Engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy jelen írásommal ne egy jogszabály alkalmazásával kapcsolatos konkrét kérdésekre adható válaszokat, hanem a végrehajtás során felmerülő anomáliák, mint nem kívánatos jelenségek létét taglaljam.

Folyó év március 31. napján hatályba lépett a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet /a továbbiakban (R.)/. Az (R) elfogadásának jogpolitikai indoka kétségtelenül a folytatni kívánt gazdasági tevékenység jogszerű megkezdése lehetséges időpontjának a korábbi szabályokhoz képesti előbbre hozása, és a vállalkozói oldalon az oly sokat emlegetett adminisztratív terhek csökkentése. A jogalkotás filozófiája – különösen a napjainkban tapasztalható gazdasági helyzetben – elismerésre érdemes. Egy jogszabály gyakorlati életben történő alkalmazhatóságával kapcsolatban esetlegesen felmerülő problémák azonban messze túlmutathatnak a fentieken. Exemplis discimus, azaz a példákból tanulunk. Jelen értekezésem témáját képező leheletnyi szabályozó vonatkozásában fokozattan érvényes a sentencia: hatályba lépése kapcsán hivatalunk – az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal – az elsőfokú hatóságok munkájának segítése érdekében a régióban összegyűjtötte az (R) értelmezésével kapcsolatos, és a gyakorlat korábbi tapasztalatai alapján (is) felmerülő kérdéseket. Megkeresésünkre rövid idő alatt 65, azaz hatvanöt kérdés érkezett, melyek némelyikének megválaszolása komoly fejtörést okozva, régió szintű egyeztetés összehívását igényelte. Természetesen sor került a jogalkotásáért felelős szakminisztérium állásfoglalásának beszerzésére is, azonban számos kérdés továbbra is nyitott maradt. A probléma fő okaként talán az elsők közt említhető, hogy a jogalkotó a legegyszerűbb szituációkból kiindulva alakította ki az irányadó regulákat, holott az életben – ahogyan az már oly sokszor bebizonyosodott – gyakran a tipikus az, ami a legritkábban fordul elő. Így maradhat továbbra is bizonytalan többek közt, az (R) igen egyszerűnek és világosnak tűnő 11. §-ának (6) bekezdése kapcsán, „a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényben meghatározott kistérség székhelye szerinti települési, kerületi önkormányzat jegyzője a (4) bekezdés szerint megküldött iratok alapján a már működő telepet a rendelet hatálybalépését követő 60 napon belül, a (5) bekezdés szerint megküldött iratok alapján – ha az ipari tevékenység bejelentés-köteles – haladéktalanul nyilvántartásba veszi. A jegyző a bejelentés-köteles tevékenység nyilvántartásba vételével egyidejűleg a telepengedélyt bevonja.” hogy mi a jogszerű eljárás abban az esetben, ha az ügybeli telepengedély telepengedély-köteles és bejelentés-köteles tevékenységeket is tartalmaz. Az ugyancsak szimplának tűnő iránymutatás szerint a korábban kiadott telepengedélyt részlegesen, csak a bejelentés-köteles tevékenység vonatkozásában kell bevonni. A problémát az egyszeri jogalkalmazó számára az okozhatja, hogy az előbbi intézkedés eljárásjogi, sőt, ha szigorúan vizsgáljuk a dolgot anyagi jogi alapja is hiányzik. Az (R) soron következő módosításai a gyakorlat által felszínre hozott nehézségek egy részét nyilvánvalóan orvosolni fogja. Azonban a jogbiztonság kritériumának, mint általános jogelvnek az érvényre juttatása fordított sorrendet igényelne: már az eredeti jogalkotás szintjén minimalizálni a problémás esetek előfordulásának lehetőségét. A kívánatos cél elérésének az eszközei a jogalkotási metodika eljárásrendjében rendelkezésre állnak, hiszen e jogszabály tervezetét is országszerte rengeteg közigazgatási szakember véleményezte. A felszínre került anomálik száma – remélhetőleg csak a látszat szerint – azonban egyenesen arányos a begyűjtött, ám meg nem szívlelt, jobbító szándékú észrevételek számával. A mondás szerint a cél szentesíti az eszközt, azonban talán nemcsak a jogalkalmazó bürokraták eljárását könnyítené meg az, ha a jó cél elérése érdekében közösen sikerülne megtalálni, megalkotni a megfelelő eszközt. Az államigazgatásban rengeteg alacsonyabb szinten tevékenykedő, ám a gyakorlati végrehajtás esetleges béklyóit „legfelsőbb” szinten ismerő, jobbító szándékú kolléga igényli és egyben nyitott egy effajta közös, mindennapi életünk jogi kereteit megteremtő munka iránt.