128 település egy hálózaton 2000/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

128 település egy hálózaton 2000/4

II. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Svecz István



Dr. Barta László 1958. május 12-én született Ózdon. Nôs, két gyermek apja. Államigazgatási Fôiskolai végzettséggel és jogi szakvizsgával rendelkezô állam- és jogtudományi doktor. 1997 óta Nógrád megyei fôjegyzô. Tevékenyen részt vett az Intelligens Régió program kidolgozásában.

 

– Az intelligens régió mint fogalom még ma is újdonságot jelent, mi volt az elôzménye annak, hogy Nógrád megye elsôként lépett-e területen?
– A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése korán felismerte, hogy hazánkban az állampolgárok életlehetôségeit jelentôsen befolyásolja az ország településszerkezete. Nógrád megyében az aprófalvas jelleg erôsen meghatározó. Ennek a sokszor hátrányos helyzetnek enyhítôje lehet az informatikai eszközök által kínált lehetôségek kihasználása. Országos érdek tehát az európai színvonalú integrált rendszerek működtetésének elôsegítése, amely a számítástechnika segítségével biztosítja a megyében – mint régióban – meglévô információ mennyiség szélesebb körű felhasználását annak érdekében, hogy az állampolgár a lehetô leghatékonyabban vehesse igénybe munkájához a rendelkezésére álló infrastruktúrát, melynek segítésével megyén vagy országon kívül fellelhetô információkhoz juthat a számítógépes világhálózat révén is.
– Köznapi nyelven mit jelent az intelligens régió?
– Az intelligens régió a lakosság és az önkormányzatok kommunikációs rendszere. Magyarországon elsôként, Nógrád megye 128 önkormányzatára kiterjedôen olyan kommunikációs hálózatot működtetünk, amely egyaránt alkalmas állami, rendészeti, önkormányzati, helyi tájékoztatási feladatok ellátására és a térség interneten keresztül történô elérhetôségére.
– Mit nyújt a hálózat?
– A települési önkormányzatoknál elhelyezett gépeken biztosított az állampolgárok és természetesen az önkormányzatok számára a megyei intranetháló ingyenes használata. Ezzel a Nógrád megyei állampolgárok egy, ma még szinte egyedülálló és lehetôségeiben szinte korlátlan információszerzési lehetôséghez jutottak. Ezzel egy idôben – ma már lemérhetô – érezhetôen javult az önkormányzatok tájékozottsága, illetve a megyén belül lényegesen felgyorsult az önkormányzatok közötti információcsere. Egzaktul mérhetô elônyt jelent, hogy az interneten egyre több, a minisztériumok által készített és a közigazgatást érintô információ érhetô el. Ennek következtében az önkormányzatok olyan pályázatokon indulhatnak eséllyel, és nyerhetnek forrásokat, amelyekrôl a hálózat hiányában esetleg nem is értesülhettek volna. Az X-400 levelezô rendszer, amely szintén a hálózatot felhasználva működik, megteremti a kapcsolatot a minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel, valamint más megyék közigazgatási szerveivel és önkormányzataival. Néhány felhasználási terület: levelezés, jogszabálytervezetek, elôterjesztések, körlevelek gyors, és ami nagyon lényeges költségkímélô továbbítása. Központosított elôirányzatokkal, cél- és címzett támogatásokkal kapcsolatos iratok továbbítása. Számítógépes rendszerek közötti információ és adatátvitel. A rendszerben rejlô lehetôségek szinte határtalanok.
– A közeljövôben mit szeretnének megvalósítani?
–Terveinkben szerepel megyénk internetes értéktérképének létrehozása. Amennyiben ez megvalósul, az adatbázis településenként fogja tartalmazni egy adott település általános adatait, földrajzi környezetét, idegenforgalmi adottságait, építészeti adatait és természetesen térképét. Ez viszonylag alacsony költségek mellett gyakorlatilag felmérhetetlen hasznot jelenthet az idegenforgalom fejlesztése, illetve a működô tôke térségünkbe való áramlása szempontjából. Ezen túlmenôen tervezzük a pályázati figyelôszolgálat kialakítását. Terveink szerint a szolgálat gondoskodni fog az interneten tömegesen megjelenô kormányzati-közigazgatási, európai uniós anyagok szelektív nyomon követésérôl, fordításáról és a megyénk önkormányzatait érintô anyagok intraneten történô megjelenítésérôl. Ugyancsak közeli célunk a megyei szintű területi információs rendszer (TeIR) kialakítása.
– Kérem, fogalmazza meg informatikai ars poétikáját!
– Ezekben az években zajlanak, mi több véglegesülnek azok a változások, amelyek alapvetôen megváltoztatják a ma élô és még inkább a most felnövô nemzedékek életminôségét és ennek következtében hazánk státusát az európai nemzetek közösségében. Az intézményrendszerek, élve az infotechnika adta lehetôségekkel, mind határozottabb stratégiaváltást hajtanak végre. Már nem a polgárokat igyekeznek magukhoz vonzani, hanem megjelennek a polgárok otthonaiban. Ehhez azonban át kell alakulnia a szellemi és fizikai infrastruktúrának, illetve ezzel összefüggésben a köznapok szokásvilágának is. Szakértôk egybehangzó becslése szerint az elôttünk álló évtizedekben olyan változások történnek, amelyek hatása csak az elsô ipari forradaloméhoz mérhetô, amelyekhez eddig évszázadok szükségeltettek. Ezzel kapcsolatban kétféle magatartási formát vehetünk föl. Esetleg nem veszünk róla tudomást, és lassan-lassan lemaradunk. Sokkal helyesebb tehát, ha megtanulunk együtt élni ezzel a folyamattal.

S.I.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu