Miért (nincs) not free lunch? 2009/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

Miért (nincs) not free lunch? 2009/5

XI. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemző




A pénzügyi válság és a recesszió okán egyre gyakrabban hangzik el felelős vezetők és döntéshozók szájából az a mértékadó igazság, hogy az életnek nincs olyan szeglete és területe, ahol bárki – bármikor előre kifizetett ingyen ebédről álmodhatna, illetőleg valakitől azt remélhetne. Mindez természetesen igaz a közigazgatásra is, amely azért fontos, mivel e szegmens tekintetében így ez nagyon ritkán hangzik el, pedig ennek itt is bőven van üzenet-értéke és létjogosultsága.

 

Miért fontos erről együttgondolkodni? Mindenképpen azért, mert sok példa azt mutatja, hogy ennek szemlélete, igényessége még nem jellemzi látásmódunkat. Vegyünk néhány példát, amely ezt mutatja. Ilyen pl. az, amikor:
• a döntéseket meghozzuk, de annak szervezeti és létszám-konzekvenciáit nem vonjuk le, s az átszervezés ellenére is ott szaladgálnak azok, akiknek már nem lenne helyük a rendszerben;
• átszervezést követően hetekig nem szólnak az érintettekhez, mindenki ún. lábhoz tett fegyverrel méla lesben ül és vár. Várják a csodát, a megvilágosodást, amely gyöngyvirágtól lombhullásig vagy bekövetkezik, vagy nem. Nincs ennél egyébként demotiválóbb, deprimálóbb, s ha sokan nem is tudják, mit jelentenek ezek, azok is sejtik, hogy ez rosszat sejtet. S gondolják el, ha ez az állapot állandósul és rátelepszik a mindennapokra?;
• nemcsak a folyosón, de már az egymás közötti dolgozói disputákban is megjelenik annak szimptomikus tünete, amely úgy összegezhető: nem baj, hogy hetek óta nincs semmilyen munka, de legalább kapjuk a fizetésünket. Ide eljutni egyébként nem könnyű és nem semmi, s főleg gáz, ha ez minisztériumokban tetőződik, s éri el csúcspontját. Hogy miért? Hát mindenképpen azért, mert ez, ha akarjuk, ha nem kisugárzik. Innen azután visszajönni, s lelkesülten munka után áhítozni, hát enyhén szólva is optimistán reménytelen;
• Murphy-től tudjuk, hogy az íróasztal magának csinál munkát, ezért a fenti oxigénhiányos időszakokban ezt mindenképpen ajánljuk érdemben megfontolni. Akkor, amikor ingerszegény időszakban hetekig nincs, vagy alig van munka, mindenképpen fontos a régi, bevált metódust alkalmazni. Hogy mi ennek a lényege? Hát az, hogy ilyen időszakokban se henyélj, ne tunyulj el, hanem: dolgozz az íróasztalfióknak! Az íróasztalfióknak történő munkálkodás egyfajta sajátos befektetés, amelynek produktumait később bármikor elő lehet rántani, a jó lesz majd valamire elv jegyében. Ha viszont nem spájzoltunk be ezekből az anyagokból, tervezetekből, akkor a későbbiekben nem lesz mit elővenni és kellemetlen meglepetések érhetnek, illetve érnek bennünket;
• a kóma-szerű bénultság csak fásultabbá tesz, ezért soha ne adjuk át magunkat ennek az állapotnak. Aki átélt már ilyet, vagy ehhez hasonlót, az tudja, miről beszélünk, s utólag az ilyen helyzet vagy időszak indokoltan tűnik rémálomnak;
• az átszervezések másik oldala és hozadéka mindig a névtáblák, borítékok, levélpapír-garnitúrák cseréjének nagy indukálója, amely, ha nem ésszerűen élünk velük, akkor könnyen magával ragad(hat) valamennyiünket.
Amit érdemes megfontolni:
 ha túl gyorsan reagáljuk le az átszervezés hatásait, akkor lemaradhatunk a következőről. Hogy miért? Mert csak a változás állandó!
 levélpapírt nem biztos, hogy muszáj cserélni, mivel a régi is átszabható, sőt elektronikus fejléccel az új már erdőirtás nélkül intézményesíthető. Ne feledjük: állítólag Henry Ford, bármennyire is megengedhette volna magának, még a beérkezett levélborítékokat is arra használta, hogy azokon jegyzeteljen, azokra ötleteket skicceljen fel,
 névjegyek és egyebek dolgában is érdemes fontolva haladónak lenni, mivel azok miatt is igen sok fát kell kivágni
 autók, egyéb státuszszimbólumok ügyében soha ne legyünk kevéssé, illetve eléggé mértéktartóak, mivel az allűrök kerülnek a legtöbbe, s a szükségtelenül elkerülhetetlen dolgok visznek el valamennyiünket a legrosszabb utakra és irányokba.
S mindez azért a legérzékenyebb és legcsúszósabb elemrendszere az ún. not free lunch portfólióknak, mivel azoknak csak igen kevesen (élő ember talán alig) tudnak ellenállni.
Hát ez mindenképpen a megtehetek, de nem teszem igazi jellempróbája, puritánság jeligére. Jó hír az, hogy mindenesetre ismerünk olyanokat, akiknek ez sikerül(t). S azok sem azért tették, hogy kollégáik fizetett hirdetésben emlékezzenek meg e jeles tettükről.
Bizonyára nem teljes a jellemző példák sora, de arra mindenképpen jók, elégségesek, hogy ráirányítsuk e közös figyelmet az ún. not free lunch problematikára.
A dolog pikantériája feltétlenül az, hogy a közjóért és közérdekért dolgozók ebédjét egyébként is az adófizetők állják.
Minden, ami e fölött, s emellett van, az olyan ráadás, amelyek esetében még körültekintőbbnek, mérlegelőbbnek, ha tetszik önkorlátozóbbnak kell lennünk. Az nem érv, hogy nem számít, mivel úgyis a közösből megy! Olyan időket élünk, amikor a not free lunch programnak komoly tartalma van, azt nem kezelhetjük csak a szlogenek, a poénvadászatok szintjén. S, hogy senki számára nincs és nem lehet ingyen ebéd, önmagunk miatt – legfontosabb, mivel a gyomorrontásnak, s az elszaladt velünk a ló effektusnak, egyszer mindig megjön (meglesz) a böjtje is. Mindezt érdemes megelőzni és elkerülni!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu