyiben felelnek meg a szakmai és jogszabályi elvárásoknak?!
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által jegyzett és a közelmúltban köröztetett Ket. módosítás-tervezet indokolása legalább kritikusan megállapítja, hogy „…a Ket-nek az elektronikus eljárást lehetővé tevő rendelkezése – néhány kivételtől eltekintve – nem valósult meg a gyakorlatban. Ez két okra vezethető vissza. Jelentős probléma egyrészt, hogy az ágazati jogszabályok számos esetben éltek a Ket. által biztosított lehetőséggel, hogy az elektronikus eljárás lehetősége kizárható. Másrészt a technikai feltételek jelenleg még több hivatal esetén nem adottak az elektronikus eljáráshoz.” (Gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy a két ok összefügg: a feltételek hiánya miatt zárták ki az elektronikus eljárást!)
A hivatkozott tervezet részletesen ismerteti az e-kapcsolattartás tervezett és kibővített törvényi szabályait, amellyel önálló fejezet foglalkozna a módosított Ket-ben.
Egy dolgot sehogyan sem tudtam felfedezni a tervezetben, még utalás sem találtam arra, hogy a tervezett szabályokhoz szükséges személyi és tárgyi fejlesztések milyen forrásokból valósul(hat)nak meg. Arra még csak gondolni sem merek, hogy a kormányzat feladata – megint – kimerülne a puszta jogalkotásban, mert akkor ezen a téren érdemi előrelépés ismét nem várható.