Kistérségi kapcsolatok 2002/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Kistérségi kapcsolatok 2002/1

IV. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Farkasné dr. Simon Györgyi jegyző Lenti



Lenti az ország és Zala megye délnyugati részén, a szlovén, a horvát és az osztrák határ közelében fekvő kisváros. Népességszáma nem éri el a 9000 főt. Zala megye aprófalvas településszerkezetéből adódóan a város vonzáskörzetét 50 kistelepülés alkotja, amelynek együttes lakosságszáma közel 15 ezer fő. Az 50 kisebb-nagyobb település mindennapi életének irányítását 10 körjegyzőség segíti, közülük kettő 7-10 települését egyszerre. A város fejlettsége, fekvése, földrajzi helyzete, adottságai révén kiemelt szerepet tölt be a térség fejlesztésében, és egyre inkább a közszolgáltatások szervezésében.

 

A rendszerváltás után elindult az az önszerveződő folyamat, amely felerősítette a város és vonzáskörzetének együttműködését, az agglomerációnak azt az igényét, hogy bizonyos közszolgáltatásokat a kistérség egészére lásson el. A városi foglalkoztatás maga után vonta az intézményrendszer kínálta színvonalasabb ellátások széles körű igénybevételét is. A naponta ingázók mind nagyobb számban íratták be gyermekeiket egészségügyi, alapfokú nevelési-oktatási intézményeinkbe, vették igénybe az egészségügyi és egyéb közintézményi szolgáltatásokat stb. A város képes biztosítani mindazt az intézményi kapacitást és hátteret, amely a közös térségi feladatellátást a lakosság számára elvárt módon szolgálhatja. Kialakult és rendszeressé vált a kistérségbe tartozó önkormányzatok polgármestereinek fóruma. Megjelentek a körzetközponti közigazgatási feladatok, amelyek tovább erősítették az együttdolgozás, a közös gondolkodás szükségességét.

A pályázati lehetőségeket is kihasználva más közszolgáltatások közös ellátására is vállalkozott a város önkormányzata. Ilyen például a szennyvíz elvezetése és tisztítása, a házi szemét gyűjtése és elhelyezése, egészségügyi gép-műszer beszerzése stb.
A térségben több területfejlesztési társulás is alakult, közülük a város négynek is tagja. Az alapító önkormányzatok abból a célból hozták létre, hogy az elmaradott, kis lélekszámú települések egymással összefogva elképzeléseiket egyeztessék, kapcsolatrendszerüket is kiaknázva eredményesebb területfejlesztést valósítsanak meg, mint ahogyan azt külön-külön tehetnék. Főbb célkitűzésük a településeken meglévő információs hátrányok felszámolása, az infrastruktúra-fejlesztések összehangolása, az önkormányzatok érdekeinek védelme megyei, regionális és országos szinten, a humán erőforrások összehangolt fejlesztése, a határ menti (szlovén és osztrák) együttműködés segítése, a természet és környezet védelme. 
A teljesség igénye nélkül eredményeik között tudhatják egy közös térségfejlesztési terv (erdőfejlesztés, hulladékkezelési és elhelyezési terv) elkészítését, a térségben nagy jelentőséggel bíró turizmus és idegenforgalmi koncepció kidolgozását, Natúrpark Szabadidőközpont megvalósítását, a PHARE TRI-D határ menti fejlesztési programban való részvételt, a Lenti Központú Vállalkozási Övezet létrehozását. Évente nemzetközi agrárfórum és kiállítás megrendezésére kerül sor, és folyik a Kerka völgye régészeti kutatása.
Terveik között szerepel 2002-ben a LEADER uniós felkészítő programban, a térségi hulladéklerakó beruházásban és az ŐrségNET informatikai fejlesztésben való részvétel.
Egy kistérségen belül sokféle kapcsolat, együttműködési forma alakulhat ki a területfejlesztés, gazdaságfejlesztés terén, valamint a közigazgatásban (igazgatási, hatósági munka, ügyfélfogadás, informatikai fejlesztés stb.), de a társadalmi, civil, lakossági együttműködések rendszerében is.
Fentiekből is látható, hogy a közigazgatás, a területfejlesztés korszerűsítésének egyik színtere a kistérség. Indokolt lenne mielőbb jogi formában is „intézményesíteni” mint területi közigazgatási egységet. Tisztázni, hogy ki, milyen feltételek mellett működteti, milyen anyagi kondíciók mellett. Ehhez a különböző pályázati források mellett szükséges a központi költségvetés támogatása is. Továbbá szükség van a felelősség- és kötelezettségvállalás rendjének meghatározására is.

Farkasné dr. Simon Györgyi
A Zala megyei Nován született 1961-ben. Az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatán szerez igazgatásszervezői képesítést 1984-ben. Jogi diplomáját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzi meg 1999-ben.
Munkahelyei: a Lenti Városi Tanács VB. gyakornoka (1980-81), a csesztregi Községi Közös Tanács VB. igazgatási ügyintézője (1984-86), a Lenti Városi Tanács gyámügyi főelőadója, szabálysértési ügyintézője, osztályvezető helyettese, osztályvezetője (1986-99.)
1999. július 1-től Lenti város jegyzője.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu